Ezért jobb idősnek lenni, mint kora harmincasnak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sok olyan dolog van, amiben a húszas éveikben járók teljesítenek a legjobban, de amennyiben hinni lehet a Business Insider grafikonjának, azért az öregkortól sem kell félni.

Bár a 22 éveseket nem nagyon lehet megverni, ha arról van szó, ki tud több nevet megjegyezni, nagyjából 50 év kemény munkájával újra csúcsra járathatjuk magunkat. 23 évesen ugyanis elég boldogok vagyunk mi emberek, majd jön egy mélyrepülés és körülbelül 30 év múlva ismét egyre derűlátóbbak leszünk. Ráadásul ez a tendencia úgy tűnik életünk végéig kitart.  A Business Insider grafikonját itt lehet megtekinteni.

Szintén jó hír lehet a valahol 30 és 70 között tartó honfitársaink számára, hogy bár 25 évesen vannak a legjobb állapotban az izmaink, és a maratonfutással is inkább akkortájt érdemes próbálkozni, 75 évesen érezzük magunkat a legjobban a bőrünkben. Nagymesteri címet is a 30-as éveikben járók szerezhetnek a legnagyobb valószínűséggel a nemzetközi sakkszervezettől, a matematikai alapműveletek terén azonban megint az idősebbek, egészen konkrétan az 50 évesek teljesítenek a legjobban. Kell is persze, hogy legalább valamiben jók legyenek, ez idő tájt, 51-69 éves korukig ugyanis nem sok olyan dolog van, amiben igazán kivételesnek érezhetik magukat az emberek.

A 69 évesen újra tetőző elégedettségérzés, és a 81 évesen beköszöntő belső jóllét és egyensúly viszont bőven kárpótolja azokat, akik megérik az öregkort, és az is örülhet, aki pont ma 71 éves: szókincs szempontjából ti Önök állnak a legjobban!

Egyértelmű tehát, mi itt a tanulság: a 71 évesek mondjanak minden nap beszédet! A többiek hallgassanak!

Ico
Ico
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.