Az anya-lány kapcsolatok trükkösek. Amíg gyerek a lány, addig is lehetnek benne kihívások, mint minden szülőségben, de felnőttként jó kapcsolatban maradni a lányunkkal/anyánkkal, igazi művészet.
Szoktuk idealizálni az anya-lány kapcsolatot, sokan hisszük azt, hogy ez mindenki másnál zökkenőmentes harmónia, csak nálunk nem. Egyre többször beszélünk a mérgező anya-lány kapcsolatokról is, melyeket felnőttkorban nehéz vagy lehetetlen megjavítani. De ott van a többség, a középső szürke zóna, akik szerető, átlagosnak mondható kapcsolatban vannak felnőtt nőként az anyjukkal – de ez mégsem problémamentes. Sok anya-lány kapcsolatban van jelen hosszabb vagy rövidebb ideig a sértődés, a csalódottság, sok elhallgatott gondolat, ki nem mondott szó, el nem sírt könny. Pedig van megoldás.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
A gyerekek, lányok felnövekedése során kialakul egyfajta viszonyulás egymáshoz, ami a gyereknek természetes, hiszen ebbe nő bele, az anyának meg szintén megszokott. A lány felnőtté válásával ez szükségképpen átrendeződik, de sajnos a legtöbb esetben nem úgy, hogy ez mindkét félnek megelégedésére szolgálhasson. F. Diane Barth pszichoterapeuta munkája során sok olyan anya- vagy lányszerepben lévő felnőtt nővel találkozott, akiknél szükség volt arra, hogy az anya-lány kapcsolatot helyre rakják. Ha ez nem működik jól, akkor az érthetően olyan probléma, amit előhoznak az emberek a pszichológusnál. Hiszen énképünkhöz, önbecsülésünkhöz, az élettel való elégedettségünkhöz nagyban hozzájárulnak a működő, kielégítő emberi kapcsolataink. És éppen az anyánk, lányunk az egyik legfontosabb, legszorosabban kötődő ember a világon. Így, ha ez a kapcsolat nem jól működik, akkor az jelentősen ront azon, ahogy a bőrünkben érezzük magunkat. Barth terápiás munkája során a következő elcsúszási pontokat találta:
Különböző elvárások
Mai, individualizált és globalizált világunkban már nem lehet általános szabályt találni arra, hogy az embernek milyen mélységű, szorosságú, sűrűségű kapcsolatban kellene lennie az anyjával. Mindenki egyénileg alakítja ki, hogy ő milyen fajta kapcsolatra vágyik. Szeretné-e, hogy naponta beszéljenek, hetente találkozzanak, vagy ritkább találkozások lennének a megfelelők. Szüksége van-e élete fontos döntéseihez az anya tanácsára, vagy inkább egyedül szeretné ezeket meghozni. Az unokáknál szeretne-e folyamatos nagyijelenlétet, vagy inkább legyen két külön élet, ritkább, talán formálisabb találkozási pontokkal. Általában az anyák és lányok nézetei különbözni szoktak.
Mindenféle verzió miatt lehet neheztelni
Nagyon ritka az, hogy egy felnőtt nő az édesanyjával leüljön, és végigbeszélje, hogy kinek milyen elvárásai vannak ezentúl a kapcsolatukról. Nincs igazi tendencia abban, hogy tipikusan melyik fél, milyen irányba szeretné másképp a kapcsolatot. Lehet, hogy az anya nem bírja feladni azt a kontrollt a lánya élete felett, amit kiskorában megszokott, és a lány számára túlságosan nyomulóssá, beleszólóvá válik. Éppígy előfordulhat az ellenkezője is, hogy a nagymama nyugdíjasként saját életét szeretné élni, és a lánya cserbenhagyva érzi magát az unokákkal, és azt sérelmezi, hogy nem kap elég érdeklődést, segítséget a másiktól. Az anya érezheti azt, hogy a lánya eltolja, kizárja az életéből, ami nagyon fájdalmas érzés, de azt is, hogy még mindig mindenben tőle vár segítséget, megoldást, pedig már felnőtt, igazán önállósodhatna. Na meg persze ezek kombinációja is jelen van: a nagymama pattanjon, amikor vigyázni kell az unokákra, de ne szóljon bele a döntésekbe, vagy a lány tartsa szép szorosan a kapcsolatot, de ne borítsa anyjára a nehézségeit, ne kérjen segítséget, kapott abból már eleget, amíg felnőtt.
Nincs egyetemes recept arra, hogy milyen formájú a jó anya-lány kapcsolat. Ami egyik párnál működik, az a másiknál teljesen elégtelen és frusztráló lehet. Maguk a szereplők is csak feltételezésekre támaszkodnak arról, hogy mi lenne jó. Jó esetben figyelembe veszik a saját érzéseiket, igényeiket, és sokszor csak arra támaszkodnak, hogy ők a múltban milyen kapcsolatokat láttak, vagy a környezetükben mi az, ami jónak néz ki. Mindenesetre a titkos belső elvárásoknak való meg nem felelés frusztrációt szül. Első lépésként érdemes lehet hátrébb lépni, és kívülálló szemmel tekinteni a kapcsolatra. Egy barátnál elfogadjuk azt, hogy ő valamire jó, valamire nem, van, amiben számíthatunk rá, másban nem. Az anyánknál, lányunknál a kapcsolat szorossága miatt azt hisszük, hogy ugyanazt kell akarnia, amit mi akarunk, pontosan meg kéne felelnie az elvárásainknak, anélkül is, hogy közölnénk vele, mik is azok.
