Minimum 150 perc edzésre van szükséged hetente

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

De akkor sincs gond, ha jóval többet edzel. Egy új kutatásból kiderül, mi is kell a testünknek.

Eddig úgy tudtuk, hogy a sportolást nem érdemes túltolni, azzal ugyanis az egészségünket kockáztatjuk. Az eddigi tudományos elképzelés szerint az optimális mozgásmennyiség a heti 75 perc kemény vagy 150 perc mérsékelt mozgás volt, ami elégnek tűnt ahhoz, hogy megússzuk a betegségeket. Abban azonban nem volt egyetértés, hogy ha ennél többet edzünk, az milyen előnyökkel jár, illetve hol van a teherbírásunk felső határa, honnan kezdve káros az edzés. Most már tudjuk.

A JAMA Internal Medicine nevű szaklapban megjelent tanulmányban harvardi kutatók 661 ezer felnőtt edzési szokásait vizsgálták 14 éven át – írja a Daily Mail. Kiderült, hogy azok, akik egyáltalán nem edzettek, nagyobb valószínűséggel haltak meg korábban társaiknál. Hozzájuk képest a keveset edzők 20, a 150 percet edzők 31, a heti 450 percet sétálók 39 százalékkal csökkentették a korai halál esélyét. 

A vizsgálatból úgy tűnik, hogy ha valaki a minimum heti 150 perces edzésmennyiségnél jóval többet edz, az nem növeli arányosan az életben maradási esélyeit. Viszont nem is rontja. A lényeg tehát, hogy minimum 150 percet azért mindenképp érdemes mozogni egy héten, ha pedig ennél többet edzenél, hát tedd nyugodtan. Edzeni amúgy is jó móka! 

 

Hozzászólnál? Facebook-oldalunkon megteheted!

Kövess minket a Facebookon is!

 
dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.