Éheztesd ki a rákot!

Egy amerikai kutatónak, úgy tűnik, sikerült előállnia az étrenddel, ami anélkül képes a rákos sejtek kiéheztetésére, hogy a beteg egészségét is veszélyeztetné.

Dr. Valter Longo 2012-ben kísérletezett először azzal, hogy a rákellenes gyógyszerek egyik hatóanyagát, a doxorubicint a rákos sejtek kiéheztetését célzó étrenddel kombinálja. A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatójának módszerét azonban annak idején túl kockázatosnak találták ahhoz, hogy embereken is kipróbálják, annak ellenére, hogy a gyógyszerrel kombinált éhezés négyötödével csökkentette a kísérlet során felhasznált egerek esetében a rosszindulatú daganatok méretét, míg a gyógyszeres kezelés önmagában csak megfelezni tudta a daganatokat. Most azonban könnyen lehet, hogy valóban használható, a betegek egészséges sejtjeit kevésbé veszélyeztető módszerrel sikerült előállnia a kutatónak – írja az Independent. 

Étrend + gyógyszeres kezelés

A kutató és csapata egy olyan étrenddel próbált előállni, ami nem veszélyezteti az immunrendszer egyik fő rákellenes fegyverét jelentő tumor infiltráló limfociták működését. A Cancer Cellben megjelent tanulmány szerint mindezt egy D-vitaminban, cinkben és a daganatokba behatoló limfociták működése szempontjából nélkülözhetetlen zsírsavakban gazdag étrend kialakításával érték el a kutatók.

shutterstock 433526728

A fehérjékben és egyszerű szénhidrátokban gazdag tápot fogyasztó egerekhez képest háromötödével csökkent a kísérletek során a rosszindulatú daganatok mérete azoknak az egereknek az esetében, amelyeket a speciális étrend alapján etettek vagy a normál táp mellett 10 naponta 60 órán keresztül éheztettek. Ezek után a 2012-ben is kipróbált, doxorubicinnal kombinált étrendváltozást is letesztelték a kutatók, ami még jobb eredményeket hozott, és a sima táppal etetett, kezeletlen egerekhez képest negyedére csökkentette a tumorok méretét.

240 százalékkal több limfocitát találtak

Ezen a ponton azt is megvizsgálta egyébként Longo és csapata, milyen mennyiségben vannak jelen a már említett limfociták az egerek daganataiban. A csupán doxorubicinnel kezelt egerek esetében már 70 százalékkal nagyobb arányban voltak jelen ezek a speciális limfociták, míg a csak a speciális étrenddel kezel egerek esetében 80, a mindkét módszerrel kezelt egerek esetében viszont már 240 százalékkal több ilyen sejtet találtak a kutatók, mint a kezeletlen egerekben. Szerintük mindez annak köszönhető, hogy a speciális étrend visszafogja egy bizonyos enzimnek a termelését, ennek az enzimnek a hiányában pedig jóval hatékonyabban működhetnek a tumorokba behatoló limfociták. A tudósok szerint mindenesetre működik a stratégia, ráadásul szerintük a rákos sejtek kiéheztetése nem csak az egereken letesztelt, a mellrákért felelős rák típus, de a melanóma ellen is hatékony módszer lehet. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek