Betegségek és rossz szokások, amikre a fogorvosnál fény derül

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Somogyi Richárd fogorvost kérdeztük arról, hogy a fogak egészségi állapota mellett mi minden állapítható meg egy vizsgálat vagy kezelés során.

Míg mi legfeljebb a szuvasodást, a lepedéket és a fogkövet vesszük észre, a fogorvosi székben ülve ezeknél jóval komolyabb egészségügyi problémák vagy káros szokások is kitudódnak. 

Csak a kezelés előtt használ fogselymet

Ha azt gondolja, elhitetheti fogorvosával, hogy mindig alaposan tisztítja a fogait, miközben csak az időpontja előtt tudja le gyorsan a fogselymezést, akkor nagyon téved. Ilyenkor ugyanis az egészséges rózsaszín helyett a szokásosnál vörösebbnek és sérültnek tűnik az íny, jól láthatóak a fogselyem okozta vágások, sőt vérezhet is az érintett felület. „Étkezést követően a visszamaradt ételmaradékból és a levált hámsejtekből álló dentális plakk a fogak felületén baktériumtelepeket képez, lassan kikezdve a fogzománcot, aminek sérülésétől egyenes út vezet a fogszuvasodásig. A felhalmozódott plakk mellett fogínygyulladás alakul ki, sőt rosszabb esetben akár fogvesztés is lehet a folyamat vége. A nem megfelelően eltávolított plakk ásványi anyaggal telítődik, ez a fogkő. Ha a beteg a fogközeit csak a kezelés előtt tisztítja fogselyemmel, akkor szuvasodást, fogkövet, illetve a hosszú ideig el nem távolított plakkhoz kapcsolható fogínygyulladást találunk” – mondta a Díványnak dr. Somogyi Richárd, a keszthelyi Gloria Dental fogorvosa.

Terhesség

A nők majdnem negyven százalékára jellemző a terhesség alatt kialakuló fogínygyulladás, ami a megnövekedett progeszteronszint által előidézett baktériumtúltengésnek köszönhető. „Terhesség alatt a szájüreg az orrnyálkahártyához hasonlóan megduzzadhat, gyakran begyullad, és vérzékennyé válhat. A hormonváltozások miatt sokkal a várandós nők sokkal fogékonyabbak a fogkőképződésre, és a szájban elszaporodhatnak a baktériumok is, ami szintén rontja a helyzetet. A vörös, érzékeny, vérző íny a fogínygyulladás első tünete, amellyel minél hamarabb érdemes orvoshoz fordulni, hiszen megfelelő kezelés híján fogínysorvadáshoz vezet. Terhes nők esetében teljesen ép fogazatnál is esélyes a kialakulása, egyeseknél ráadásul tumorszerű helyi duzzanatok is nőhetnek az ínyen, nem kell megijedni azoktól, teljesen ártalmatlanok és a terhesség végére el is tűnnek” – nyugtat meg a fogorvos.

Körömrágás

Anélkül, hogy a kezünkre pillantana, a fogorvos előtt a rossz szokás sem marad rejtve. Leginkább a középső metszőfogakat éri nyomás gyakori körömrágás miatt, így azok kopásnak indulnak, és a fogak egyenetlenné válnak. Persze nemcsak a körmök és a fogak, hanem az alsó és felső fogak érintkezése is a fogzománc sérüléséhez vezet – mondta dr. Somogyi Richárd.

Sokáig szopta az ujját gyerekként

Azoknál a gyerekeknél, akik az óvodás évek után sem szoknak le az ujjszopásról, jelentős mértékben változhat a fogak elhelyezkedése és a rágás minősége. Ilyenkor a fogszabályozás a megoldás, de ettől függetlenül maradhatnak árulkodó jelek. A fogorvosok többek között az állkapcsok összeéréséből, a fogak helyzetéből és a beszédből következtetnek a gyerekkori szokásra. „Mivel a szájba vett ujj nyomást fejt ki a fogakra és az állcsontokra, napi hat óra ujjszopás már fogelmozdulást okozhat. A felső fogak kifelé dőlnek, az alsók pedig befelé, így az állkapocs hátranyomódik. A felső fogív fejlődése nem lesz zavartalan: szűkület, valamint magas, úgynevezett gótikus szájpad alakul ki. Ha a gyerek a fogak előtörésekor is napi több órát szopja az ujját, azon a helyen, ahol az nyomást fejt ki az előbújni készülő fogakra, nyitott harapás alakulhat ki, vagyis a fogak nem tudnak megfelelően előtörni. Ezen kívül megbomlik a száj körüli izmok (mimikai izmok) és a nyelv egyensúlya, ami a csontok fejlődését és a fogak előtörésének irányát nagy mértékben befolyásolja” – magyarázza a szakértő.

