Csak a barátai fele az igazi barátja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sajnáljuk, de a barátságainak fele egyáltalán nem kölcsönös egy új tanulmány szerint.

Számolja össze a barátait, majd a számot ossza el kettővel, így megkapja, hány barátja van igazából. Legalábbis ezt állítják a Tel Aviv Egyetem munkatársai, akik arra voltak kíváncsiak, hogy a barátságok mennyire kölcsönösek. 

"Kiderült, hogy nagyon rosszul ítéljük meg, kik a barátaink" - mondta dr. Erez Shmueli, a tanulmány egyik szerzője. "A kölcsönös barátság meghatározásának nehézsége korlátozza a lehetőségeinket, hogy a témát kutassuk. Megtanultuk, hogy nem hallgathatunk a megérzéseinkre vagy az ösztöneinkre, kell hogy legyen objektív módszer arra, hogy értékeljük ezeket a kapcsolatokat és számszerűsítsük a hatásukat" - mesélt a kutatásról Shmueli.   

84 főiskolai hallgató töltött ki egy kérdőívet, amiben nullától ötig kellett értékelni a többieket. A nulla jelentette azt, hogy egyáltalán nem is ismeri az illetőt, míg az öt pont kritériuma az volt, hogy az egyik legjobb barátjáról van szó. A kutatók már három ponttól barátságnak értékelték a kapcsolatot. A résztvevőktől azt is megkérdezték, hogy vajon a másik fél hogyan fogja értékelni szerintük a kapcsolatot. Összesen 1353 barátságnak nevezett kapcsolatot regisztráltak, 94 százalékuk pedig úgy gondolta, hogy a másik fél is hasonlóan fog vélekedni róla. Ez érthető, hiszen miért is hívna valaki a barátjának olyat, akiről úgy gondolja, hogy egyáltalán nem kedveli őt. De a valóságban a kapcsolatoknak csak 53 százaléka volt kölcsönös. 

Fotó: Shutterstock

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kicsi volt a minta, ráadásul a résztvevők nem voltak túl idősek, pedig tudjuk, hogy ahogy öregszik, úgy változik a barátságról alkotott véleménye is. De Shmueli és társai az eredményeiket más felmérések következtetéseivel is összevetették - a többi tanulmány alapján a legalacsonyabb kölcsönösségi arány 34, a legmagasabb pedig 53 százalék volt.

A szakemberek a kutatásába a FunFit app-ot is bevonták. Ezzel az alkalmazással az a haverok egymást motiválhatják a testmozgásra. Nem meglepő módon azok, akik valóban barátok, tényleg motiválták is, míg azok, akiknél nem kölcsönös a barátság, hiába próbálkozott az egyik fél, a másikat ez teljességgel hidegen hagyta. 

Fotó: Stockfresh

"Ezek az eredmények azt támasztják alá, hogy az emberek nem képesek felmérni a barátságaik kölcsönösségét, talán azért mert az egyoldalú barátságok felismerése miatt az egyén önképe sérülne" - írják a tanulmány készítői, aki szerint senki sem szereti magát olyannak érezni, aki csak ráakaszkodik a másikra és olyan kapcsolatot hajkurász, ami nem létezik és talán soha nem is fog.

És hogy honnan tudja, hogy a barátja tényleg a barátja-e? A kutatás vezetői szerint ha sok a közös ismerős, akkor valószínűleg önök is tényleg jóban vannak, ha viszont a másik félnek sokkal több barátja van mint önnek, akkor esélyes, hogy a kapcsolatuk nem kölcsönös. 

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.