A népszerű fájdalomcsillapító lelkileg is érzéketlenné tesz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A paracetamol számos fájdalomcsillapító gyógyszer alapanyaga, de mint kiderült nemcsak a testünkre, de a lelkünkre is hat. Csökkenti például az empátiánkat.

“A paracetamol éppen úgy csökkenti az empátiát, ahogy csillapítja a fájdalmat.” -foglalta össze legújabb kutatásának eredményeit dr Dominik Mischkowski amerikai pszichológus. Hogy mit jelent ez az eredmény pontosan? Azt, hogy a fájdalomcsillapításra széles körben elterjedt paracetamol nemcsak a testi, de a lelki működésünkre is hatással van. Ha tehát épp fájdalomcsillapítóval vagyunk kénytelenek élni a napjainkat, ne csodálkozzunk, ha a társas kapcsolatainkban is érzéketlenebbek vagyunk a megszokottnál. 

A Social Cognitive and Affective Neuroscience-ben nemrég megjelent kettős vak kutatásban 80 főiskolai hallgató vett részt. A diákok egyik fele placebót, a másik 1000 mg paracetamolt kapott, majd olyan feladatokat végeztek, amelyekben a kutatók lemérhették a fizikai és szociális fájdalomra mutatott empátiájukat. Az egyik feladatban a résztvevők történeteket olvastak balesetekről, a másikban tanúi voltak annak, hogy egyik társukat fájdalmas hanghatások érik, a harmadik esetben pedig egy kiközösítés, egy szociális elutasítás folyamatát nézték végig. A résztvevők ezután mindhárom esetben értékelték a szereplők vélt fájdalomszintjét és a lelki gyötrelmük mértékét. Az eredményekből pedig kiderült: mások fájdalma, megbántottsága nem tűnik valami nagy ügynek, ha éppen hat bennünk a paracetamol.

Korábbi vizsgálatokból már kiderült, hogy a paracetamol jól enyhíti a lelki fájdalom tüneteit is, ahogy az is, hogy hatására a pozitív érzelmeink intenzitása is csökken. Mindeközben más kutatásából azt is sejtjük, hogy az empátia a saját fájdalmunk szimulációján keresztük valósul meg, vagyis amikor a másik szenvedését látjuk, a saját fájdalomközpontunk is aktív lesz. Ebben a folyamatban talán szerepet játszanak az empátiáért felelős tükörneuronok is, de a pontos összefüggések még feltárásra várnak.

Bármi is derül ki a jelenség hátteréről, az biztos, hogy az empátia a szociális viselkedésünk alapja, az együttműködésünk, békés együttélésünk egyik fontos eleme, így a paracetamol széles körű használatának negatív hatása lehet nemcsak a személyes, de a tágabb társas kapcsolataink alakulására is. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.