Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
De mit tehetünk a kétségeinkkel? Dr. Almási Kitti pszichológussal beszélgettünk egy nőkkel végzett kutatás eredményeiről.
A rendszeres kritika, a negatív ítélkezés, a védekezés megöli a szoros emberi kapcsolatainkat, megnehezíti az intimitást, bizalmatlanságot, távolságot szül, szomorúvá és magányossá tesz minket. Amikor ezek a párkapcsolatunkban, családtagjainkkal való viszonyunkban tűnnek fel, általában érezzük, hogy nincsenek rendben a dolgaink, hogy nem jó ez így. Sokkal nehezebb azonban felfedezni a kritika és a megvetés káros hatását akkor, amikor bennünk zajlanak, amikor magunkat bántjuk, magunkat kritizáljuk, saját képességeinket, adottságainkat vonjuk kétségbe. Pedig a belső kétségeinknek, az önmagunkra vonatkozó kritikának még erősebb hatása van az életünk alakulására, mint a kívülről kapott negatív visszajelzéseknek.
Hogy miért? Leginkább azért, mert meggátolnak minket az önmegvalósításban, a kiteljesedésben, abban, hogy merjünk új dolgokba belevágni, hogy képesek legyünk kihasználni az élet adta lehetőségeket. De vajon hogy vagyunk mi nők ezzel a kérdéssel? És mit tehetünk azért, hogy a kétségeink ne nehezítsék meg életünket? Többek között erre kereste a választ a Danone Activia nemrég végzett globális kutatása, melyben online kérdőív segítségével vizsgálták, milyen tényezők befolyásolják a nőket abban, hogy kiteljesedjenek a munkájukban, magánéletükben. A kutatás több meglepő eredménnyel is szolgált, ezekről dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológussal beszélgettem.
Jó lenne jóban lenni magunkkal
A kérdőívet kitöltő, többségében városi, 25 és 55 év közötti nők (1048 fő) leginkább (73%) dolgoznak, 11 százalékuk gyesen, gyeden van, a többiek nyugdíjasok, munkanélküliek, vagy más tényezők miatt inaktívak. A megkérdezettek közel fele (46%) középfokú, 38 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, 68 százalékuk házas vagy társával együtt él, mások elváltak (15%) vagy egyedülállóak (14%). Ők képviselték tehát a kutatásban a magyar nőket, akikről kiderült, fontos számukra, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, higgyenek magukban és a döntéseikben. A többség szerint az, hogy jóban legyünk magunkkal nem mások, hanem saját magunk miatt fontos, ahogy fontos az is, hogy megtaláljuk belső motivációnkat, felderítsük belső erőforrásainkat. Ennek azonban gyakran mi magunk vagyunk a gátjai.
Óriási nyomást pakolunk magunkra
A belső bizonytalanság, az önmagunkkal szemben élő kritika az élet számos fontos területén felbukkan. Az, amilyennek magunkat látjuk befolyásolja a munkánkat, magánéletünket, de még a szabadidőnk eltöltésének módját is. Az élet ezen területei közül az önkritika a magánéletben, a saját testünkkel, megjelenésünkkel, önbizalmunkkal kapcsolatban a legerősebb. A megkérdezett nők 80 százalékának volt már olyan élménye, hogy a belső bizonytalanság meggátolta abban, milyen ruhát viseljen, 75 százalékuk pedig szorongott már attól, hogy a teste nem elég szép, nem elég vonzó. Ez hatás a 35 év alatti és az alacsonyabb iskolázottságú nők körében volt a legerősebb.
“A belső bizonytalanság megélése általános emberi sajátosság.” - mondta dr. Almási Kitti - “A nők és a férfiak az élet eltérő területein más és más mértékben bizonytalanok, a testi adottságok, a megjelenés miatti szorongás inkább a nőkre jellemző. Ennek leginkább az az oka, hogy a nők megítélésében rengeteget számít a külső, és az adottságainkat nem tudjuk megváltoztatni, a megjelenésünk felett egy bizonyos határon túl nincs befolyásunk. Ezen a területen ráadásul sokkal kevesebb egyértelmű értékítéletre, kézzelfogható jelzésre támaszkodhatunk, itt nagyobb a bizonytalanság. A szorongás pedig azokban a helyzetekben a legerősebb, amelyekben bizonytalanok vagyunk.”
