Pszichológusberkekben évtizedek óta folyik a vita arról, hogy személyiségünk mennyiben a természettől kapott tulajdonságaink függvénye, illetve mennyiben befolyásolja a neveltetésünk és a saját történeteink. A tudomány mai állása szerint mindkét tényező egyaránt fontos. Nick Chater brit viselkedéskutató úgy fogalmaz, személyiségünk olyan, mint egy tradíció: a különböző, bennünket ért hatások mentén folyamatosan alakul, apró részletenként változik az idők során, de alapvetően állandó. A szakember a The Conversation hasábjain fejtette ki a gondolatait.
Az apró dolgokon múlik minden
A tudósok mind az öröklött tulajdonságok, mind a környezeti hatások személyiségformáló erejét bizonyították már. Előfordult például, hogy egypetéjű ikrek, akik egymástól távol, teljesen más környezetben nőttek fel, hasonló tulajdonságokat mutattak felnőttként, hiszen génjeik azonosak, de olyat is láttunk, hogy a különböző hatások eredményeképp teljesen eltérő személyiség vált egy ikerpár két tagjából. A két aspektus gyakran össze is játszik: aki tehetséges a zenében, nagyobb eséllyel fog úgy dönteni, hogy zenét tanul és kibontakoztatja a képességeit, mint örökletesen kevésbé muzikális társai.
Chater szerint amikor valakinek a személyiségéről beszélünk, elsősorban az átfogóbb, szemmel láthatóbb tulajdonságokra koncentrálunk, holott az apróbb részletek a legfontosabbak. Ezek a kisebb dolgok azok, amelyek egyedivé tesznek és formálják a személyiségünket. Nem véletlen, hogy valakit a beszédstílusa, hanghordozása vagy a mozgása alapján a legkönnyebb utánozni. Amikor sok év után találkozunk egy régi barátunkkal vagy egykori kollégánkkal, meglepnek bennünket az apró gesztusai és szokásai, amelyeket már rég elfelejtettünk, mégis azonnal felismerjük az illetőt, és hirtelen úgy érezzük, mintha csak előző nap beszéltünk volna vele utoljára.
A pszichológusok gyakran absztrakt módon próbálják felvázolni a különféle személyiségjegyeket, listákat készítenek róla, hogy valaki mennyire nyitott, barátságos vagy éppen agresszív. Holott – legalábbis Chater szerint – legtöbbször ösztönös benyomások révén alkotunk képet egy másik ember személyiségéről. Mint ahogyan egy adott zenei stílusba tartozó darabról is azonnal, pusztán hallás után meg tudjuk mondani, hogy éppen jazz, blues vagy rap, és nem kezdjük el magunkban analizálni a különböző harmóniákat vagy kompozíciós formákat.
Mindent beépítünk saját rendszerünkbe
Egy művészeti alkotás – vagy éppen egy vacsora – számtalan apró részlet összessége, amelyek egy sok évezredes múltba visszamenő tradícióra támaszkodnak, annak meglévő elemeit bontják szét, majd rakják össze újra. Minden egyes részlet ezernyi más, azt megelőző dologra épít. Ezek a kombinációk egyszerre egyediek és bizonyos mértékig mégis általánosak: a rádióban hallott slágert annak egyedi vonásai miatt élvezzük, miközben pontosan meg tudjuk mondani, mely műfajhoz tartozik, esetleg még azt is, milyen korábbi előadók munkássága volt rá hatással.
Chater úgy véli, személyiségünk is hasonló módon épül fel. Tulajdonképpen nem vagyunk mások, mint ezernyi apró mozdulat, hang, gondolat, mozgás, akció és reakció összessége, amelyeket születésünk óta kaptunk a környezetünktől és a saját képünkre formáltunk. Megfigyeltük, hogy mások körülöttünk miként cselekednek, gondolkodnak és viselkednek, majd ezeket a mintákat magunkévá tettük, a saját ízlésünk szerint építettük be személyiségünkbe. Ezzel kialakítottunk belőlük egy állandó, csak ránk jellemző kombinációt.
Ha e megközelítés szerint vizsgáljunk magunkat, azt mondhatjuk, nem azért rendelkezünk állandó, stabil személyiséggel, mert a gyökerénél megmásíthatatlan, alapvető személyiségjegyek (például nyíltság, kockázatvállalás, ideges természet stb.) húzódnak meg, hanem mert az évek során kialakítottuk saját, csak ránk jellemző történetünket.
Kitartás és türelem kell a változáshoz
A cikk szerzője szerint ugyanúgy, ahogy egy ügyes zenész is folyamatosan fejlesztheti, alakíthatja a saját stílusát, mi is képesek vagyunk a változásra. Kellő elszántsággal és ügyességgel elhagyhatjuk rossz szokásainkat, helyettük kialakíthatunk jókat. Nem véletlen, hogy rengetegen járnak különféle terápiákra vagy oktatásra annak érdekében, hogy jobb ember váljék belőlük. A gond az, hogy sokan itt is azonnali változást szeretnének elérni és „átfogóbb személyiségjegyeiket” kívánják megváltoztatni. Chater úgy gondolja, ezúttal is az apró dolgokban rejlik a megoldás. Ha elég türelmesek és kitartóak vagyunk, szépen lassan átírhatjuk a saját személyes történetünk elemeit.
Például ha valaki retteg a kígyóktól, nem lesz képes megszabadulni a félelmeitől azzal, ha eldönti, hogy mostantól majd bátrabban viselkedik. Ha viszont fokozatosan szokik hozzá a kígyók látványához és közelségéhez, ha meghallgatja a magyarázatokat arról, hogy miért nem kell irtóznia tőlük, újraíródhatnak benne a korábban berögzült minták.
Ugyanígy, ha szeretnénk nyitottabbá válni a külvilág iránt, gyakrabban társaságba járni, nem jó megoldás, ha hirtelen fogjuk magunkat és kirohanunk a vakvilágba. Ehelyett állítsunk különféle apróbb kihívásokat magunk elé: például szólítsunk meg egy ismeretlen embert a parkban, vagy kezdeményezzünk új témákról beszélgetést a barátainkkal.
Tehát, mint minden hagyomány, személyiségünk is állandóan és lassan változik, alakul a különböző hatások mentén. Mégis olyan mélyen belénk van ültetve, hogy az alapja gyakran hosszú évtizedek alatt is ugyanolyan marad. Személyiségünk egyedi és csak ránk jellemző – éppen ezért ne búslakodjunk vélt vagy valós rossz tulajdonságainkon, inkább gondoljuk át, hogyan tudnánk fejleszteni, jobbá tenni magunkat.
