Pszichológusok szedték össze, mitől tart ki sokáig a szenvedélyes szerelem.
Azt már tudjuk, hogy a szerelem mentális káosz, egy őrjöngő hormoncunami, ám a szenvedély, a megőrülés, a másikban való elmerülés vágya nem tart örökké. De ha ez így van, akkor mi a helyzet azokkal a párokkal, akik képesek egy egész életen át boldogan együtt élni? Akik harminc év házasság után is szerelmesek, akik elégedettek a párkapcsolatukkal? Mi az ő titkuk? Egyáltalán léteznek?
Léteznek, bizony. És nem, ezt nem az amerikai filmipar agymosásától az agyunkba égetett „herceg a fehér lovon"-típusú romantika mondatja, hanem a kutatási eredmények. Mert vannak. A Huffington Post pedig össze is szedte ezeket.
Ott vannak rögtön a személyes beszámolókon alapuló kutatások, amikből kiderül, hogy a harminc évnél régebb óta házasságban élők esetében a nők 40, a férfiak 35 százaléka vallja be, hogy még mindig eléggé szerelmes a partnerébe. De ez hagyján, mert ha az ember lehúz valaki mellett ennyi időt, akkor mindenkinek jobb, ha el is hiszi, hogy szerelmes belé. Az igazán izgalmas agykutatási vizsgálatok azonban azok, ahol friss szerelmesek és régóta házas, heves érzelmeket bizonygató emberek agyát hasonlították össze, és kiderült, hogy a két csoport agyi aktivitása megegyezik. Azaz a húsz éve házasok agya is épp azokon a területeken tüzel veszettül, ahol szerelem idején szokás.
Mégis hogyan? Adoree Durayappah pozitív pszichológia kutató szerint a hosszú távú szenvedélyes szerelem az agyban egy, a jutalom elérésére irányuló célorientált viselkedés. A jutalom pedig nem más, mint a stressz és a szorongás csökkentése, a biztonság érzése, a nyugalom állapota és a másikkal való egybeolvadás érzése. Ezeket ugyanis mind megkapjuk egy jó kapcsolatban. De vajon mitől tud olyan hosszan fennmaradni a szerelem?
Rajongás nélkül nem megy
Amikor szerelmesek leszünk valakibe, csodálatosnak tartjuk, különlegesnek, szinte tökéletesnek, így bármit, amit mond vagy tesz rajongással fogadunk. Nem látjuk tisztán, na. Aztán, ahogy múlnak az évek, a csodálat megkopik, és szerelmünk egyre lejjebb gurul arról a piedesztálról. Éppen ezt kell elkerülni valahogy. A kutatások szerint ugyanis nincs olyan tulajdonság, személyiségvonás vagy jellemző, ami biztosan bejósolhatná, hogy két ember örökké szeretni fogja egymást. Egyet kivéve: a rajongást. Ahhoz, hogy a szerelem hosszú távon fennmaradjon, szükség van az idelizálás képességére, a partner iránti pozitív illúziókra. Az tehát, aki hosszú évek után is vonzónak, intelligensnek, viccesnek, gondoskodónak látja a párját, valószínűbben érez iránta szerelmet is.
Szenvedélyt mindenhova!
Azok az emberek, akik a napi életüket is szenvedéllyel, erőteljes érzelmekkel kísérve élik, akik a munkájukba, hobbijukba képesek hatalmas érzelmi energiákat fektetni, azok gyakran a párkapcsolataikban is lelkesebbek maradnak. És mi tehetne jobbat egy hosszú viszonynak, mint a sohasem lanyhuló lelkesedés?
Kell az újdonság
Az unalom az egyik legdurvább kapcsolatgyilkos, nem véletlen hát, hogy azok a sikeres párok, akik képesek közösen érdekes életet élni, akik mindig találnak olyan kihívást az életben, amitől fejlődhetnek. Új, izgalmas, pörgő kalandokban az ember önmagáról is új dolgokat tanul meg, hogy az ördögbe ne mutatnánk ilyenkor újat a partnerünknek is? Az új pedig mindig vonzó. Ezek az eredmények egyébként épp egybevágnak azzal, amit Esther Perel pszichológus, párkapcsolati terapeuta állít: nem azért lépünk félre, mert új partnert keresünk, hanem azért, mert egy másik ént, önmagunk egy másik verzióját keressük. Ha pedig az új önmagunkat megleljük máshol, a partnerünkkel közösen, az nem szétbontja, hanem megerősíti a kötelékeket.
Szükség helyett függetlenség
A szükségem van rád, a gondoskodom rólad mind nagyon szép jelenségek a hosszú távú párkapcsolatokban, de sajnos megölik a vágyat. Nehéz szenvedélyesen kívánni valakit, akinek a biztonságra, a stabilitásra van szüksége tőlünk, akiről gondoskodunk. Ezek persze jó dolgok, rengeteget adnak hozzá az élethez, de szexuális vágy ritkán társul melléjük. Vágy ott van, ahol az ember látja a partnerét egy tőle távoli világban stabilan létezni, ahol a másik jó valamiben, ahol egyedül is otthonosan mozog: ahol van függetlenség.
A kapcsolat az önkiteljesedés része
Végül, nagyon sok múlik azon, minek tekintjük a párkapcsolatunkat: a biztonság bástyájának, amibe visszatérhetünk, meghúzódhatunk, megpihenhetünk, vagy az önkiteljesedés, az önmegvalósítás egy lehetséges módjának. Nyilvánvaló, hogy hosszú távon melyik a motiválóbb mindkét fél számára. Ahogy az is, melyikkel van több munka.