Ennek fényében nem meglepő, hogy a munkában kevésbé gátol minket kritikus, szorongó énünk, de a megkérdezetteknek még így is közel fele tapasztalta már élete során, hogy a belső bizonytalanság gátat szabott szakmai kiteljesedésének, szabad vélemény- vagy ötletnyilvánításának. Bár a magánélethez képest a munkában kevésbé gátoljuk önmagunkat, Almási Kitti elmondta, hogy még így is a nyugat-európai átlag felett szorongunk. Ennek oka valószínűleg az, hogy míg nyugaton a szocializáció során az emberek azt tanulják meg, hogy szabad és jó is kreatívnak lenni, saját döntéseket hozni, addig a hazai társadalmi elvárások inkább arra hajtanak, hogy ne legyünk feltűnőek, simuljunk bele az elvárásokba.
Az eddigieknél ugyan kisebb mértékben, de a a szabadidőnk eltöltését is befolyásolja az, ha bizonytalanok vagyunk magunkban. A megkérdezettek több, mint a fele élte már meg, hogy csökkent önértékelése miatt kevesebbet edzett, kevesebbet foglalkozott önmagával, ahogy ugyanennyien tapasztalták azt is, hogy a félelmeik meggátolták abban, hogy bármi újat kipróbáljanak vagy kétségeik miatt aktívan vonódjanak be társas helyzetekbe.
Mit tehetünk kétségeinkkel?
A kérdőívből kiderült, hogy a belső kétségeink legyőzésében sokat segít, ha emlékeztetjük magunkat, hogy a képességeink belülről fakadnak, ha nem ellenségnek tekintjük a belső kritikát, hanem az önreflexióra való lehetőségnek, egy olyan tényezőnek, ami segít a fejlődésben, abban, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Hasznos az is, ha igyekszünk önazonosan élni a hétköznapokban, vagy tudatosan változtatunk szokásainkon. Az a hit, hogy képesek vagyunk változtatni önmagunkon, képesek vagyunk átlépni a határainkat leginkább a szabadidőeltöltés területén működik jól, míg a munkában a képességeinkben, az intelligenciánkban való bizalom és a magabiztosság erősítése hozhat eredményeket. A saját testünk elfogadása terén azonban bizonytalanok vagyunk, hogyan is lehetne változtatni.
“Általánosságban az önismeret mélyítése segít.” - mondta dr. Almási Kitti - “Ha megismerjük, hogy hol vannak a határaink, hol kezdődik bennünk a szorongás, akkor feltehetjük magunknak a kérdést, mitől is félünk, mi a legrosszabb, ami történhet. Ha ez megvan, érdemes végiggondolni, hogy a legrosszabb kimenetel vajon mennyire elviselhető vagy elviselhetetlen, hogy tényleg annyira ijesztő-e, mint elsőre hisszük. A gondolkodásmódunkat érdemes tehát megváltoztatni, és különösen a fontos döntések idején alaposan végiggondolni a lehetséges kimeneteleket, azok várható hatását, és az ezekkel kapcsolatos érzelmeinket.”
A pszichológus szerint tehát nem feltétlenül könnyű hinni abban, hogy elég jók lehetünk. De ez a hit az, ami megnyitja az utat az önmegvalósítás, és így az önazonosság - amit a kutatás InSync-nek nevez - megélése felé is. Ráadásul minden szorongásunkban, lemondásban, a helyzetekből való kihátrálásban eleve bele van kódolva a veszteség. Ha nem vállaljuk el a helyzet adta lehetőségeket, csak azt bizonyítjuk magunknak, amitől amúgy is félünk: hogy nem vagyunk elegek. Érdemes tehát megpróbálni bátornak lenni, bátornak ahhoz, hogy olyanok legyünk, amilyenek valójában vagyunk.
