15 dolog, amit mindenképp kerüljön el az első randin

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Késés, udvariatlanság, betegségek, berúgás, telefonnyomkodás és társai. Pszichológus válaszol.

- Na, milyen volt? - kérdeztem a barátnőmet izgatottan, hiszen tudtam, hogy rég nem randizott már, és sokat várt ettől az első alkalomtól. - Iszonyú. - mondta csüggedten. - Nem tud viselkedni. Bunkó volt a pincérrel, rettentően hangos, és úgy eszik, mint egy disznó. - foglalta össze röviden. Nem találkoztak többet. 

Aki randizott már életében, annak általában vannak rossz élményei. Az, hogy ki mitől akad ki, kit mi taszít, mi az, amitől sikítva menekülne személyiségfüggő. A barátnőm például finom ember, rémesen zavarban van, ha valaki nyilvános helyen nem viselkedik - szerinte - kulturáltan. Persze vannak olyan tulajdonságok, viselkedések, amik a legtöbb embert taszítanak, ilyen például az ápolatlanság vagy az akaratosság. Egy első randi ráadásul sok szempontból nehéz szituáció, az emberek általában elvárásokkal érkeznek, izgulnak, feszültek, egyesek nehezen nyílnak meg, mások szerepet játszanak. Szerencsés esetben persze minden összejön: ha mindkét félnek bejön a másik a hormonjaink pillanatok alatt elöntik az agyunkat, a kritikus gondolkodásért felelős agyterületünk elcsitul, és az ember nem akad fenn a részleteken. De nincs ez mindig így. Nagyon nincs. 

Egyik kedvenc amerikai pszichológusunk, Guy Winch számos olyan fontos és praktikus tanáccsal látott már el minket, amelyek könnyebbé és boldogabbá tehetik a mindennapjainkat. Írt például arról, hogyan nyújthatunk magunknak lelki elsősegélyt, vagy hogyan küzdjünk meg egyszerűen a feszültséggel, most pedig a Psychology Todayen összeszedett tizenöt olyan tipikus hibát, amit az első randin elkövethet az ember. Ha pedig valaki elköveti ezeket, hát megszívja.

Winch tapasztalata szerint ugyanis az első randin nagyon kevés elég ahhoz, hogy a másik érdeklődését, pozitív hozzáállását egy pillanat alatt letörjük, és elveszítsünk annak lehetőségét, hogy jobban megismerjük egymást. Ezzel pedig talán elvesztjük a lehetőségét egy klassz párkapcsolatnak is. Ha ugyanis az ember több esélyt ad a másiknak, talán a kezdetben ellenszenves tulajdonságai értelmet nyernek, tolerálhatóbbá válnak, vagy egyszerűen eltörpülnek amellett a sok jó mellet, ami fakad a másikból. Egyikünk sem tökéletes, és nincs az a csodás párkapcsolat, amiben ne kellene elfogadnunk, de legalábbis alkalmazkodnunk a másik rossz oldalához. Ahhoz azonban, hogy megismerhessük egymást túl kell esni az első randin, így ott érdemes elkerülni a tipikus hibákat. Márpedig Winch szerint, ha képben vagyunk mire kell figyelnünk, akkor ez egyáltalán nem is olyan nehéz. 

1. Késés

A késés rém kellemetlen, sokaknak irritáló dolog, ráadásul a megbízhatatlanság, nemtörődömség látszatát kelti. Ez pedig nem valami jó első benyomás. Az első randin tehát érdemes pontosságra törekedni, ha pedig nem megy, legalább jelezni, hogy az ember késik, és sűrűn elnézéseket kérni. (Amennyiben ön rendszeresen elkésik, hagyja most ezt a cikket egy kicsit, és olvassa inkább ezt.)

2. Udvariatlannak lenni 

Bunkón, lekezelően, sértőn viselkedni a felszolgálókkal, eladókkal, bárkivel gyakran gőgös, beképzelt képet fest az emberről. Még akkor is, ha a felháborodása egyébként jogos. Ilyen esetben érdemes először a randipartnerünkkel megosztani a szolgáltatás színvonala felett érzett aggályainkat, és megmondani neki, hogy szívesen szólnánk ezért. Amennyiben a másikat ez láthatóan kellemetlenül érinti, akkor érdemes legyűrni magunkban az ingert. Partnerünk valószínűleg roppant hálás lesz érte. 

3. Hanyagolni a kérdéseket

Egy új kapcsolatban - legyen az bármilyen jellegű - az ember érdeklődését az fejezi ki a leginkább, ha kérdez. Igaz, kérdezni gyakran nehéz, néha zavarba ejtő lehet, de próbálkozni mindenképpen - még erőltetetten is - érdemes. 

