Zsibbad a kezed, nem tudsz aludni? Ugyanazt a baj jelzik!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokat ülünk, keveset mozgunk, a mobiltelefon és a számítógép mindennapjaink főszereplői, szervezetünk pedig szenved.

 A figyelmeztetések többnyire csak arra terjednek ki, ez az életmód milyen káros hatással van a gerincoszlopra, pedig a kezünk normális működését is befolyásolja a technikai eszközök gyakori használata. A kézsebész arról beszél, egyre nagyobb számban fordul elő a csuklótáji alagútszindróma, amely alvászavarral, feszülő, fájdalmas kezekkel, zsibbadással, a kéz mozgás-beszűkülésével jár.

A lakosság nagy része naponta több órán át ül számítógép előtt, telefonja szinte már hozzánő a kezéhez, ez viszont gyakran jár együtt csuklótáji alagútbetegséggel. Többnyire a hormonális változások miatt a középkorú nők betegsége, illetve megerőltetés és gyakori számítógép, telefonhasználat miatt alakulhat ki. Az érintett eleinte nem is tudja, hogy baj van, csupán az állandó alvászavar bosszantja, majd megjelenik a kéz éjszakai feszüléssel együtt járó fájdalma, zsibbadása. Később azonban már nappal sem tudja rendesen használni a kezét és akár egy krumpli megpucolása, egy nyakkendő megkötése is problémát okoz.

Csukló tájon a kéztőcsontok egy bizonyos alagutat alkotnak. Ennél a betegségnél a kézfejben lévő harántszalag összezsugorodik, emiatt az alagút beszűkül és a kéz fő idege, amely a kéz első három ujját látja érzés szempontjából nyomás alá kerül, zsibbadni és fájni kezd. Eleinte a problémák csak éjszaka jelentkeznek. A nappal a bokánknál lévő kis vizenyő ugyanis éjszaka, nyugalmi állapotban eloszlik az egész szervezetünkben, így a csuklónknál és a kezünkben is, ott pedig ödéma alakul ki, jobban beszűkül az alagút, amely különböző tüneteket okozhat” – mondta Dr. Szalontay Tibor, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő kézsebész főorvosa.

Ha nem kezelik panaszokat, a helyzet súlyosbodik és az éjszakai kellemetlenségek már nappal is jelentkezhetnek, hosszabb távon pedig életminőség romlást okozhatnak. A szakorvos elmondta, eleinte sokszor nem is tudjuk megfogalmazni, mi a bajunk, pedig akkor már hónapok óta szenvedünk a panaszok miatt. A többség például azt mondja, az egész keze fáj, pedig valójában a kisujj és a gyűrűsujj tökéletesen működik.

Fotó: Shutterstock

A kezelés az alagútbetegség súlyosságától függ, milyen módszer lehet eredményes, ezt a páciens panaszainak megismerése és a képalkotói vizsgálatok eredménye alapján lehet eldönteni. Ebben az esetben nem röntgen, CT-, vagy MR-vizsgálat a legjobb, hanem egy úgynevezett ENG, vagyis elektroneurográfiás készülékkel ellenőrizzük az idegek és az izmok működését” – tette hozzá a szakorvos.

Kezdeti stádiumban a kéz nyugalomba helyezése is elegendő, hogy a panaszok csillapodjanak, vagy megszűnjenek, később szteroidinjekciós kúra lehet a megoldás. Súlyos esetben már csak a műtét segíthet.

Ebben is többféle módszer létezik, én egy speciális technikát alkalmazok. Az alagutat egy nagyon kis metszésből tárom fel teljes hosszában. Ennek köszönhetően kisebb, minimális lesz a hegesedés és így gyorsabb a gyógyulási időszak is” – árulta el Dr. Szalontay Tibor.

A rehabilitáció azonban itt sem megspórolható. A gyógytornát, különösen műtét után kiegészítik egy hegpuhító ultrahanggal, hogy a páciensnél minél hamarabb visszaálljanak a kézfunkciók, ezzel pedig folytathassa gondtalan mindennapjait.

A szakember kiemelte, ha a panaszok sokadjára jelentkeznek, nem érdemes várni, vagy kísérletezni, a megfelelő kézsebész felkeresésével ugyanis időt és pénzt spórolhatunk meg. Nem beszélve arról, mennyi fájdalommal együtt járó kellemetlenséget kerülhetünk el.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.