6 daganatfajta kezelésében is sikeres az új gyógyszer

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyógyszerrel már évek óta kísérleteznek, eddig 6 daganatfajta kezelésében is hatékonynak bizonyult, de mellékhatásai azért vannak.

A mérgező antitest lehet a legújabb fegyver a rák elleni küzdelemben. Az eddigi tapasztalatok szerint a rákos megbetegedések számos formájára megoldást jelenthet a gyógyszer, a kutatások eredményeiről ezúttal a Science Alert számolt be.

Van még remény

Az antitest régóta az egyetlen gyógyszer, amely kivívta magának a lehetőséget, hogy szélesebb betegcsoporton is teszteljék a hatását. Az Egyesült Királyság kutatói egy 147 betegből álló klinikai vizsgálat keretén belül próbálták ki az új kezelést, ezzel felmérve a lehetséges mellékhatásokat és kockázatokat.

A tisotumab vedotin vagy röviden tv egy olyan hatóanyag, amely monoklonális antitestből és citotoxikus komponensből áll, melyek akár végzetes károkat is okozhatnak a sejtekben. Az antitest a szervezetben a szöveti faktorokat keresi, melyek olyan membránfehérjék, amiket az endothélium sejtjei csak az aktiválódás után bocsátanak ki. Az antitest ezekbe a fehérjékbe próbál bekerülni. A legtöbb daganatos megbetegedés kihasználja azt, hogy az egészséges sejtek rendelkeznek ilyen faktorral, és ezáltal blokkolják a szöveti faktorok működését, ezáltal pedig könnyen a citotoxikus antitest célpontjává válhat. Ebben az esetben a sejt elpusztítását a Monometil-aurisztatin E, egy olyan molekula végzi, amely megakadályozza a sejtek reprodukcióját.

„Az ilyen jellegű kezelésekben az az izgalmas, hogy a hatásmechanizmusa teljesen újszerű, hiszen a rákos sejtekbe jutva, belülről semmisíti meg azokat” – mondja Johann de Bono, az Egyesült Királyság Rákkutató Intézetének onkológusa. „Korábbi tanulmányok szerint többfajta rákos megbetegedésre jelenthet megoldást a módszer, főleg olyanokra, amelyeknek alacsony a túlélési aránya.”

Idézőjel ikon

Ezek közé tartozik a méhnyakrák, a húgyhólyag-, a petefészek-, a méhnyálkahártya-, a nyelőcső-, valamint a tüdőrák is.

A sejtekbe jutva könnyebben győzhető le a betegség
Fotó: BlackJack3D / Getty Images Hungary

Hatékony kísérlet

A húgyhólyagrákos betegek körében bizonyult a leghatásosabbnak a módszer, a résztvevők 27 százalékának stabilizálódott az állapota a kezelés hatására. A legkevésbé az méhnyálkahártyarákkal küzdő emberek körében volt sikeres a kezelés, azonban még itt is a betegek 7 százalékának javult az állapota.

„Érdekes látni a tisotumab vedotin hatását az eddig nehezen kezelhető rákos megbetegedések körében” – nyilatkozta Paul Workman, a Rákkutató Intézet vezetője. „Bízom benne, hogy a vizsgálatok sikerrel járnak, és remélem, hogy a betegek számára előnyös módszereket tudunk kifejleszteni.”

Ez a folyamat azonban lassú, az első vizsgálatok 2013-ban kezdődtek meg, és mindössze 27 beteget vontak be a kísérletbe. Másfél évvel később súlyos problémák merültek fel a résztvevőknél, mint például láz, a 2-es típusú cukorbetegség vagy a nyálkahártya-gyulladás kialakulása. A gyógyszer alacsonyabb dózisa ezeket a mellékhatásokat csökkentette, bár a kezelés még mindig nem bizonyult problémamentesnek, gyakran fordult elő orrvérzés, hányinger vagy fáradtság a betegek között. Ezek azonban közel sem tűntek olyan súlyos mellékhatásoknak a rákhoz képest.

„A tv-kezelésnek könnyen kezelhető mellékhatásai vannak, és az eljárásnak pozitív hatásai voltak azok körében, akiknél a már ismert módszerek nem használtak” – állítja de Bono. A következő lépés a kezelés kiterjesztése a bél- és hasnyálmirigyrákban, valamint méhnyakrákban szenvedő betegek részére.

Fontos megjegyezni, hogy ez sem csodaszer, és nem valószínű, hogy minden rák gyógyítható lesz a módszer segítségével. De azokban az esetekben, amikor a már ismert kezelések nem segítenek, ígéretes lehet egy ilyen gyógymód fejlesztése. Ha minden jól megy, a kutatás következő fázisában a gyógyszer hatékonyságát és biztonságát hasonlítják majd össze más, hasonló kezeléssel. Mindehhez persze még rengeteg időre és pénzre van szükség, azonban az embereknek szükségük van olyan innovatív kezelésekre, amelyek hatékonynak bizonyulnak a már használt gyógymódokkal szemben ellenállóvá vált daganatok ellen is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.