Erre a tulajdonságra figyelj, ha az igazit keresed

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Annyi minden buktató lehet egy kapcsolatban, és sokszor mellényúl az ember a megfelelő partner kiválasztásánál. Van egy tulajdonság, aminek a megléte elég jó garanciát jelent ahhoz, hogy ne újabb csalódásba fuss bele, és ráadásul már az első találkozások alkalmával le lehet tesztelni. Ha nincs kedved újabb köröket futni alkalmatlan emberekkel, akkor olvasd el, mire figyelj a randevúkon.

Nem egyszerű dolog a párválasztás. Ha éppen ismerkedős időszakodban vagy, tudod, hogy az első látásra nagyon vonzónak tűnő partner tökéletes katasztrófának bizonyulhat. Kiderülhet az is, hogy azzal érzed a legjobban magad, aki elsőre fel sem tűnt. Mennyit hallottam már barátnőimtől, hogy „ááá, én mindig rosszul választok!” És tényleg, vannak, akik mindig belehúznak narcisztikus, önző, érzéketlen, vagy élhetetlen férfiakba. Olyan barátom is van, aki bár szintén nem élete első szerelme mellett kötött ki végül, de az összes kapcsolata helyes, kedves lányokkal volt; és tulajdonképpen jól, harmonikusan működött addig, amíg vége nem lett.

Ha már sokat csalódtál, nincs kedved további hónapokat, éveket beleölni egy, bár lángoló, mégis az első pillanattól kezdve kudarcra ítélt kapcsolatba, hanem az „igazit”, a hosszú távút, az „életed párját” keresed, akkor nyilván nagyon körültekintő vagy. Százmillió szempontot figyelembe veszel: jól néz ki, de van az a ránc az arcán, ami hiúságra utal, szóval rossz jel. Rendben lenne, de informatikussal soha többet! Szimpatikus, jól keres, és kinyitotta előttem a kocsi ajtaját – de még mindig az anyjával lakik, kihúzva! Jófej, de alacsonyabb nálam. Tudom, hogy kicsit gáz, csak annyira vonzó! Intelligens, de nincs állása. Stb.

Egy barátnőmmel  húszéves korunkban felállítottunk egy listát az igazi férfiról. 10 tételes lista volt, már sajnos nem emlékszem minden pontjára, de olyanok voltak benne, hogy nem eszi cukorral a túrós csuszát (ezzel nem teljesen értettem egyet, mert én azzal szeretem, de elfogadtam, mint egy nálam bölcsebb lány férfiassági szempontját); egy hajtásra húzza le a felest, és jól vezet – mármint autót. Sejthető, hogy a listánk nem adta meg azt a kritériumrendszert, ami a sikeres kapcsolatokhoz szükséges. Erről szóltak a következő évek.

Érettebb fejjel lehet, hogy az ember már praktikusabb szempontokat néz egy kezdődő kapcsolatnál: intelligencia, munkahely, humor, szórakoztató faktor, hobbik stb. Alexandra Solomon amerikai egyetemi kutató szerint, aki a Bátran szeretni című könyvet írta, a fentiek is könnyen zsákutcába vezethetnek. Egyetlen egy olyan tulajdonság van, aminek a megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki éveken keresztül vagy akár egy egész életen át jól működjön egy kapcsolatban, ez pedig a kapcsolati önismeret.

A kapcsolati önismeret azt jelenti, hogy az ember képes mintegy kívülállóként ránézni a saját viselkedésére, elfogulatlanul, objektíven szemlélni magát a kapcsolataiban. Akinek van kapcsolati önismerete az

  • Képes nyíltan beszélni a korábbi kapcsolatairól, és elmondani, hogy a korábbi tapasztalatai hogyan hatottak arra, ahogy most viszonyul az emberekhez
  • Figyelmüket képesek befelé fordítani, és elmondani, hogy mit éreznek, ahelyett, hogy kontrollálatlanul kijönne belőlük egy érzelmi reakció.
  • A kapcsolati problémákat a „mit csináltam én rosszul” és „mit csináltál te rosszul” kombinációjának látják.
  • Képesek meghallgatni egy visszajelzést a saját viselkedésükről anélkül, hogy visszatámadnának, vagy begubóznának. Illetve inkább észreveszik magukat, hogy visszatámadni, vagy elfordulni kezdtek, és megpróbálnak a helyzetben maradni, nyitott szívvel és fülekkel.

Egy hosszútávú kapcsolathoz ez a kapcsolati önismeret sokkal fontosabb, mint az egyéb kritériumok. Ugyanis a dolgok megváltoznak, idővel már nem lesz olyan daliás vagy csinos, elveszítheti az állását, megkophat a szexuális varázs, jöhetnek nehezebb, problémásabb időszakok. Így olyan emberre van szükség, aki partnerként ott marad az ember mellett, akivel kéz a kézbe szembe lehet nézni a problémákkal, és közösen megoldást keresni rájuk.

