Zseniális tavak 2, 4 és 8 órányira Budapesttől

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Három különböző stílusú, kocsival viszonylag gyorsan elérhető tópartot ajánlunk, ahová még augusztus legvégén, vagy szeptemberben érdemes elmennie.

Kiakasztja, ha arra kell gondolnia, hogy augusztus utolsó hétvégéje közeleg, és aztán visszavonhatatlanul itt az ősz? Persze olyankor is csodás tud lenni a táj, de aki a nyarat imádja, azt valószínűleg hiába vigasztaljuk azzal, hogy a szüret is szép. Úgyhogy javaslunk három különböző stílusú, kocsival viszonylag gyorsan elérhető tópartot, ahol még csenhet egy kis nyári hangulatot magának.

2 óra: az elvarázsolt Balaton-felvidék

Ugyan a napsütéses hétvégéken általában rengeteg útnak indulnak a Balaton felé, mégsem lehetetlen egy kis nyugalmat találni olvasóink kedvenc belföldi nyaralóhelyén. Szerencsére vannak még olyan kevésbé felkapott, mesébe illő teázók, farmok és parkok, ahol nem kell sorban állni, és élvezhetjük a Balaton turisták számára kevésbé ismert arcát.

Tagyon Birtok: ha a közvetlenség számít
Fotó: Szabó Miklós / Tagyon Birtok

A kékkúti Levendula Porta például olyan, mintha egy provence-i film díszletei közé kerültünk volna. A birtokon finom házias reggelivel indíthatjuk a napot, részt vehetünk farmbemutatón és szörpkóstolón is. Aszófőn a Nagyi Kertjében gyógynövényes teákat, sütiket, és kávékat ehetünk-ihatunk. A Tagyon Birtokon pedig mindenkit barátként kezelnek, függetlenül attól, hogy öt éve vagy öt perce ismerik. A hagyományos értelemben vett kiszolgálást felejtse el, a közvetlenség a fő vonzerő a bográcsos, házias ételek és persze a borospince mellett. További mesebeli helyeket itt talál, olvasson tovább bátran!

4 óra: Strandolás egy szlovák víztározón

Szlovákia egyik legszebb tája kevesebb mint négy órányi autóútra fekszik Budapesttől. A Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkban több különleges tó közül is válogathatunk, de ezek közül is az Imrikfalvi-víztározó a legfestőibb. A tó a Gölnic-folyó felduzzasztásával alakult ki az ötvenes években, melynek partján egykor még bányászok éltek, ma viszont már kedvelt üdülőhelyként tartják számon. Több szabadstrandot is találunk, és megszállni is érdemes itt, a 85 hektáros tó környéke ugyanis bőven kínál látnivalót.

Imrikfalvi-víztározó
Fotó: Jean-Marie Prival / flickr

Ha az egész családot magunkkal visszük, akkor is tudunk olyan túraútvonalat találni, ahol gond nélkül kirándulhatnak a nagyszülők és az unokák is. A Holló-szikláig a Zejmár-szakadék fenyvesein át vezet a turistaút. De ha a túl nagy meleg miatt nem érzik magukban az erőt, hogy nekivágjanak egy hosszabb túrának, felülhetnek Szlovákia egyetlen együléses libegőjére is, ami egészen a Geravy-fennsíkig visz, ahol zöldellő alpesi táj várja a kirándulókat.

8 óra: Csobbanás a Garda-tóba

A Garda-tóhoz a legegyszerűbb autóval menni – Budapesttől 828 kilométerre fekszik, így ha kora reggel elindulunk, délután már csobbanhatunk is. Ráadásul, ha kempingezésre adja az ember a fejét, sokkal egyszerűbb minden apróságot magunkkal vinni. És persze a tóparti települések végiglátogatásakor is jól jön, ha nem kell a buszok menetrendjéhez alkalmazkodni.

Peschiera del Garda tarka óvárosa
Fotó: mimi / Travelo

És hogy mit lehet a néhol egészen mély kék, másutt türkizes színekben játszó tó partján csinálni? Először is strandolni és különböző vízi sportokat űzni: a családi pancsoláshoz a lankásabb déli, a szörfözéshez a drámai és mindig szeles északi oldalt ajánljuk. A strand mellett Olaszország legnagyobb vidámparkja, a Gardaland is kihagyhatatlan látnivalónak számít itt - és egy percig se gondolják, hogy csak a gyerekekkel érkezőknek. A park népszerűségét a kifejezetten felnőtteknek való, olykor még űrhajóskiképzésnek is beillő hullámvasútjainak köszönheti.

Egy a sok brutális játék közül a Gardalandban: a Raptor
Fotó: Gardaland

Kirándulóknak a festői Malcesine városka fölött magasodó Monte Baldót ajánljuk, ahová egy nagyon menő, 360 fokos panorámát biztosító, forgó felvonóval lehet eljutni. Odafent változatos növény- és állatvilág és sokféle túraútvonal várja a látogatókat. Ha pedig elég a természetből, és egy kis épített környezetre vágyik, fedezze fel a tó hangulatos városkáit. A déli oldalon Peschiera del Garda különleges, erődrendszeren belül található óvárosa, vagy éppen a hosszú földnyelven elnyúló, különleges kastéllyal büszkélkedő Sirmione is érdekes. Az északi, drámai, sziklás oldalon az elegáns Riva del Garda, és az itt termesztett citromról nevezetes, festői Limone is megér egy látogatást.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.