Lehet, hogy ez nem is allergia?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csendes reflux. Erről a betegségről talán még nem hallottál, pedig létezik. De hogyan különböztethetjük meg a tünetek alapján, és mit lehet tenni ellene? Most kiderül.

Ha reggelente arra kelsz fel, hogy az orrmelléküregekben képződött váladék visszacsorog a garatba, és egész nap köhögsz, akkor nem biztos, hogy az allergia vagy megfázás elleni gyógyszerek és készítmények segíteni fognak, főleg, ha a trutymó sokkal sűrűbb, ragasztószerű, és nem viszket a szemed sem - írja a Health magazin. De mi okozhat még ilyen kellemetlenségeket? A csendes (vagy néma) reflux.

Igen, ez egy létező jelenség, még ha sokan nem is hallottak róla. Ugyan más tünetei vannak, mint a savas refluxnak, vagyis nem fog tőle égni vagy a fájni a gyomrunk, de az ok ugyanaz: a gyomortartalom a megfelelő iránnyal ellentétesen, azaz visszafelé folyik, a rendellenesen működő, nyelőcső és gyomor közötti záróizmon át a nyelőcsőbe. 

Fotó: Shutterstock

És mit lehet tenni, ha az a gyanúd, hogy ez nem allergia vagy megfázás? Először két hétre iktasd ki az étrendedből az alkoholt, a szénsavas üdítőket, fogyassz kevesebb tejterméket, kávét, valamint zsíros és savas ételeket, és érdemes kerülni a nagyon fűszeres és a sült falatokat is. A paradicsom, az uborka, a vörös- és fokhagyma is okozhat refluxos tüneteket, tehát ezekkel is csak mértékkel. Ha ennyitől jobban érzed magad, akkor próbáld meg véglegesíteni a változtatásokat.

Segíthet még, ha naponta többször étkezel, de kisebb adagokat, ha nem eszel lefekvés előtt, ha a bal oldaladon alszol úgy, hogy a fejed kicsit magasabban van, illetve ha komolyabb túlsúly esetén megpróbálsz fogyni. Ha nem foglalkozol a problémával, akkor - akárcsak a savas refluxnál - a tünetek súlyosbodhatnak, légzési és alvászavaraid lehetnek, sőt, a legrosszabb esetben még daganatos betegség is kialakulhat a nyelőcsőben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.