Fogadjunk, hogy te is tudod, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné harmadik gyermekét, György és Sarolta kistestvérét Lajosnak hívják, ahogyan azt is, hogy Harry herceg feleségül veszi az amerikai színésznőt, Meghan Markle-t. Talán még az esküvő részleteivel is képben vagy, tudod, hogy a szertartást a windsori Szent György-kápolnában tartják, hogy az eseményen egy 19 éves csellista is játszik, és hogy a lakodalmi menüt egy bodzás-citromos torta fogja megkoronázni. Röviden: a királyi családok mindannyiunk úgynevezett kollektív tudatának részei. De vajon miért? – teszi fel a kérdést a Time.
Isten óvja a királynőt!
„Mind társas lények vagyunk” – mondja dr. Frank Farley, a Temple University professzora és pszichológusa, az Amerikai Pszichológiai Társaság korábbi elnöke. „A híres médiaszemélyiségek vagy a celebek olyan emberek, akiken keresztül gyakran megéljük a vágyainkat” – fűzi hozzá.
Farley ezt a jelenséget paraszociális magatartásként nevezi meg, ami egy olyan egyoldalú kapcsolat, amelyben valaki a kölcsönösség igénye nélkül kapcsolódik egy másik személyhez. Ez a viselkedés magában foglalhatja a kedvenc tévéműsorunk vagy focicsapatunk iránti rajongásunkat, ahogyan a királyi család felé irányuló érdeklődésünket is.
Főként a hírességek részesülhetnek ilyenfajta figyelemben, hiszen ők képviselik mindazt, amit tudat alatt vágyottként sajátítottunk el a szocializálódásunk során: „Mindannyian álmodozunk a gazdagságról, a hírnévről, a boldogságról vagy a társadalmi befolyásról, amit már a tündérmesékkel magunkba szívunk, és megtanítunk a saját gyerekeinknek is” – mondja Farley, hozzátéve, hogy ez a mélyen bennünk élő hősies énünket szólítja meg.
A mesék hatása bizonyos mértékig életünk végéig velünk marad, amit a királyi családok és az olyan hírességek, mint például Kardashianék, életben tartanak.
Az állandó médiazaj szintén ilyen visszacsatolási hurkot hoz létre. Az emberek továbbra is érdeklődnek a hírességek iránt, a médiumok pedig kielégítik az igényüket. És mivel a hírességek megjelennek a médiában, a kör kezdődik előröl.
A csapból is a hírességek folynak
„Egy médiával telített korszakot élünk” – mondja Farley. „Bizonyos értelemben nincs menekvés annak ellenére, hogy a részletek iránt valóban csak néhány ember érdeklődik.”
Bár a közösségi média nyilvánvalóan súlyosbítja ezt a jelenséget, a hírességek imádata már jó ideje létezik. Lynn McCutcheon, a North Amwerican Journal of Psychology szerkesztője 2001-ben kezdte kutatni a jelenséget, és azóta már több mint 50 tanulmányt szenteltek a témának.
A rajongás fokozatai
McCutcheon 2002-ben, a British Journal of Psychology által közzétett, a celebek imádatáról szóló publikációjában kollégáival három kategóriát hozott létre az emberek hírességekhez való viszonya szerint. Ez első kategóriában azok szerepeltek, akik egyedül fogyasztják az ismert emberekről beszámoló híreket, de ide tartozik még az is, amikor a hírességek imádata közösségi tevékenységgé válik, vagyis, amikor másokkal is megbeszéljük a róluk alkotott véleményünket. „Ez a fajta viselkedés teljesen ártalmatlan” – mondja McCutcheon. „A legtöbb ember ennél a foknál soha nem jut tovább.”
„Vannak azonban olyanok is, akik ennél messzebb merészkednek.” A második kategóriába azok tartoznak, akik egy bizonyos személy megszállottjává válnak, esetleg kezdik elhinni, hogy lelki társak, akik szoros, személyes kapcsolatban állnak egymással.
A harmadik kategória – ami a legritkább és egyben a legveszélyesebb – már olyan szélsőséges magatartásokat is magában foglal, mint például a hírességek követése.
„Bizonyos tulajdonságok, mint például a felelőtlenség, a szoros kapcsolatok kialakításának nehézsége vagy a szorongás, magasabb szintre juttathatják a hírességimádatot” – mondja McCutcheon. Mindez – bár kisebb mértékben –, de összefüggésben állhat a magánnyal és az alacsonyabb intelligenciával is, sőt a szerencsejáték-függők is nagyobb valószínűséggel lesznek hírességhívők.
Ebben a média is szerepet játszik. „Hozzájárul ahhoz, hogy az emberek könnyebben elhiggyék, valódi kapcsolatban állnak az adott személlyel” – mondja McCutcheon.
De vajon a brit királyi család hogyan ejtette rabul az emberek szívét?
Az amerikaiak és a britek nyelve és történelme közötti különbség válasz lehet a kérdésre. „Az, hogy Nagy-Britanniában még mindig működik a monarchia, kíváncsisággal tölt el bennünket, ugyanis az a királyi család uralkodik, akitől mi bizonyos értelemben megszabadultunk” – mondja Farley.
Farley Kanadájával ellentétben – ahol még ha nagyrészt szimbolikusan is, de jelen van a korábbi brit kolónia befolyása – az amerikaiak, akik „régen levetették a láncokat” már tisztán csak kíváncsisággal tekintenek a királyi családra.
Az egészre egy előadásként, egy érdekes történetként nézünk
– főként most, hogy Meghan Markle, egy elvált amerikai színésznő házasodik be a brit királyi családba.
És bár Farley szerint a királyi család öröklött státusza szemben áll az önálló amerikai értékekkel, van valami vonzó a könnyűnek tűnő életük nyomon követésében.
Valóra vált tündérmese
„Az élet nehéz, és nem könnyű sikeressé válni benne” – mondja Farley. „De nézd ezeket az embereket: örökölték a gazdagságot, a társadalmi befolyást, a stílust, a hírnevet, és egy tündérmesében élnek a kastélyaikban – ilyen meséken nőttünk fel.”
„Nincs semmi baj azzal, ha nyomon követek egy királyi esküvőt, amin valószínűleg nem fogok részt venni, sem azzal, hogy a királyi bébik képeit nézegetem, egészen addig, amíg tisztes távolságot tartok” – mondja McCutcheon.
