Figyelem és koncentrációzavar, rossz szülői minta, düh és kényszeres kontroll. A krónikus késés lehetséges okait gyűjtöttük össze.
Késni csúnya dolog. És átkozottul kellemetlen is. Tudom, épp a minap csináltam. Egy barátot várakoztattam meg, aki minden melóját félretéve sietett a találkánkra, puszta jófejségből, csak azért, hogy ne egyedül halljam az orvostól a hírt. Én meg elkéstem. Pocsék érzés volt, attól függetlenül, hogy alig 10 percet csúsztam, őt pedig egyáltalán nem érdekelte, meg különben sem jellemző rám a késés. De mi van azokkal, akikre jellemző, akikről tudjuk, hogy hiába beszélünk meg valamit, tuti, hogy hosszú perceket, órákat kell még rászámolni? Mi a helyzet azokkal, akik sohasem tudnak időre elkészülni, akikkel mindig történik valami vis major, akiknél soha nem mennek simán a dolgok? A késés pszichológiája következik. Legalábbis az, amennyit tudunk róla.
Amikor vákuum keletkezik az időben
A krónikus késés hátterében rengeteg dolog állhat, a viselkedés eredete számos szálon fejthető vissza, így a témában egységes magyarázóelmélet sem létezik. Az azonban biztos, hogy a rendszeresen késő ismerőseink egy jelentős részét bosszantja, hogy gyakran csúsznak. Tehát nem magasról tesznek arra, hogy megváratnak minket, hogy a mi időnkkel szórakoznak. Nem, ez sok esetben tényleg zavarja őket, csak éppen nehéz ellene tenniük. Nem hiszi? Gondolja, hogy csak az odafigyelésen és az akaraton múlik? Nem feltétlenül.
Egy elmélet szerint a krónikusan késő emberek egyszerűen máshogy érzékelik az idő múlását, máshogy működik a belső órájuk, sokkal nehezebben képesek felmérni azt, hogy egy feladat elvégzése mennyi időbe vesz igénybe. Azt, hogy az idő észlelése mennyire szubjektív dolog, könnyű belátni, ha belegondol, hogy milyen lassan vánszorognak a percek, ha egy sorban várakozik, miközben sietnie kellene és mennyire gyorsan vége lesz például a nyaralásnak. Ahogy tehát az idő észlelése szituációfüggő, éppúgy kor- és egyénfüggő is. Egy gyereknek például sokkal lassabban telik az idő, mint egy felnőttnek, ahogy valószínűleg a krónikus késők egy része is azt hiszi, több ideje van, mint valójában.
Ez adódhat egyrészt a gyerekkori tapasztalatokból, a szülők időkezelésének sajátosságaiból, hiszen tőlük tanuljuk meg, az ő viselkedésükön keresztül sajátítjuk el azt, ahogy az idővel bánunk. Ha a szülők mindig mindenhonnan elkéstek, ha nem vártak el sem maguktól, sem tőlünk pontosságot, akkor felnőttként nyilván mi is lazábban fogjuk kezelni az időt. De az időészlelési problémák fakadhatnak a személyiségből is, egyes feltételezések szerint például a krónikus késés olyan, mint egy figyelemzavar: az ember nem tud rendesen koncentrálni az odaérkezés-feladatra, elterelődik a figyelme, hát elkésik. Vagy éppen az a gond, hogy túlságosan is képes belemerülni egy-egy dologba, és annyira elveszik egy tevékenységben, hogy nem bír kiszakadni belőle, még akkor sem, ha éppen várnak rá. Bármelyik verzióról is legyen szó, ez nyilván nem ad felmentést a környezetet konstans szívató viselkedésre, de talán a toleranciaküszöbünket emeli. Ilyen háttérrel ugyanis nem egyszerű életet szervezni.
Amikor az érzelmek találnak fura utat
A másiknak ártó vagy legalábbis kellemetlenséget okozó viselkedések, így a rendszeres késés hátterében is számos, ki nem fejezett negatív érzelem állhat. Ott van rögtön a düh. Vagy az agresszió, persze passzív formában. Vagy egyszerűen az, hogy valaki ideges, feszült lesz bizonyos típusú helyzetektől, hogy kényelmetlenül érzi magát bennük. Ezek elkerülése helyett azonban az ember egyszerűen csak csúnyán elkésik belőlük. (Ez történt például velem a minap. Előre is utáltam az orvostól meghallani azt a bizonyos hírt.)
Megesik az is, hogy az embert igazából az az adrenalinlöket motiválja igazán, ami a közeledő időpont és a távolodó odaérési esélyek hatására önti el a testet, és erre játszva centizi ki a találkozóit. Aztán van, hogy nem adja ki. Olyan eset is akad, ahol a rendszeres késés eszköz a figyelem felkeltésre, eszköz a kontrollra, a másik iránti negatív érzések kifejezésére. Ezekben a helyzetekben tehát a késésnek üzenete van, annak ellenére, hogy sokszor a krónikus későben sem tudatosul, mi az.
Mit lehet tenni?
Ha ön rendszeresen késik, érdemes egy kicsit magába néznie, és végiggondolni, hogy mindig elkésik-e vagy csak meghatározott helyzetekből, hogy mindig is ez volt-e jellemző önre, esetleg egy új szokása vagy hogy feszült-e miatta, netán igazából élvezi. Ezek a kérdések ugyanis sokat segíthetnek abban, hogy felderítse a késése mögötti valódi okokat, és ne a külső körülményekre, a sorozatos vis majorokra fogja.
Ha pedig az okok felderítése nehéz, egyszerűen próbálja magát tréningezni a pontosságra. Nézze meg, mérje le, hogy egy-egy tevékenysége valójában mennyi ideig tart, hogy mennyi idő alatt készül el reggel, ér oda egy megadott helyszínre, és ez alapján próbáljon meg pontos időkereteket adni önmagának. Ha tudja, hogy sokszor elkésik, igyekezzen tudatosan korábbi időpontra érkezni, és legfőképpen koncentráljon a feladatra. Minden más ráér.
