Kicsit tartson ki: megállítható lesz az őszülés!

Olvasási idő kb. 2 perc

Egereken és embereken egyaránt kísérleteztek és rájöttek, hogy mi a felelős a folyamatért.

Bár az ősz haj a természetesség jele, sokaknak mégis megingatja az önbizalmát az, amikor előtűnnek a fehér hajszálak. Számukra van most egy jó hírünk: a Daily Mail szerint kutatók azt állítják, a sejtek közötti kommunikáció, pontosabban annak két fajtája fontos szerepet játszik a folyamatban, hogy ennek tudatában nemsokára változtathatnak az őszülés folyamatán.

A szakértők abban is bíznak, hogy a mostani megállapítások olyan gyógyszerek kifejlesztéséhez vezetnek majd, amelyek reményt adhatnak az őszülőknek, de azoknak is, akik vitiligóval, a bőr pigmenthiányával küzdenek.

Fotó: Ulrich Baumgarten / Europress / Getty

A kutatók a melanocita őssejteknél vizsgálták a jelátviteleket. Rájöttek, hogy az ezeket irányító melanocita őssejtekre két jelátviteli út hat.

  • Amikor az egereket úgy tenyésztették ki, hogy kevesebb legyen bennük a B-típusú endothelin receptor, azaz EdnrB , azaz akkor a szőrük sokkal korábban megőszült, fordított esetben is: amikor stimulálták az EdnrB-t, akkor a melanocita őssejt akkora löketet kapott, hogy 15-ször több pigmentet termelt, így hiperpigmentáció (májfoltok, szeplők megjelenése) lépett fel. Ez két eredmény pedig azt sugallta, hogy a jelátviteli út fontos szerepet játszik a haj és a bőr pigmentellátásában. Arra is rájöttek, hogy a fehér egerek esetében a sérült bőr besötétült miközben gyógyult, mivel a pigmentált őssejtek gyógyították be a sérülést.
  • A Wnt molekulák fontos szabályozói az őssejtek túlélésének és differenciációjának, és ha ezt a jelutat megzavarják, akkor az őssejtekből nem lesz működő melanociták, még akkor sem, ha az endothel fehérjék jelen vannak. Az eredmény: egerek szőrében pedig így nem lesz elég festékanyag, és fakó szürke színe lesz.
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.