Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Facebookon kelt életre egy lány története, akinek elege lett az utcai beszólásokból, amik sajnos szerves részei egy nő életének.
A fenti cím idézet egy lány Facebook-posztjából, amiben arról mesél, hogy már hetek óta nem tud úgy elmenni az utcájában zajló építkezés mellett, hogy az ott dolgozó férfiak ne fogalmaznák meg részletesen, mit és hogyan tennének vele. Úgy szexuálisan.
Hajni története nem egyedi, és még csak azt sem mondhatnánk, hogy ez amolyan magyar szokás. Szerte a világon kénytelenek a nők elviselni, hogy az utcán utánuk fütyüljenek, beszóljanak nekik, vagy durvább esetekben még meg is fogdossák őket. Ami viszont a magyar viszonyoktól eltér az az, hogy egyes helyeken próbálnak ez ellen tenni. Amszterdam polgármestere például azt szorgalmazza, járjon büntetés a füttyögésért, sziszegésért vagy trágár gesztusokért is, és emellett iskolai oktatási programot is indítanának.
Itthon is elférne egy ilyen javaslat, igény legalábbis volna rá: csak a Facebookon elhintett kérdésemre alig egy óra alatt ugyanis tucatjával jöttek a levelesládámba a különböző, utcai zaklatással kapcsolatos beszámolók.
Az említett lány, aki megírta a Facebookon a történetét, nem húzta be fülét-farkát, amikor beszóltak neki az építkezésen dolgozó fiúk. Ehelyett úgy döntött visszakérdez: "... legnagyobb meglepetésükre visszafordulok, teszek néhány lépést, majd felkiáltok az állványról ciccegő nagyszájúnak: “Ne haragudj, hozzám beszélsz? Ha igen, akkor megismételnéd még egyszer? Nem hallottam jól, tudod onnan az állványról 4 méter magasságból lefelé kiabálni nem épp elegáns… Szóval mit is akarsz te velem csinálni?” Zavarba jön, a lent lazsáló többi hangosan kiröhögi, ő elhadar egy “bocsánatot kérek!”-et" -írja Hajni, aki ettől függetlenül azért hazafelé is megkapta a "jó a segged" dumát, mire ismét megpróbálkozott egy olyannal, hogy: "Tök őszintén srácok, nem unjátok még? Tényleg így próbáltok udvarolni azoknak a nőknek, aki errefelé jönnek?!?'”
A munkások újfent bocsánatot kértek, és a történet itt vett meglepő fordulatot. Amikor ugyanis később a lány kutyát sétáltatni indult, a munkaidő végeztével kiürült munkaterületen meglátta, hogy az építkezést jelölő táblára azt írták tollal, többször is átrajzolva: “ELNÉZÉST KÉRÜNK!”, mellérajzolva egy virág és egy szív, benne felirattal: "LÁNYOK"…
Bár Hajni története pozitívan végződött, sajnos nem ez a jellemző. A megszólított lányok/nők, teljesen érthető okokból általában nem mernek visszaszólni, hanem többnyire csendesen próbálják elviselni az angolul catcallingnak nevezett jelenséget. Azaz, hogy az utcán ismeretlen férfiak zaklatják őket, pontosabban utánuk füttyögnek, odaszólnak nekik, hogy mennyire és mit csinálnának velük, extrém esetben pedig megfogdossák őket, szó szerint alájuk is nyúlnak és hasonlók.
Nem csak nálunk probléma
A Hollaback nevű szervezet mindenhol jelen lévő utcai, verbális zaklatások ellen küzd. Ők készítették ezt a videót is, amiben egy nő 10 órán keresztül sétál Manhattan utcáin szűk farmerben és pólóban. Ennyi idő alatt száznál is több beszólást kap: van, aki több percig is mellette sétál. A videóban a készítők csak a verbális reakciókat számolták, nincsenek benne a kacsintások, grimaszok, amiket még mindemellett produkáltak a férfiak.
Általában senkit sem szoktam arra buzdítani, hogy olvasson kommenteket, de a videó alatt található hozzászólások, azért megérnek egy pillantást, ha kíváncsiak vagyunk, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban a magyar átlag. Íme az egyik gyöngyszem: "ez a nagyseggű bányarém inkább örülhetne, hogy bókot kap..."
"Nekem volt több ilyen incidensem is. Egyszer a seggemre csaptak összecsavart újsággal, többen mentünk még egyetemi haverokkal és tök megalázó volt, ráadásul úgy csinálta a két csávó, hogy a haverjaim nem vettek észre semmit az egészből. Aztán volt egy, akár viccesnek is mondható eset, amikor egy kb. 6 éves kis srác csapott a seggemre a körúton. Hátrafordultam, hogy ki volt az, és nem láttam senkit, erre lejjebb nézek, és ott áll egy gyerek, aki kábé a csípőmig ér. Mit mondasz egy 6 évesnek? Hogy ejnye-bejnye? Volt egy kicsit durvább, amikor egy csávó jött utánam és megszorongatta a karomat, azt akarta, hogy csókoljam meg, és közben olyanokat mondott, hogy úgy megdugna, meg hogy csak egy csókot akar. Nem mertem visszaszólni, mert féltem, még jobban bedurvul, inkább gyorsan leintettem egy taxit" – írja tapasztalatait Lili.
