Törődj magaddal úgy, hogy az tényleg feltöltsön! Mutatjuk, hogyan!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az sziklaszilárd órarendek előbb-utóbb a kedvenc elfoglaltságainkat is lélektelen, házimunkaszerű robotolássá alakítják.

A Huffington Post szerint gyakori hiba, hogy a magunkra fordított időt is katonás pontossággal igyekszünk betartani. Ráadásul hiába törekszik rá valaki, hogy magára is maradjon ideje, ha nem azzal foglalkozik a szabadidejében, amit valóban szeret. A Huffington Postnak nyilatkozó pszichológusok szerint bizonyos aspektusait nem árt persze előre megtervezni az életünket, egy-egy hobbi esetében viszont sokat ronthat a helyzeten, ha már az első pillanatban úgy érezzük, meg vannak számlálva a perceink.

Élvezd!

Egy kutatás szerint pont a leglényegesebb része veszik el a dolognak, ha előre rögzíti valaki, pontosan mennyi időt fordíthat szórakozásra. A témáról könyvet is író Laura Vanderkam szerint pedig az a legfontosabb, hogy valóban olyasmit válasszunk ilyenkor, amit igazán élvezünk.

Relax!
Fotó: Shutterstock

Az alapok is fontosak

A New York-i pszichológus, Leah Lagos szerint kivételek is akadnak azért, az alvással és az étkezésekkel kapcsolatban ugyanis épp az segíthet, ha jól szervezettek vagyunk. A rendszeres étkezés és a megfelelő mennyiségű alvás lehetővé teszi ugyanis, hogy később ne kelljen ilyen banális dolgokkal foglalkoznunk.

Egy másik pszichológus, Amalea K. Seelig is kulcsfontosságú, hogy megszabaduljunk a kikapcsolódást elfuseráló aggodalmaktól. Szerinte ugyanis csak akkor fogunk tudni valóban feltöltődni és lazítani, ha sikerül megszabadulnunk a nyugtalanító és feszélyező gondolatoktól.

Ki korán kel

Abban is egyetértenek egyébként a szakértők, hogy nem kell feltétlenül órákat felemésztő tevékenységekre gondolni, ha kikapcsolódásról van szó. Ne feszüljünk rá, ha kevés az időnk, ha csak annyi van, hát elég 15-20 percet rászánni a dologra. A rövidebb elfoglaltságokhoz úgyishajlamosabbak vagyunk hosszú távon is ragaszkodni. Kiváló alkalom erre Vanderkam szerint, ha reggel, még a munkaidő kezdete előtt meditálunk vagy olvasunk egy keveset.

Olvass egy kicsit minden reggel!
Fotó: Shutterstock

Ha pedig gyakran előfordul veled, hogy semmittevéssel telnek el, vagy épp ellenkezőleg, teljes káoszba fulladnak a hétvégék, ebben az esetben azt azért nem árt előre eldöntened, mi az, amire mindenképp szeretnél időt szakítani.

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.