4. Kórtörténettel traktálni a másikat

Amennyiben éppen nem törött végtaggal érkezünk a randira az egészségügyi sztorijainkat (különös tekintettel mondjuk a béltükrözésünk történetére) érdemes az ismeretség egy későbbi fázisára tartogatni. 

5. Az exről szónokolni

Jaj. A volt kapcsolatok ugyan meghatározóak lehetnek az életünkben, de az ismerkedési fázisban felesleges felhozni őket. Ez ugyanis csak azt a benyomást kelti a másikban, hogy még nem vagyunk túl az exünkön. Persze lehet, hogy így van, de akkor talán még egy friss kapcsolatnak sincs itt az ideje. Ha a másik rákérdez korábbi viszonyunkra érdemes a legrövidebb, távolságtartó és udvarias választ adni, és lehetőleg elkerülni a korábbi partner pocskondiázását.

6. Rondán enni

A csámcsogás, az evés közben beszéd, az étel szétmaszatolása a ruhán, a kés lenyalása mind elég illúzióromboló, és nagyon, de nagyon nem szexi.

7. Berúgni

Egy-két ital egy randin még jót is tehet, legalábbis a feszültséget mindenképpen oltja, berúgni azonban nem feltétlenül jó ötlet. Különösen akkor, ha a másik józan marad. 

8. Nyomogatni a telefont

Amikor a másik jelenlétében a telefonunkba mélyedünk egy pillanat alatt kirántjuk magunkat a szituációból, kizökkenünk, máshol leszünk. A velünk szemben ülő ember számára ez azt közvetíti, hogy ő nem elég érdekes, nem elég fontos ahhoz, hogy figyeljenek rá. A folytonos telefonnyomkodás még egy hosszú távú kapcsolatot is képes kinyírni, nemhogy egy első randit. 

9. Az ideális partnerről beszélni

Egy randi nem lakberendezési bolt, ahol az elképzelt vázát igyekszünk levadászni, és nyilván senki sem akar ilyen érzést kelteni randipartnerében. Szóval nem, nem kell elmesélni mi jó, ha megvan a másikban, vagy éppen mi iszonyú. 

10. Túl sokat beszélni, különösen önmagunkról

Bármilyen emberi kapcsolatban szükség van a kölcsönösségre, egyenrangúságra. Ehhez pedig nem árt, ha mindenki szót kap a beszélgetésben. Persze vannak, akik nehezen nyílnak meg, szívesebben hallgatnak, de őket sem árt megpróbálni beszéltetni egy kicsit. 

11. Becézgetni a másikat

Hiába megy jól a dolog, hiába tűnt már el az az egy-két ital, a bébi, szivi és a drágám szavakkal érdemes megvárni egy későbbi alkalmat. Egy jóval későbbit. 

12. Önmagunk leértékelése

Önirónia sokszor mókás, a szerénység pedig vonzó lehet, de ebben is érdemes megtartani az egészséges határokat. Különösen azért, mert az alacsony önértékelésben viszont semmi szexi nincs. 

13. Hangoztatni milyen bénák vagyunk a randizásban

Az énleértékelés egy speciális fajtája, ha már randi közben elnézést kérünk, amiért szerencsétlenkedünk a helyzetben. Ez Winch szerint körülbelül olyan, mintha a rendező a film előtt közölné, hogy az egész unalmas és béna lesz, szóval bocs. Kinek lenne kedve ezek után végigülni két órát?

14. Kérkedni pénzzel, tárgyakkal, képességekkel

Az első randin általában igyekszünk jó benyomást kelteni, ami szuper, de a pénzzel, autóval, luxusutazásokkal menőzés kellemetlen érzéseket kelthet a másikban. Hacsak nem kifejezetten a pénzre bukik. De kell az nekünk?

15. Eszmékről szónokolni

A politika és a vallás két olyan téma, amibe nem kell feltétlenül mélyen belefolyni az első randin. Különösen, ha ezek az embert mélyen érintik, ha komoly érzelmeket, indulatokat ébreszt benne. Ilyenkor ugyanis hajlamosak vagyunk túl sokat, túl hevesen beszélni ezekről a dolgokról, és amellett, hogy a másik hitét, elképzeléseit sérthetjük olyan falat húzhatunk egymás közé, amit aztán nehéz lesz áttörni.  

Winch listája nyilván nem teljes, és simán lehet, hogy akadnak pontok, amikkel ön nem ért egyet. Mindenesetre elgondolkozni és észben tartani érdemes ezeket, talán épp ez teremti meg majd önnek is egy második randi lehetőségét. 

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. Marjai Kamilla addiktológiai konzultáns a kémiai és viselkedési függőségekkel foglalkozik, de szívesen reagál a függők hozzátartozói oldaláról felmerülő kérdésekre is. Juhász Dániel pszichológus gyermekpszichológus, pár- és családterápiás tanácsadó, a Humánia Pszichológia Blog szerzője, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági és nevelési problémákkal is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.