A kellemetlen lehelet komoly betegséget is jelezhet

Az általános rossz lehelet a halitózis, de a fogorvosok meg tudnak különböztetni többféle szájszagot is. Kezeletlen cukorbetegségre vagy szélsőséges fogyókúrára, túlzásba vitt koplalásra utalhat az acetonos lehelet, míg a "halszagú" vese- vagy májelégtelenséget jelezhet. „A kimondottan bűzös leheletet okozhatja tüdőtályog, hörghurut, mandulakő, nem jól záródó gyomorkapu és szájüregi gyulladásos folyamat. A gyulladt szövetek kellemetlen szagúak, tehát egy masszív ínygyulladás már okozhat jócskán szájszagot, ezért sem árt az alapos fogmosás. További kiváltó ok lehet a gyomorbejáratot szűkítő izom alulműködése, ami miatt a bomló gyomortartalom szaga a szájba kerül. Ezt az állapotot érdemes kivizsgáltatni, mivel az elégtelen záródás miatt gyomorsav moshatja a nyelőcső alsó szakaszát, és ez idővel daganatképződést válthat ki” – figyelmeztet Dr. Somogyi Richárd.

Evészavar

A bulimia a fogkopás egy sajátos módja (az elülső fogak belső fele sérül) miatt, míg a tartós ételmegvonás a vitaminhiány okozta tünetek miatt fedhető fel. „Azoknál, akik hánytatják magukat, a szájüregbe kerülő gyomortartalom erősen savas kémhatása miatt roncsolja a fogzománcot, de azt azért hozzá kell tenni, hogy mindezt nemcsak bulimia, hanem például savas reflux vagy antidepresszáns gyógyszerek is előidézhetik, mivel csökkentik a nyáltermelést, és ezáltal a sav semlegesítését a szájban. Úgynevezett minőségi éhezéskor a nyomelem- és vitaminhiány következtében a kemény szövetek szenvednek strukturális károsodást, aminek észlelése nehezebb; legfőbb jele hogy a fogazat kevésbé ellenálló. A vashiány többek között a nyelvünket érintő, kellemetlen égő érzést és a szájszélek érzékenységét váltja ki, a K-vitamin hiánya esetén az íny vérzékennyé válik, a fluoridhiány miatt elszíneződnek és szuvasodásra hajlamosabbak lehetnek a fogak, míg elégtelen mennyiségű kalcium fogyasztása gyenge és elvékonyodott fogzománchoz vezethet” – mondja a fogorvos.

Arcüreggyulladás

Előfordul, hogy a beteg gyökérkezelést szeretne az elviselhetetlen fájdalom miatt, pedig nem is fogproblémáról, hanem szinuszfertőzésről van szó. Ennek oka, hogy az orrmelléküreg is a felső állcsontban található, ahol a felső fogak gyökere. „Éppen ezért a fájdalom nem behatárolható; általában nem egy adott fog fájdalma érezhető, hanem fogcsoportok fájnak, pl. bal oldalon a felső állcsonton az összes fog érzékeny nyomásra. Az érzés tompa, feszítő jellegű és kísérheti orrfolyás. Egy egyszerű trükkel kideríthetjük a probléma okát: ha lehajolunk, hogy megérintsük a lábfejünket, és ezalatt azt tapasztaljuk, hogy a fájdalom és a nyomás fokozódik, akkor valószínűleg arcüreggyulladás áll a tünetek hátterében” – mondja a szakértő.

Túl sok üdítő

Nem újdonság, hogy az energiaitalok és más cukros üdítők mértéktelen fogyasztása jelentős mértékben károsítják a fogzománcot, ezért a fogak rövid időn belül elgyengülnek és szuvasodnak. De az sem kizárt, hogy a fogorvos cukorbetegségre utaló jeleket talál. A lassan gyógyuló sebek, duzzanatok, vérzékenység a szájüregben, acetonos lehelet és fokozott vízvesztés miatt fellépő krónikus szájszárasság is elégtelen vércukorszintre utal, ezért ilyenkor érdemes minél előbb konzultálnia a háziorvosával.

Alkoholproblémák

Az alkoholos italok fogyasztása többszörösen is problémákhoz vezet: a szuvasodás mellett a már említett hiánybetegségek legtöbbje jelentkezhet alkoholistáknál, hiszen ők általában minőségi éhezők. De a májkárosodásból adódó olyan tünetek is észlelhetők, mint a bevérzések, a megnyúlt vérzési idő, illetve késői stádiumban az ammóniaszag.

Szájüregi daganatok

A szájüregi daganat ma az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés hazánkban, évente mintegy háromezer embernél fedeznek fel szájüregi rákot és a daganat következtében csaknem 1700 beteg hal meg. „Nagy általánosságban elmondható, hogy a szájüregi és szájkörnyéki daganatok csak akkor válnak fájdalmassá, amikor már túl késő. Éppen ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk magunkra és rendszeresen eljárjunk szűrővizsgálatokra. Ha kemény tapintású, nem mozgatható csomókat vagy 8-10 napon belül gyógyulni nem akaró, kisebb-nagyobb fekélyes sebeket fedezünk fel a szájüregünkben, illetve az ajkakon, akkor érdemes azonnal orvoshoz fordulni” – javasolja dr. Somogyi Richárd.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Zsó
Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.