Minden tizedik embernek volt már halálközeli élménye

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Halálközeli élményekről (angolul near-death experience, NDE) általában a klinikai halálból visszahozott emberek számolnak be. Azonban a legfrissebb tanulmányok szerint az emberek mintegy 10 százaléka tapasztalt már hasonlókat.

A Neuroscience News számol be arról a tanulmányról, amely 35 ország adatait vizsgálta. A kutatás résztvevői jellemzően a testenkívüliség élményéről, sötét alagútról, halott rokonokkal való találkozásról számolnak be.

A legtöbben hasonló tapasztalatokról számolnak be

A kutatás résztvevői a halálközeli élmény során nem a megszokott módon érzékelték az idő múlását, a gondolat sebessége változott, kiélesedtek az érzékszerveik, emellett pedig jellemző a testenkívüliség érzése is. A vizsgálati csoport 1034 főből állt, akiket egy online felületen keresztül kérdeztek a halálközeli élményekről. A megkérdezettek közül 289 ember mondta, hogy vannak halálközeli tapasztalatai, közülük pedig 106-an voltak, akik a Bruce Greyson amerikai pszichiáter által létrehozott, 16 specifikus tünetet vizsgáló skála értékelése alapján is valódi halálközeli élményt tapasztaltak meg.

Azok, akik saját bevallásuk szerint átéltek már ilyesmit, jellemzően kellemetlen élményként emlékeztek vissza rá, azonban akik legalább 7-es értékkel rendelkeztek Grayson skáláján, többnyire kellemesnek ítélték meg a tapasztaltakat.

Korábbi tanulmányokból kiderült, hogy összefüggés van a halálközeli élmények és a REM alvási fázis között. A REM alatt a szemek gyors mozgást végeznek, a végtagok izmai pedig az agy utasítására, átmenetileg képtelenek a mozgásra. A vizsgálatok alapján ekkor azok az agyi területek aktívak, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt. Az eredmények szerint azok, akik a Grayson-skálán legalább 7-es értéket éltek el, gyakrabban riadnak fel a REM alvási fázis alatt. Nem ritka egyébként, hogy ilyenkor hallucinációt és alvási bénulást tapasztalunk, amikre reggel már nem emlékszünk.

A klinikai halál állapotából visszatérő személyek hasonló tapasztalatokról számolnak be
Fotó: sdominick / Getty Images Hungary

„Azt már látjuk, hogy van összefüggés a REM alvási fázisból történő felébredés és a halálközeli élmények megtapasztalása között. És bár ez nem ok-okozati összefüggés, az eredmények mégis segítik a halálközeli élmény folyamatának megértését” – említi dr. Daniel Kondziella, a Koppenhágai Egyetem neurológusa. Dr. Kondziella azt is elmondta, hogy a mostani 10 százalékos előfordulási arány magasabb volt, mint a korábban végzett kísérletek esetében. A szakértők szerint ez azzal magyarázható, hogy több olyan emberrel beszéltek, akiket valóban sikerült visszahozni a klinikai halál állapotából.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.