Túl sok a megbízhatatlan kutatás - véli a kutatók közel 40 százaléka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az információk, adatok folyamatos növekedése és ezek hitelességének megkérdőjelezése egyre csak növeli a kutatók terhelését, derül ki egy friss tanulmányból.

Az Elsevier jelentéséből kiderül, hogy egy májusi felmérésben több mint 3000 kutató vett részt, márciusban pedig 1500-an adtak választ a kérdésekre. Az eredmények szerint a kutatók jelenleg közel ugyanannyi időt töltenek egy-egy tudományos cikk felkutatásával, mint amennyi időt a tényleges feldolgozására szánnak.

Felhígul a tudomány 

Hetente átlagosan négy órát vesz el a kutatók életéből, amíg megtalálják azt az anyagot, amire éppen szükségük van. Ennél alig több, nagyjából öt órát töltenek a nehezen felkutatott cikkek olvasásával, ez az arány pedig az idő múlásával egyre csak romlik. 2011 és 2019 között a kutatók átlagosan 10 százalékkal kevesebb cikket olvastak, de 11 százalékkal több időt töltöttek az információk felkutatásával. Míg a kutatók 62 százaléka megbízhatónak tartja az általuk olvasott kutatási eredmények többségét, 37 százalékuk csak az információk egy részét tekinti biztos forrásnak. Éppen ezért a kutatók olyan módszerek kidolgozásán munkálkodnak, amelyek növelik az általuk használt információk megbízhatóságát, ezzel csökkentve a munkaterhelésüket.

Fontos lenne az információk hozzáférhetősége és megbízhatósága
Fotó: REB Images / Getty Images Hungary

Jelenleg ugyanis a kutatók 57 százaléka alaposan ellenőrzi az olvasottakat, 52 százalékuk más, megbízható forrásokat keres, 37 százalékuk pedig kizárólag olyan tudósoktól származó információkkal dolgozik, akiket maga is ismer és megbízhatónak tart. A megkérdezettek 41 százaléka szerint a gyenge minőségű kutatások fokozott hozzáférhetősége nagy problémát jelent, 28 százalékuk szerint pedig a nyilvánosság számára elérhető rengeteg információ is nehezíti a kutatók helyzetét.

„A kutatóknak minden eddiginél keményebben kell dolgozniuk azon, hogy hiteles információkra tudják alapozni a tanulmányaikat – magyarázza Adrian Mulligan, az Elsevier kutatási igazgatója. – Noha a legtöbb kutatási eredmény megbízható, aggodalomra ad okot, hogy a tudósok nagy része mégsem támaszkodhat akármelyik információra.” A kutatási eredmények egyre növekvő volumene ellenére fontos lenne a minőségre továbbra is figyelni, ezzel segítve a tudósok értünk végzett munkáját. A megfelelő módszerek kifejlesztésében a vállalat szintén a kutatók tapasztalataira támaszkodik majd.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.