"Volt olyan, hogy azt mondta egy pasi, hogy megpörgetne a faszán" – írja egy 26 éves lány, aki ezt a beszólást jóval fiatalabb korábban kapta meg. Azóta, ahogy az a legtöbb nővel is megtörténik, lassan ő is megszokta az évek alatt, hogy kénytelen együtt élni az ilyen jellegű beszólásokkal. Általában úgy tesz, mintha nem is hallotta volna az ilyen megjegyzéseket, de ha azt érzi, nem lehet baja belőle, akár vissza is szól.
Mások úgy reagálnak, hogy megpróbálják elkerülni azokat a szituációkat, amelyek korábban azt tanították nekik, hogy rosszul vagy kellemetlenül járhatnak. Például igyekeznek nagy ívben kikerülni az építkezéseket (ahogy teszem én is minden reggel munkába menet), vagy ha ez nem lehetséges, akkor elhaladva előtte erősen vágyom rá, milyen jó volna pár pillanatra láthatatlanná válni... És még mielőtt valaki a szokott "nem kéne bugyivillantó miniszoknyában utcára menni!" áldozathibáztató szöveggel jönne, hozzáteszem azt is, hogy a legtöbb esetben teljesen mindegy, mit visel a nő: az ilyen beszólásokat bokáig érő tollkabátban is szinte biztosan meg fogja kapni.
Ivett például imádja a harisnyákat, és nem is hajlandó lemondani róluk, bár a tapasztalatai alapján tudja, hogy az ezzel együtt járó szoknyaviselésnek egyenes következménye, hogy nem fogja megúszni az utcán a szexuális jellegű megjegyzéseket. Bár a férfiak számára úgy tűnhet, a legtöbb nő meg se hallja ezeket, de az igazság az, hogy ilyenkor
tehetetlenséget, szégyenérzetet, dühöt, és nem ritkán félelmet éreznek.
Arról nem beszélve, hogy minél fiatalabb az áldozat, annál kevésbé tud mit kezdeni az obszcén jellegű beszólásokkal. Mint például Vera esetében, aki előtt elsötétült a világ, amikor 11 évesen egy felnőtt férfi azt szólta utána, hogy "de szívesen kinyalnám a puncidat". "Úgy szédültem, hogy majd elájultam" - meséli. És mindez fényes nappal, egy járókelőktől zsúfolt, forgalmas helyen történt: "csak leugrottam a mekibe, a Jászaira vasárnap délben".
"A közvélemény durván bagatellizál ezzel kapcsolatban" – mondja Hevesi Krisztina szexuálpszichológus, majd hozzáteszi: "Pedig ez határozottan feldúlja a nőket és egyértelműen a két nem közötti egyenlőtlenséget jelzi. Egy páciensem egyszer arról mesélt, hogy a tömegközlekedésen egy férfi a tömegben, ruhán keresztül dörgölte hozzá a nemi szervét. Amikor végre kinyílt az ajtó, a lány hazáig szaladt és otthon ruhástul állt a zuhany alá. Ha ez egy lánnyal sűrűn és visszatérőn megtörténik, hogy ilyen jellegű helyzeteket él meg, akkor előfordulhat, hogy túlságosan szégyenlőssé, gátlásossá válik, ami befolyással lehet a párkapcsolatára, a szexuális életére. Volt egy alapvetően is visszahúzódó páciensem, akinek a szexuális életére komoly hatással volt, hogy egy építkezésen nap mint nap obszcén megjegyzéseket kapott" – magyarázza a sokszor viccnek aposztrofált megjegyzések pszichés következményeit.
Megalázó, hogy eszközként tekintenek rájuk
"Velem szintén tizenpár évesen történt meg, talán még szőr sem volt a hónaljamon: Moszkva tér, villamos, a kapaszkodót is alig értem fel, mire egy pasi – olyan a 40-50 év körüli – azt mondta a hónaljamat vizslatva: "Hmmm, vajon alul is ilyen kopasz?" Az osztályommal voltunk kiránduláson, gondolhatjátok, mennyire kellemetlenül éreztem magam" – mondja Barbi.
Az ő példája egyébként jól érzékelteti, hogy ilyenkor az áldozatokban azonnal beindul az önhibáztatás és az alaptalan szégyenérzet egy olyan dolog miatt, amiért nem nekik kellene rosszul érezniük magukat. A szégyenérzet kialakulásához pedig nagyban hozzájárul a szűkebb és tágabb környezet érdektelen magatartása, ami miatt az áldozatok úgy érezhetik, hogy a beszólásokat, tapogatásokat talán tényleg ők maguk "provokálták ki" valamivel.
