Öregedést lassító vegyületet fedeztek fel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Friss kutatások szerint egy vegyület adagolásával lassítható az öregedés folyamata. A módszer segítségével nemcsak az egészségünkért teszünk, de akár pár plusz évet is nyerhetünk vele.

Egy nemrég végzett kutatásról számolt be a Knowridge Science Report, amelyben a szakemberek arra jutottak, hogy az öregedő, sérült sejtek terhelése csökkenthető, ez pedig amellett, hogy meghosszabbíthatja az élettartamot, javítja az egészségi állapotot, még abban az esetben is, ha a kezelést késői életkorban kezdték meg.

Fontos a sok zöldség, gyümölcs

A kutatást az amerikai Minnesotai Egyetem kutatói végezték, és idős egereket kezeltek egy fisetin nevű, természetes vegyülettel. A vegyület számos gyümölcsben és zöldségben megtalálható, és az egészségünk mellett az élettartamunkra is pozitív hatást gyakorol.

Az öregedéssel a szervezetben egyre több sérült sejt keletkezik. Amikor a sejtek elértek egy bizonyos szintű károsodást, sajátos öregedési folyamaton mennek keresztül (ez a sejtöregedés), a sérült sejteket pedig az immunrendszer megpróbálja eltávolítani. Ez a folyamat azonban a kor előrehaladtával egyre nehezebben megy, így a felhalmozódott, sérült sejtek gyulladást okozhatnak, és olyan enzimeket szabadítanak fel, melyek károsíthatják a szöveteket.

A kutatók korosodó egereket vizsgálva találtak rá a fisetin nevű vegyületre, ami csökkentette a sérült sejtek számát a szervezetben. Az eredményekből úgy tűnik, hogy ennek az antioxidánsnak a segítségével megnövelhető az egészségesen töltött évek száma. Egereknél legalábbis mindenképpen. A humán alkalmazás még várat magára, addig számos kérdést kell még megválaszolni. Többek között azt, hogy milyen a fisetin megfelelő adagolása.

Azért ennyire nem egyszerű...
Fotó: Shutterstock

És hogy ezt miért csak most fedezték fel a kutatók?

Az eddigi tanulmányok mindig ott akadtak el, amikor a különböző gyógyszerek szövetekre gyakorolt hatását vizsgálták, és korábban nem volt bizonyíték arra sem, hogy a fisetin valóban megállítaná a sejtek öregedését. Most azonban a tömegcitometria vagy CyTOF technológiát vetették be az öregedéskutatásban, melynek segítségével kimutatható, hogy egy adott szer hogyan is működik, hogyan hat a károsodott sejtekre.

Addig is, amíg a tudomány kifejleszti az örök élet titkát, érdemes utánajárni, hogy milyen teljesen hétköznapi szokások járulnak hozzá az öregedés folyamatának lassításához.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.