Így hizlal az alkohol

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hizlal az alkohol? Naná, vágjuk rá egyből, hiszen elég sok kalória van benne! Egyes kutatási eredmények alapján azonban úgy tűnik, hogy az alkohol és az elhízás közötti kapcsolat ennél jóval bonyolultabb.

A legtöbb diéta azt javasolja, hogy maradj távol a piától, ha figyelsz az alakodra, de az alkohol és a testsúly kölcsönhatását vizsgáló tanulmányok már nem ennyire egyértelműen igazolják a félelmeket. Kutatások alapján ugyanis a rendszeresen ivók nem elhízottabbak az absztinenseknél. Sőt.

Alkohol és elhízás

Ha a puszta adatokat nézzük, az alkohol egy grammja tényleg csaknem kétszer annyi energiát tartalmaz, mint ugyanannyi szénhidrát vagy fehérje (hét kalóriát grammonként a néggyel szemben), ugyanakkor az alkoholból származó energiát kevésbé hatékonyan hasznosítja a szervezetünk. Vagyis ebben az értelemeben ezek a kalóriák kevésbé hizlalnak. 

Ahhoz ugyanakkor, hogy megértsd, fogyásod útjában áll-e az alkohol, fontos, hogy átlásd, milyen a viszonyod az itallal. Nem mindegy, hogy mennyit, mit és mikor iszol, de az sem, milyen egyéb rossz szokásaid kapcsolódnak a piáláshoz.

Az Archives of Internal Medicine-ben közölték le annak a Harvard-tanulmánynak az eredményeit, amelyben 19 220, 38 évesnél idősebb amerikai nőt vizsgáltak. A vizsgálatba való bekerüléskor egészséges és nem elhízott nők testsúlyának alakulását 13 évig követték nyomon, és a periódus végén azt tapasztalták, hogy az alkoholt (kisebb vagy akár nagyobb mértékben) fogyasztók kevesebb súlyt szedtek fel, mint azok, akik nem ittak.

Akkor miért leszünk hétvégéről hétvégére kövérebbek?

Egy másik, az American Journal of Clinical Nutritionban megjelent tanulmány árnyalja a képet. Az ennek alapjául szolgáló vizsgálatba 1864 főt (nőket és férfiakat) vontak be, és azt vizsgálták, hogyan változik a kalóriabevitel és a bevitt ennivaló tápanyag-összetétele az ivós és a „tiszta” napokon.

A vizsgálatba bevont férfiak 433 extra kalóriát vittek be azokon a napokon, amikor alkoholt fogyasztottak, de ebből csak 363 származott alkoholból. A többi kalóriát jellemzően magasabb zsír- és fehérjetartalmú ételekből nyerték, ráadásul ezeken a napokon kevesebb gyümölcsöt, illetve tejet fogyasztottak. (A vizsgálatba bevont férfiak mintegy 10 százaléka nagyivó volt, az ő italból származó kalóriabevitelük valamelyest torzíthatta az eredményt.)

A nők ezzel szemben csak 299 extra kalóriát vittek be ilyenkor, és ebben csak nagyon kis mennyiségben volt olyan energia, amit nem alkoholból nyertek. Ugyanakkor az ivós napokon az ő táplálkozásuk is egészségtelenebb volt: több zsíros és egészségtelen ételt fogyasztottak. Az alkohol – ugye – nem jó tanácsadó. 

Kutatók szerint a nők sokszor valamilyen más tápanyagforrás helyett, nem pedig mellé isznak, míg a férfiak számára az iszogatás általában nagyobb adag vagy kalóriadúsabb ételek elfogyasztásával is jár.

Bár a tanulmány nem tért ki az alkoholfogyasztás hosszú távú hatásainak vizsgálatára, a fenti eredmények új megvilágításba helyezik az alkohol és az elhízás kapcsolatát. Elképzelhető, hogy nem elsősorban a szeszes italoktól, de a fogyasztásukkal együtt járó táplálkozási stikliktől leszünk egyre súlyosabbak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.