PCOS: javasolt és kerülendő ételek, valamint a 3 leghatásosabb diéta

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A policisztás ovárium szindróma egy meglehetősen gyakori endokrinológiai betegség. Neve némileg félrevezető, mert nem csak a petefészekben okoz elváltozásokat, hanem számos más komoly tünettel is jár: felelős lehet bizonyos rákfajták kialakulásáért, anyagcserezavart, depressziót, keringési rendellenességeket és a menstruáció elmaradását is okozhatja, ezért kezelése kulcsfontosságú a gyerekre vágyó nők számára is. A dietetika szerencsére itt is segíthet, hiszen a megfelelő étrend sokat javíthat a helyzeten.

Óvatos becslések szerint a fogamzóképes korú nők 7-8 százalékának lehet PCOS-e, de vannak kutatások, melyek alapján a 10 százalékos arány sem kizárt.

Jó hír, hogy mai tudásunk szerint az érintettek pusztán étrendjük megváltoztatásával rengeteget tehetnek tüneteik enyhítésért, a Medicalnewstoday.com pedig össze is szedte a javasolt diéta jellemzőit.

Hogyan befolyásolja étrended a PCOS-t?

A vércukorszint illetve cukoranyagcsere és a PCOS között már nyilvánvaló az összefüggés. Olyannyira, hogy azoknak az embereknek, akik PCOS-ben szenvednek, több, mint a felénél cukorbetegség, vagy azt megelőző állapot is kialakul még 40 éves koruk előtt.  Nem meglepő hát, hogy a nekik javasolt étrend sokban hasonlít más, a vércukorszintet stabilizáló diéták ajánlásaihoz.

Mit egyek?

Olyan, hogy PCOS-diéta, egyelőre nem létezik, ugyanakkor határozott ajánlásokat találunk arra nézve, hogy mit érdemes és mit nem volna szabad enni. Sőt, a betegség másodlagos kezeléséhez népszerű diétákból is választhatunk.

  • GI-diéta: Az alacsony glikémiás indexű ételek nem emelik meg hirtelen a vércukorszintedet, ezáltal elkerülhető az egyszerű szénhidrátok fogyasztásakor jellemző, és hosszú távon nagyon káros kilengés. Egyél több babot, teljes kiőrlésű gabonát, hüvelyeseket, zöldségeket és friss, nem feldolgozott élelmiszereket vércukorszinted stabilizálásáért!
  • Gyulladáscsökkentő diéta: A  gyulladáscsökkentő ételek a PCOS számos kellemetlen tünetén is enyhítenek. Ha sok gyümölcsöt, halat, leveles zöldséget, extra szűz olívaolajat fogyasztasz, a betegséggel együtt járó krónikus fáradtságod például jó eséllyel enyhülhet.
  • DASH diéta: A szív diétájának is nevezett étrend alapvetően a magas vérnyomás ellen veszi fel a harcot, de természetesen több más betegség esetén is nagyon hasznosnak bizonyulhat betartani bizonyos ajánlásait. Halak, szárnyasok, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabona és alacsony zsírtartalmú tejtermékek - nagyjából ezeken alapul a fenti mozaikszó mögött (DASH = Dietary Approaches to Stop Hypertension) rejlő étrend. Egy 2015-ös tanulmányban az ezt az étrendet követő elhízott páciensek 8 hét alatt nem csak súlyukból veszítettek, de csökkent hasi zsírjuk is, és jobbak lettek a korábban inzulinrezisztanciára utaló eredményeik is, szóval érdemes lehet kipróbálni.
A megfelelő étrend segít felvenni a harcot a PCOS-sel
Fotó: Shutterstock

A fentiekből pedig tulajdonképpen össze is áll az a diéta, amiről azt hittük, nem is létezik. 

Ha PCOS-ben szenvedsz, az alábbi ételeket mindenképpen iktasd be a mindennapjaidba:

  • természetes, feldolgozatlan élelmiszerek
  • magas rosttartalmú harapnivalók
  • zsírosabb halak, tonhal, makréla, lazac
  • fodros kelképoszta, spenót és más sötétzöld zöldségek
  • sötétpiros gyümölcsök, pl. bogyósok, vörös szőlő, cseresznye
  • brokkoli és karfiol
  • hüvelyesek
  • egészséges zsiradékok, olívaolaj, kókuszzsír, avokádó
  • magvak (mogyoró, fenyőmag, mandula, pisztácia)
  • étcsokoládé
  • a fahéjhoz és kurkumához hasonló fűszerek

Vagyis ulajdonképpen mindegy, mi a neve a diétádnak. Ha a PCOS-en szeretnél javítani, kövess egészséges, változatos és lehetőség szerint súlycsökkentő étrendet – a súlyvesztés jelentősen enyhítheti panaszaidat.

Mit ne egyek?

A fentiekből is következik, hogy leginkább azt ne, amit más diétákban is tiltanak, illetve az egészséges táplálkozási alapelvek felsorolásoknál ki szoktak hagyni:

  • finomított szénhidrátokat, bolti péksüteményeket és fehér kenyeret
  • olajban sült ételeket
  • cukros üdítőket és energiaitalokat
  • feldolgozott húskészítményeket, virslit, kolbászt, felvágottakat
  • hidrogénezett zsírokat
  • vörös húsokat, steaket
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.