A reflux ma már nem csak kezelhető, gyógyítható is!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem muszáj együtt élni a reflux kellemetlen tüneteivel, felhagyhatunk a savcsökkentők szedésével, és visszaszokhatunk a fűszeres ételekre is, ha bevállalunk egy minimálisan invazív műtétet.

Bizonyára te is tapasztaltad már egy-egy bőséges, fűszeres vagy zsírban gazdag lakoma után, hogy milyen az, amikor a torkodba szalad a gyomorsav. A refluxbetegséggel küzdőket ehhez képest rendszeresen égő fájdalom, hányinger és kellemetlen szájíz gyötri, súlyos esetben pedig a visszaáramló sav és epe komoly szövődményekhez is vezethet.

Éppen ezért vannak az érintettek diétára és különböző gyógyszerkúrákra ítélve. Jó hír azonban, hogy már létezik olyan műtéti eljárás is, amely teljesen megszüntetheti a betegséget. 

  • A reflux nem savtúltengést jelent, hanem azt a jelenséget, amikor a nyelőcsövet elzáró izmok nem működnek megfelelően, ezáltal utat engednek a gyomorsavnak visszafelé.
  • A rekeszizomsérv gyakran hozzájárul a reflux tüneteinek kialakulásához. Ilyenkor a gyomor felső része részben vagy egészben „felcsúszik” a mellüregbe, ahol a nyomás hatására a gyomortartalom visszafelé áramlik. Ez pedig irritálja a nyelőcsövet, gyomorégést, köhögést és sok más kellemetlen tünetet okoz.

Miért leszünk refluxosak?

Nagyon sok múlik azon, hogyan táplálkozunk, mikor és mennyit eszünk. A túlsúly sokszor a reflux velejárója, de a betegséget okozhatja stressz és bizonyos gyógyszerek (allergia, vérnyomás, nyugtató) mellékhatásai is lehetnek kiváltó okok.

A kezeletlen reflux komoly szövődményekkel járhat

Súlyos refluxos betegeknél előfordul, hogy a lefekvés után visszaáramló sav olyan mértékben marja a nyelőcsövet, hogy kénytelenek ülve, felpárnázva aludni. Ez már önmagában fáradtságot, levertséget okoz, nem beszélve a napközben is tapasztalt gyomorégésről, köhögésről, hányingerről, kellemetlen szájízről és szájszagról.

Már nemcsak kezelhető, hanem gyógyítható is a reflux
Fotó: Shutterstock

A visszaáramló sav és epe előbb-utóbb a nyálkahártya sejtjeinek károsodását okozhatja, amiből először nyelőcsőgyulladás alakul ki. Ha a gyulladás hosszú ideig fennáll, vérzés, fekély, vagy a nyelőcső beszűkülése következhet be, valamint tartós nyálkahártya-sérülés is kialakulhat, amely növeli a nyelőcsőrák esélyét is.

Mit tehetünk?

Ez attól függ, mennyire súlyos a refluxunk. Gyakran elég, ha a szokásainkon változtatunk, kerüljük a zsíros, fűszeres ételeket, a dohányzást, az alkoholos, a koffeintartalmú és a szénsavas italokat, valamint a késői vacsorákat

Amennyiben az életmód-változtatás nem segít, különböző gyógyszeres kúrákkal enyhíthetők a tünetek, melyek azonban később bármikor visszatérhetnek.

Soha nem múlik el?

A reflux kezelhető minimálisan invazív sebészi módszerekkel is, amelyek során a gyomor felső részéből a nyelőcső alsó része körül egy mandzsettát képeznek. „Ez egy szelepként működik, azaz átengedi a táplálékot a nyelőcső felől, ugyanakkor megelőzi a gyomortartalom visszajutását a nyelőcsőbe. Az öt apró vágás elvégzéséből álló beavatkozás nagyjából másfél órát vesz igénybe. A műtét után egy éjszakát javasolt a kórházban tölteni, majd 10-14 nap lábadozás után ismét munkaképessé válnak a betegek” – árulja el dr. Vasas Péter, a Duna Medical Center sebésze. A beavatkozást követően persze érdemes még az előírt diétát követni, de heteken belül jöhet már egy frissítő limonádé vagy akár egy csípős leves is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.