Óránként két perc és lekörözi a halált

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Összesen 120 másodpercet kell sétával töltenie, és számos egészségügyi kockázatot csökkenthet vele.

Sokan panaszkodnak arra, hogy minden testmozgáshoz idő kell, amiből nekik viszont – munkájuk vagy egyéb elfoglaltságuk révén – kevés jut. Most már nekik sem lehet több kifogásuk, ugyanis a Shape egy kutatásra hivatkozva azt állítja, hogy már óránkénti két perc sétával kitolhatjuk a halálunk időpontját.

A Utahi Egyetem kutatói 3243, a Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálatban részt vevő ember adatait vizsgálták meg. Az alanyok napi aktivitását egy megfelelő eszközzel rögzítették, majd három évig utánkövették őket, hogy kiderüljön, milyen irányba változik az egészségük. És hogy mire jutottak? Azok, akik az ébren töltött órák felében ülnek és óránként két percet sétálnak, eredményesen veszik fel a harcot az ülés káros hatásaival (például a szív- és érrendszeri betegségkel, a diabétesszel, a rákos megbetegedésekkel és korai halállal) szemben. A kutatás során az is kiderült, hogy már néhány perc mozgás is harmadával csökkenti az elhalálozás kockázatát – persze egyszer úgyis bekövetkezik majd, de jobb késleltetni.

Fotó: Christopher Furlong / Europress / Getty

A tanulmányt a Clinical Journal of the American Society of Nephrology című kiadványban publikálták, és kiderül belőle még az is, hogy a sétával ellentétben az álldogálás nem nagyon segít. A folyamatos ülésnél persze jobb, szóval ha nincs is lehetősége sétálni, ez is megteszi. A jó hír, hogy nemcsak hosszú távon van hatása a sétáknak, hiszen azonnal segít kitisztítani a fejét, leküzdeni a stresszt és feltölt energiával. Szóval ha most ezt olvassa, azonnal álljon fel, sétáljon két percet, és utána folytassa a munkát!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.