3. hüvelykujjat valaki?

Olvasási idő kb. 1 perc

A talp alatti érzékelőkkel vezérelhető 11. ujj alkotója fejlesztene kicsit a 10-nél letiltó, szánalmas kis dizájnon.

Könnyebben vehetsz fel mandarinokat!

A 3D nyomtatott 11. ujj ötlete egy művészeti egyetemen tanuló diák, Dani Clode fejéből pattant ki, és nem feltétlenül a maradandó sérülések kijavítását és a hiányzó ujjak pótlását, hanem sokkal inkább a biológia által meghatározott határok kitolását célozza meg. A határokat egyelőre kicsit talán esetlen módon feszegető 3. hüvelykujj ötletét egyébként a protézis szó etimológiája adta.

A görög eredetű protézis szó nagyjából az jelenti, hogy „hozzáad, kiegészít”, ami nagyjából körül is írja az alkotó szándékait. A 3. hüvelykujj a kézfej komoly hüvelykdeficitben szenvedő, kisujj felőli oldalára pattintható fel, és a csuklóra illesztett szervomotorok mozgatják egy vezeték segítségével. A motorokat a talp alatt elhelyezett érzékelők segítségével, Bluetooth-on keresztül vezérelhetik a 3. hüvelykujjra, valamint motorokra, vezetékekre, és Bluetooth jeladókra éhes, a táblagépeikhez vagy a bonyolultabb akkordok lefogásához segítséget igénylő elégedetlenkedők.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Karáth Péter
Karáth Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.