Német agykutatók tettek pontot a világhálót az év elején megrengető ruha-gatere.
Emlékszik még A ruhára? Tudja, arra amelyiken a fél világháló vitázott 2015. februárjában. A ruhát az emberek egy része fehér és arany színűnek, míg a többiek (helyesen) kék, fekete csíkosnak látták. Persze a ruha nemcsak a népet hozta lázba, a pszichológusok is lelkesen csaptak le a jelenségre, hogy milyen csodás példa ez az észlelésünk működéséről, vagyis arról, hogyan keveredik a szenzoros információ a sajátos, ránk jellemző értelmezéssel.
Bár a többség nyilván már rég lejött A ruha kérdéséről, a tudomány malmai lassabban őrülnek: közel egy év kellett ahhoz, hogy kézzelfogható bizonyítékok is szülessenek arról, amit annak idején a pszichológusok állítottak. Köszi, német agykutatók! Köszi, Research Digest!
Az egyszerüsített pszichológiai magyarázat anno az volt, hogy a jelenséget az az egyszerű tény okozza, hogy a tárgyaknak nincs színük. Azért látjuk azokat színesnek, mert a látható spektrum bizonyos tartományába eső fényt vernek vissza, amire a szemünk és az idegrendszerünk sajátos módon reagál: színeknek fordítja a különbségeket.
A szemünkbe jutó fényt két dolog befolyásolja: a tárgy felületéről visszaverődő fény jellemzői és a megvilágítás. Az agyunk ezt a kettőt szépen külön tudja választani, ezért is látjuk a megvilágítástól, napszakoktól függetlenül ugyanolyannak a tárgyakat. Ez a feldolgozási folyamat nem mindig egyértelmű, bőven akad benne lehetőség a többféle értelmezésre, különösen, ha nem látszik jól a háttér, ami előtt a tárgy áll - éppen úgy, mint A ruha fotójánál.
A Cortexben most megjelent vizsgálatban német agykutatók 28 ember agyát pásztázták funkcionális MRI-vel miközben azok A ruhát nézték. A résztvevők fele – hasonlóan az internet népéhez – kék-feketének, míg a többiek fehér-aranynak látták a ruhát. Azoknak az agya, akik tévesen a fehér- arany csíkosra voksoltak, nagyobb aktivitást mutatott a magasabb szintű gondolkodási feladatokat ellátó agyterületeken, így a frontális és a fali lebeny bizonyos részein, vagyis az ő esetükben a percepció egy felülről vezérelt folyamat volt, nem a beérkező információ, hanem az agy értelmezése határozta meg a ruha színét.
Ez a vizsgálat tehát azon túl, hogy alátámasztotta A ruhával kapcsolatos pszichológiai fejtegetéseket, megmutatta azt is, hogy még egy ilyen egyszerű, hétköznapi tevékenységnél, mint a színészlelés, mennyire különbözően működhet az agyunk. Mások vagyunk, na. Nagyon mások.
