Nem baj, ha lusta, legalább magas az IQ-ja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mármint ha könnyen elun dolgokat, és inkább töprengéssel tölti az időt. A sima lazsálás nem ér.

Ne szégyellje, hogy munka közben el szokott kalandozni a figyelme, vagy hogy szereti az ágyat nyomni, mert egy új vizsgálat szerint a lustaság összefügg a magas intelligenciaszinttel. Vagyis az, hogy messziről elkerüli az edzőtermet, mert sokkal szívesebben ücsörög otthon a kanapén, nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy ön egy lazsáló típus, hanem azt is, hogy elég értelmes és jó eszű, sőt lehet, hogy egy lángész.

A Journal of Health Psychology című szaklapban megjelent tanulmány szerint azok, akiknek magas az intelligenciaszintje, nagyon könnyen, illetve hamarabb ráunnak dolgokra, ezért több idejük marad az elmélkedésre. Azaz lehet, hogy a környezetük számára úgy tűnik, csak lopják a napot és nem csinálnak semmi hasznosat, valószínűleg éppen valami világmegváltó megoldáson spekulálnak. Ezzel szemben azok, akik fizikailag aktívak és folyton tesznek-vesznek, általában azért teszik ezt, hogy lekössék magukat valamivel, és ne kelljen elmélyedniük valamilyen szellemi munkában.

A kutatók a Florida Gulf Coast Egyetem hallgatóit vonták be vizsgálatukba, akiknek egy olyan pszichológiai tesztet kellett kitölteniük, ami alapján kiderül, kik hajlamosak a hosszas tanakodásra és kik azok, akik inkább kerülik a kimerítő szellemi munkát és bölcselkedést. A válaszadóknak egy skála segítségével kellett értékelniük, hogy mennyire tudnak azonosulni olyan kijelentésekkel, mint a Nagyon élvezem azokat a feladatokat, amikben új megoldásokon lehet agyalni vagy Csak annyira töröm magam, amennyire az szükséges. Ezután a kutatók egy-egy aktivitásmérő készülékkel szereltek fel 30 „gondolkodó” és 30 „nem gondolkodó” résztvevőt, hogy egy héten át nyomon kövessék az alanyok mozgási szokásait.

Az eredmények alapján a gondolkodó csoport hétfőtől péntekig sokkal kevésbé volt aktív, mint azok, akik azt vallották, hogy nem kedvelik az olyan feladatokat, amik kemény szellemi munkával járnak. Érdekesség, hogy a hétvégi napokon nem mutattak ki számottevő eltérést a két csoport fizikai aktivitását illetően, amire a szakértők nem találtak magyarázatot. Hangsúlyozták azonban, hogy a minta csekély mérete és a megfigyelt időszak rövidsége miatt további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket vonhassanak le.

Lehet ezen változtatni

Mármint a lazsáláson. Ha most önelégülten mosolyog, hogy ön is csak az állandó töprengés miatt nem ér rá mozogni, akkor megnyugtatjuk, ennyivel nem ússza meg. „Van egy nagyon fontos tényező, ami segíthet az ábrándozó, töprengő személyeknek abban, hogy fizikailag aktívabbak legyenek; ez tudatosság. Akik ugyanis felismerik, hogy keveset mozognak, illetve azt, hogy az ülő életmód milyen következményekkel jár, azok nagyobb eséllyel döntenek úgy, hogy változtatnak egészségtelen szokásaikon” – nyilatkozta Todd McElroy, a tanulmány vezető szerzője a Telegraphnak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Brownie
Brownie
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.