Vera is a környezet közömbösségére emlékszik egy 12 éves korában történt eset kapcsán: "A metrón megcsapott valami ismeretlen, fura szag, és észrevettem, hogy a töküres hajnali szerelvényen egy kötött mellényes, ötvenes férfi fura arckifejezéssel, indokolatlanul közel áll hozzám. Láttam, hogy az ülő felnőttek undorodva elfordítják a fejüket, azt hittem, velem van valami baj, egy fiatal nő félreforduló arca különösen megvan. Aztán lenéztem, és megláttam a kékeslilán meredező faszt. A pasi a következőnél leszállt, én meg mint akit bedrogoztak, néztem a lovaglópálcámat és meredtem magamra, hogy miért nem használtam. Aztán végignéztem a seggüket meresztő felnőtteken, de ismét elfordultak."
Mert környezet sokszor akkor sem tesz semmit, amikor láthatóan nagy a baj
"A zöldségeshez bicikliztem a faluban. Kifelé jövet megállt egy férfiakkal megtömött Skoda, kinyitották a kocsi ajtaját, és lerángattak a biciklimről, amire épp készültem visszaszállni. Megpróbáltak behúzni az autóba, fényes nappal, körülöttem emberek. Torkom szakadtából üvöltöttem, és valahogy sikerült kitépnem magam a kezükből. Aztán csak nagyon futottam" – emlékszik vissza Kati, és ahogy mondja, ugyan voltak körülötte is emberek, de arra nem emlékszik, hogy bárki a segítségére sietett volna.
Pedig Hevesi Krisztina szexuálpszichológus szerint az, hogy egy adott országban mennyire jellemző az utcai zaklatás, függ az adott kultúrától és a retorziótól is (már ha van ilyen), és az sem mindegy, hogy az ezzel kapcsolatos közgondolkozást merre billentik el. Ha ugyanis egy társadalomban elfogadottak az ilyen jellegű utcai zaklatások, akkor azt is normálisnak fogadják el, hogy a férfi rendelkezhet a nők teste felett. Tehát egyáltalán nem az a megoldás, hogy tanácsokkal látjuk el a nőket, lányokat és kislányokat, mit tegyenek ilyen esetekben, vagy mit viseljenek, hogy ne érje őket a férfiak részéről zaklatás, hanem sokkal inkább az, hogy a férfiakkal együtt megteremtett társadalmi egyetértés szülessen azzal kapcsolatban, hogy az ilyen jellegű magatartás nem elfogadott.
Míg félrenézünk, amikor mellettünk nőket – sőt, mint példáinkból is látszik, nagyon sok esetben kislányokat! – vegzálnak, addig az elkövetők is azt gondolhatják, hogy ez nem különösebben gond, és simán kimagyarázhatják azzal, hogy ők csak udvaroltak, csak vicceltek, hogy nem gondolták komolyan.
Írtunk az ORFK sajtóosztályának is, hogy mit tehet az ember lánya, ha mondjuk olyan helyzetbe kerül mint a Facebook-posztot író Hajni. Ezt a szűkszavú választ kaptuk:
"Amennyiben valakit jogsértés ér, forduljon a rendőrséghez, akik a szükséges intézkedéseket megteszik."
Hogy ez pontosan mit takar, arról nem kaptunk bővebb felvilágosítást, még annyit megtettünk, hogy felhívtunk egy központi számot, ahol állampolgárként arról érdeklődtünk, mit tehetünk, ha naponta kell elviselnünk az utcánkban dolgozó munkások beszólásait. A telefon túlvégéről készséges, de hasonlóképp homályos válasz érkezett: "Jelentse be a rendőrségen és a kollégák majd intézkednek." Hogy mit fognak tenni? "Hát kimennek és utánajárnak az esetnek!"
Spronz Júlia, a Patent munkatársa elmondta nekünk, hogy jelenleg a Btk. nem szankcionálja a zaklatásnak ezt a formáját, így ilyen jellegű rendőrségi ügyek sincsenek. Bár a zaklatás, mint jogi kategória létezik, de annak keretei közé az ilyen esetek nem beilleszthetőek, hiszen a tényállás megvalósulásának feltétele a rendszeresség és a célzatosság, azaz a megfélemlítés vagy a magánéletbe történő beavatkozás szándéka. Ezek hiányában a zaklatás vétsége nem állapítható meg. A legtöbb utcai zaklatás pedig egyszeri és nem köthető konkrét személyhez. Magyarul: bár emberi jogsértés történik, az a magyar jogi környezetben nem, vagy csak nagyon nehezen szankcionálható.
Spronz szerint az sem segít, ha a nőnek minden nap ugyanaz az építkezés mellett kell elmennie, ahol minden egyes alkalommal szexuális jellegű megjegyzéseket kiabálnak utána. "Még így is nehéz büntetőjogi kategóriát találni neki" - magyarázza a szakember, aki szerint azokban az országokban van a legkevesebb ilyen eset, ahol a politikai elit általánosan komolyan veszi és védi a női jogokat, és az állam tesz azért, hogy megvédje a társadalom különböző csoportjait.
