Emlékszik még a Hanta boy című, közepesre sikerült amerikai vígjátékra? Tudja, ez az, amiben a folyton hazudozó ügyvéd (Jim Carrey) a fia születésnapi kívánsága nyomán egy napig kizárólag az igazat képes mondani. Na, ugyanezt a sztorit most eljátszották a valóságban is.
Persze, most nem volt elkeseredett, az apukájára vágyó kisfiú, sem kellemetlenül bizarr arcmimikaözön, sem égi csoda, ami őszinteségre kényszerítette volna az embereket. Volt viszont két lelkes pszichológus, akik 72 amerikait vizsgáltak öt héten át. Az önként jelentkezőket véletlenszerűen két csoportba, az őszinte és a kontroll csoportba sorolták, és az előbbi tagjainak azt az utasítást adták, hogy öt héten át egyáltalán ne hazudjanak. Semmiben. Se egy kegyes hazugság a másik frizurájáról, se egy kis ferdítés egy poén kedvéért, semmi. Ez azért elképesztően nehéz feladat lehetett, főleg úgy, hogy naponta átlagosan kétszáz apró hazugságot ejtünk ki a szánkon. Tehát az emberek közel fele tízpercenként hármat kamuzik. Nyilván úgy, hogy fel sem tűnik.
Azt nem lehet biztosan tudni, hogy a kísérleteben részt vevők mennyire tudták valóban, száz százalékig levetkőzni hazudós énjüket (azért ez nem valószínű), az viszont biztos, hogy öt hét elteltével izgalmas különbség jelentkezett a két csoport között. Méghozzá az, hogy az őszinteségre kényszerült emberek sokkal jobban érezték magukat fizikailag. A másik csoporthoz képest, akik egyszerűen csak élték a szokásos, apró kis kamukkal teletűzdelt életüket, átlagosan 7 kellemetlen testi tünettel kevesebbről számoltak be. Nem volt fejfájás, orrfújás, torokkaparás.
Anita E. Kelly pszichológus professzor, a kutatás egyik vezetője szerint az őszinteségre törekvés kemény feladat, de azért egész gyorsan bele lehet jönni, és tapasztalata szerint a fizikai jól-léten túl szerénységet, nyitottságot és keménységet is tanulhatunk általa. Ez mind csodaszép, bár azt elképzelni sem tudjuk, hogy a színtiszta őszinteség hogyan hathat az emberek hétköznapi, felszínes emberi érintkezéseire. A hazugságnak, pontosabban az udvariassággal együtt járó füllentéseknek ugyanis szociális funkciója van: azért csináljuk, hogy könnyebb legyen a kommunikáció, hogy simábban, gördülékenyebben menjen, és mindenki boldogabban élhessen egymás mellett. A boldogságunknak ugyanis alapfeltétele, hogy képesek legyünk emberekhez, közösséghez tartozni. Kendőzetlen őszinteséggel ez azért nyilván keményebb.
