Több, mint 70000 pszichológus és pszichiáter tartja alkalmatlannak Trumpot az elnökségre. Miért lehet veszélyes egy narcisztikus a Fehér Házban?
Az ismert szociálpszichológus, Philip Zimbardo tavaly tavasszal megjelentetett egy cikket a narcisztikus személyiségzavarról, melyet a jelenlegi elnök arcképével illusztrált. Ez a szolid utalás az Útmutató, hogyan vegyük észre a narcisztikusokat alcímet viselő írásban bevallottan arra irányult, hogy már a kampányidőszak előtt világos legyen az emberek számára: nem minden esetben szerencsés döntés egy súlyos mentális zavarral élő emberre bízni az ország irányítását. Trump beiktatását követően azután több, mint negyvenezer mentálhigiénés szakember írta alá azt a petíciót, melyet John Gartner amerikai pszichiáter indított, és melynek célja, hogy a pszichológusok és pszichiáterek kiálljanak amellett, hogy Trump súlyos mentális betegsége miatt alkalmatlan arra, hogy egy szuperhatalmat vezessen.
Diagnosztizálható-e az elnök?
A távdiagnosztika kényes téma, így vannak persze olyanok is, akik szerint nem etikus, vagy egyenesen törvényellenes formális vizsgálat nélkül pszichiátriai kórképek alá sorolni embereket, különösen állami tisztségviselőket. Mások szerint etikai szempontból sokkal fontosabb, hogy a mentális zavarokkal kapcsolatban kompetens szakembereknek egyenesen kötelességük figyelmeztetni azokat, akik nincsenek tisztában, milyen jellegű és mennyire súlyos következményekkel járhat mindez. A pszichológusoktól ebben az értelemben éppúgy elvárható, hogy megértessék a narcisztikus működés természetét és veszélyeit, ahogyan a meteorológusoktól az időjárás-előrejelzés az UV-riasztástól a pollenszennyezettségen át a hidegfrontig. Szakemberként tehát nem beszélni Trump mentális betegségéről súlyos visszaélés a társadalom bizalmával.
A távdiagnózist övező viták során azonban könnyen kiönthetjük a fürdővízzel a gyereket. A valódi kérdés ugyanis nem az, hogy ráhúzható-e valakire egy adott címke, ahogyan Trump alkalmasságát sem az a tény határozza meg, hogy maradéktalanul megfelel-e a leírt diagnosztikai kritériumoknak. Sokkal fontosabb, hogy mit profitálhat a társadalom azok tudásából, akik jól ismerik a narcisztikus személyiség alapvető működésmódját. El kell tehát különítenünk a narcisztikus személyiségzavar klinikai kórképétől a narcisztikus működést, és belátni azt, hogy létezik egy bizonyos szempontok alapján tipikus személyiségműködés, amit régóta jól ismerünk, értjük az alapvető jellegzetességeit, és Donald Trump éppen így működik.
Hatalmas, erős, büszke
A narcizmus olyan jegyei, amilyen a grandiozitás, az óriási hatalom- és sikeréhség, vagy az ember saját rendkívüli fontosságának érzése sok esetben együttjárnak a magas vezetői státuszokkal - akire ezek nem jellemzők, annak általában igénye sem nagyon van ilyen magas pozícióba jutni. A magas társadalmi státusz, a kiváltságos környezet Trump számára a kezdetektől adott volt, kampányában is már hangsúlyos víziói, melyek szerint újra naggyá, büszkévé és hatalmassá teszi Amerikát, azonban már egyéni grandiozitását tükrözik. A grandiozitás veszélye pedig annak énességében rejlik, vagyis abban, hogy az észszerűség szempontjait könnyen felülírja az egyéni becsvágy, vagy a tévedhetetlenség látszatának szükséglete. Trump, aki azt mondja, minden emberi lénynél többet tud a megújuló energiáról, és minden tábornokánál jobban ismeri az ISIS-t, nyilvánvalóan nem a racionalitásban mozog, ami egy legfelsőbb döntéshozói szerepkörben komoly veszélyeket hordoz.
Sértettségből visszacsapás
Kétségtelenül kevés veszélyesebb dolog van a világon, mint egy sértett narcisztikus, az énkép bizonytalanságából fakadó hiperszenzitivitás pedig óriásira tágítja a lehetséges sérülések körét. Lehet az vélt vagy valós méltánytalanság, ellentmondás, akár egy mondat intonációja, a narcisztikus működésre jellemző, hogy az illető egész lényét érzi támadva, és reakciója is ehhez mérten drasztikus. Friss kísérleti beszámolóból tudjuk, hogy minél jellemzőbb valakire a narcizmus, annál keményebben büntet, ha méltánytalanságot tapasztal és lehetősége van megtorolni. És a bosszúállás akkor sem marad el, ha az illető azzal saját magát is kifejezetten rosszabb helyzetbe hozza. Ha mindezt elképzeljük abban a közegben, ahol a személyes sérelmek sokkal nagyobb szabású döntésekbe is belejátszhatnak, vagy beleéljük magunkat egy pillanatra azoknak a tanácsadóknak a szerepébe, akiknek bizony kritikát is feladatuk megfogalmazni az elnök felé, átérezhetjük, mennyire súlyos problémáról van szó.
A jelenre szűkülve
Újabb írásában Zimbardo kiemelt szempontja még az a fajta jelenhedonista működés, mely az azonnal megkaparintható hatalmat, népszerűséget és sikert bármikor hajlik a jövőbeni következmények fölé emelni. Trump pedig mindig éppen azt teszi, ami abban az adott helyzetben a legjobban duzzasztja a saját egóját – mondja Zimbardo. Ha egy döntéshozó folyamatosan a jelenben él, mind a múlt tanulságai, mind a jövő lehetséges következményei elsikkadnak a döntési folyamatban. Az analitikus gondolkodástól a heurisztikák felé tolódva pedig egyre kevésbé racionális döntésekre számíthatunk.
Narcisztikus jegyekért tehát Trumpnak sem kell a szomszédba menni, arra pedig, hogy a szomszéd se menjen hozzá, több ezer kilométeres falat ígér. A dél-amerikai bevándorlás persze csak egy az elnök által hangoztatott közvetlen külső fenyegetésekből, hatalomra kerülése jól mutatja azonban, hogyan emelhetők fel ezáltal az autoriter politikai erők. Zimbardo és a petíciót aláíró több tízezer mentálhigiénés szakember ezzel szemben arra figyelmeztet: egy narcisztikus elnök maga a fenyegetés a társadalom, a gazdaság, a diplomáciai kapcsolatok, és jelen esetben a környezet számára.