Kölcsönös elfogadás
Az előző pont egyenesen vezet ide. A jó kapcsolathoz elengedhetetlen, hogy tiszteljük a másikat. Egy elszabadult vita közben, mikor a neheztelés elborít, nehéz lehet emlékezni arra, hogy van a másikban egy csomó dolog, amit respektálunk. Lehet, hogy csak arra fókuszálsz, hogy nem viszi a nagyi a gyerekeket nyaralni, hogy levegőhöz juss, mint a szomszédéknál, de azt elfelejted közben, hogy minden hétvégén van sütemény, és egyszer sem varrtál még farsangi jelmezt, mert azt mindig megcsinálja. Nehéz pillanatokban is tartsd észben, hogy mi mindent becsülsz az anyádban/lányodban.
A különbségek tisztelete
Azt hihetné az ember, hogy egy ilyen szoros kapcsolatban ugyanazt akarják, ugyanúgy éreznek bizonyos dolgok iránt az anyák és lányaik. Ez nagyon nem így van. Hiába ismerted egész életedben az anyádat, és ő téged, lehet egy csomó minden, amiben mások vagytok, amit nem tudtok egymásról. Ez így van jól, fogadd el.
Határok tartása
Na ez a kulcs, minden probléma ütközési pontja. Mennyire folyjon bele anya és lánya egymás életébe, és mennyire legyen külön, önálló világuk. Sokan úgy sértik meg a határokat, hogy minden szándékuk tiszteletben tartani azokat. Ennek megoldására egy mód van: a nyílt, őszinte és empatikus kommunikáció. Rengeteg nagymama gondolja azt, hogy tapintatosan háttérbe húzódik, és nem telepszik rá a lányára, miközben a lány elhagyottnak érzi magát amiatt, amit az anyja érdeklődéshiányának tud be. Zavarja, hogy mindig ő telefonál, mindig neki kell meghívni a mamát, míg a mama csak nem akar tolakodó lenni.
Az így felgyűlt frusztrációk előbb-utóbb előtörnek. Általában a legkevésbé konstruktív módon: veszekedések, sértődések, csúnya dolgok egymás fejéhez vágása formájában. Vagy ha nem törnek elő, akkor a családtagok el is távolodhatnak egymástól, úgy, hogy közben ezt egyikük sem szeretné. Ezeket a dolgokat, hogy kinek mire van szüksége a másiktól, muszáj megbeszélni. Először magadban érdemes tisztába jönni azzal, hogy mit szeretnél, mire vágysz, majd érzéseidet elmondani a másiknak. Nem elvárásokat támasztani, nem vádaskodni, hanem magadról beszélni. Utána pedig figyelni, igazán megérteni, hogy a másik mit mond, nem pedig valamilyen belső mércéhez mérni a viselkedését, és azt magyarázni, hogy így meg úgy kellene a dolgoknak lennie. Az anyáknak itt nehéz dolguk lehet, át kell írniuk magukban azt a kapcsolódási formát, amit eddig anyaként működtettek. Lehet, hogy kevesebb beleszólásra, kisebb befolyásra van szükség a részükről, de ez a kevesebb ugyanolyan fontos a lányuknak, ugyanolyan igazi anyaság, mint régen a több volt.
Erősíteni más kapcsolatokat
Mindkét félnek fontos, hogy ne csak az intim és szoros anya-lány kapcsolatban éljenek, hanem segítsék a másikat abban, hogy egyéb emberekhez, dolgokhoz való kapcsolataik megerősödjenek. Hosszú távon egy jól működő kapcsolati háló erősíti kettejük kapcsolatát is.
Kommunikálj!
Ez a kulcs. És bár korábban azt írtam, hogy nincs recept, egy azért mégis van. Vádaskodás, másoknak panaszkodás, sértődés és neheztelés helyett minden lánynak és anyának a kezében van a lehetőség, hogy megoldja a számára nem jól működő kapcsolatot. Ez pedig a határoknál már megmutatott őszinte, nyílt és empatikus kommunikáció. Mondd el, mit érzel, mire van szükséged, és kérd, amit szeretnél. Ezután halld meg, a másik mit mond, és fogadd el, hogy bizonyos dolgokat nem tud vagy nem akar teljesíteni. Közösen dolgozzatok ki egy olyan rendszert, amiben mindenki nagyjából megkapja azt, amire szüksége van. A végső cél egy intim és fájdalommentes, biztonságot adó kapcsolat. Már önmagában a nyílt kommunikációtól jóval közelebb léptek ehhez, mint ami eddig elképzelhető volt, ha eddig ezekről nem beszéltetek.