Alexandra Solomon ad tippet arra, hogy hogyan lehet már az első randevúkon kiszúrni, hogy a partner rendelkezik-e ezzel a kapcsolati önismerettel. Ez elég praktikus, ha az ember már beleunt az ideje fecsérlésébe, és céltudatos a nagy ő megtalálásában. Az egyik fontos jel, hogy

Hogyan kezeli a kínos szitukat

Minden randevún adódhatnak olyan pillanatok, amiket az ember nem úgy tervezett, és amik esetleg kellemetlenek. A saját megítélésed érdekében (hiszen a partner is döntési folyamatban van) javaslom, hogy ne feltétlenül te provokálj ilyeneket. Nem kell Bridget Jones-szá változni, legfeljebb akkor, ha a jelölt utolsó esélyeként még pozitív meglepetést szeretnél szerezni magadnak, vagy vágysz egy jó sztorira, amit majd mesélhetsz a barátnőidnek.

Nagy valószínűséggel fog történni valami magától is: nem jön ki a pincér, esetleg ha kijön, akkor bunkó; vagy rossz ételt hoznak, vagy valaki szemtelenül besuttyan az általatok kiszemelt parkolóhelyre. Ilyen esetekben a partner háromféleképp reagálhat:

  • Harcosan: kiabál, kikéri magának, számon kér, dühödten magyaráz, dudál vagy szentségel
  • Elkerülőn: szégyenkezik, nem tesz semmit, elfordul, megalázottnak tűnik
  • Átgondoltan: megáll, elemzi magában a helyzetet, majd kiáll magáért oly módon, hogy másokat sem bánt meg, de erőtlennek sem tűnik.

A harmadik verzió a nyerő, de tudni kell róla, hogy nem feltétlenül ez a természetes, vagy ösztönös emberi viselkedés. Zsigerből a kínos helyzetekre, esetleg támadásnak vehető megnyilvánulásokra stresszreakcióval reagálunk: ami a harcolj vagy menekülj válasz. Mint a stresszreakcióval általában, ebben a helyzetben is az a baj vele, hogy míg akkor hatékony volt, amikor kialakult, és az ősember medvék elől menekült, addig a mai helyzetekben általában nem ez a legjobb megoldás.

Mi, manapság, a XXI. században kommunikálunk, és ez akkor a legsikeresebb, ha ki tudjuk fejezni magunkat megvédve az érdekeinket, és tiszteletben tartva a másik méltóságát. A harcos válasz a kapcsolatot rombolja, lehet, hogy eléri a célját pillanatnyilag, de nem feltétlenül akar a másik fél legközelebb szóba állni az agresszív érdekérvényesítővel. Az elkerülő embert meg lenyomják, nem tudja érvényesíteni saját szempontjait, érdekeit.

De miért fontos ez egy kapcsolathoz? Lehet, hogy neked éppen tetszik, hogy az erős férfi megvéd és nem hagyja magát, vagy imponál a másik szerénysége. Nos azért abszolút kritikus, hogy hogyan reagál a másik ilyen helyzetekben, mert nemsokára nem a pincér vagy a másik autós lesz az idegesítő figura az életében, hanem te. Előbb vagy utóbb biztosan fogsz csinálni valami olyat, amit méltánytalannak, zavarónak, vagy furcsának talál majd. És mennyivel jobb lesz neked, ha ahelyett, hogy vádaskodna, leteremtene, vagy sértődötten elfordulna tőled, azt mondja majd: elsőre furcsa, nehezen elfogadható volt nekem, amit az előbb csináltál, szeretném ezt veled megbeszélni. Szeretnélek úgy meghallgatni, és úgy beszélni veled erről, hogy neked is legyen kedved elmondani, amit te gondolsz.

Mit mond a korábbi kapcsolatairól?

A másik biztos jele a kapcsolati önismeretnek az, hogy hogyan beszél valaki a korábbi kapcsolatairól, leginkább a szerelmeiről. Akinek nincs kapcsolati önismerete, annak az ilyen sztorijai tele vannak vádaskodással, hibáztatással, szégyennel. Lúzerek, hülyék, önző dögök és teljesen bolondok szerepelnek a történeteikben. A kapcsolati önismerettel rendelkező emberek a korábbi kapcsolataikról beszélve felvonultatják a szürke ezer árnyalatát. Szerepelnek a történetben a körülmények is, például „nem megfelelő időben találkoztunk”. Kicsinyesség helyett nagyvonalúan jellemzi volt partnerét és annak szándékait: „nehéz időket élt át, sok mindennel küzdött, nem tudott elég energiát tenni a kapcsolatunkba – vagy én nem tudtam őt jól támogatni”. És a fejlődésre fókuszálnak, azt emelik ki, hogy hogyan gyarapította őket a korábbi tapasztalat: „nem volt egy jó kapcsolat, de sokat tanultam belőle. Már én is sok mindent másképp csinálok.”

Alexandra Solomonnal egyetértve javaslom tehát, hogy egy új potenciális partnerrel való randizgatás elején figyeld meg a fentieket, és akkor lelkesülj fel igazán, ha azt látod, hogy átgondoltan, másokat nem sértve, de magáért kiállva nyilvánul meg; és nagylelkűen, összetetten, saját szerepét nem tagadva beszél korábbi kapcsolatairól.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay Ágnes
Szalay Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.