Migrént is okozhat a szabálytalan fogsor

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az összevissza álló vagy hiányos fogazat nemcsak ronda, de a fog-, íny- és emésztőszervi problémák mellett fej-, sőt akár hátfájást is okozhat.

A csálén álló, egymásra torlódó fogak sokaknak csupán esztétikai problémát jelentenek, így akiket ez a része nem zavar, azok gyakran hallani sem akarnak fogszabályzóról. Pedig a fogsor deformitása olykor egészségügyi panaszokat, és kellemetlen tüneteket is okozhatnak, így nem ártana ilyenkor felkeresni egy fogszabályzó orvost, aki megoldást tudna nyújtani a problémára.

„A fogszabályozó készülékek használata lényegében arról szól, hogy egyrészt az esztétikai, másrészt a funkcionális problémákon segítsenek. Egészségünk szempontjából a torlódott fogazat nagyobb gondot okozhat, mint a réses fogazat, mivel ha túl közel, egymást fedve állnak a fogak, akkor fogkefével nem lehet azokat tökéletesen megtisztítani. Így több lepedék telepedhet meg rajtuk, aminek következtében nagyobb eséllyel alakul ki fogszuvasodás, fogágybetegségek vagy ínygyulladás, ráadásul a fogkő is határozottabban megjelenhet náluk” - figyelmeztet dr. Balla László fogszabályozó szakorvos. Ilyenkor javasolt a fogak sorba állítása fogszabályozó készülélekkel, és persze a rendszeres fogmosás mellett a napi fogselymezés reggel és este, hogy ne veszítsük el fogainkat korábban, mint kellene.

Szintén egészségügyi problémákat okozhat az is, a felső és alsó fogsorunk találkozása nem megfelelő szögben történik, azaz nem jó a harapásunk (illyen pl. ha mélyharapás), mivel ilyenkor sem az egyes fogak terhelése, sem az állkapocsízület terhelése nem megfelelő. Ennek következtében különböző állkapocsízületi gondok léphetnek fel (pl a száj nyitása-zárásakor "recseg" az ízület, fájdalmas, esetleg a szájnyitást is korlátozza). Testünk egészét tekintve a nem megfelelő harapás okozhat akár krónikus hát- és fejfájást, sőt akár migrént is. A harapás korrigálása szintén a fogszabályozó szakorvos feladata, ám ezt a fajta eltérést lényegesen könnyebb gyerekkorban kezelni, mint a felnőtteknél. Persze, ekkor sem lehetetlen a terápia, csak több rétegű és lassabb.

Ne törődjön bele, ha hiányzik egy foga

Tízéves kor felett komoly esztétikai hidegzuhany lehet egy szépnek induló mosoly felvillantotta foghíj. De az se lehet teljesen nyugodt, akinek hátsó foga hiányzik, hiába esetleg nem látható ez egy szimpla beszédszituációban. „Komoly problémákat tud okozni, ha vmilyen okból hiányzó fogainkat nem pótoljuk. A foghiányok nemcsak az arcesztétikára vannak negatív hatással, de a beszédre, a rágásra és ennél fogva önbizalmunkra. Sokan sajnos úgy gondolják, hogy a hiányzó fogat nem szükséges pótolni, egy foghúzás után már semmi dolguk nincs, hiszen nem fáj, nem romlik tovább. Pedig a fenti okokból fontos volna a fogpótlás elkészítése, amit ráadásul érdemes lenne minél előbb megtenni, mert a hiányzó fog helyére a szomszédos fogak be fognak dőlni, így jó minőségű fogpótlás már nem lesz készíthető. Ha mégis beállna ez a helyzet, akkor fogszabályozó előkezeléssel teremtjük meg újra a tökéletes fogpótlás készítésének a lehetőségét”- mondja a szakember.

Fogszabályzás felnőttkorban?

Az emberek nagy része tévesen azt hiszi, a fogakat fogszabályozóval csakis gyerekkorban lehet helyreállítani. Ez régen valóban így volt, azonban ma már fejlődött annyit az orvostudomány, hogy ez az eljárás felnőtteken is segíthet. Szinte ugyanazokat a kezeléseket meg lehet csinálni náluk, mint a fiatalabbaknál, maximum annyi a hátrányban van az, aki később szánja rá magát, hogy egy kicsit lassabban vándorolnak a helyükre a fogak, mivel ilyenkor már nem mozgathatóak olyan mértékben.

„8-12 éves korig általában speciális, kivehető fogszabályozó készüléket javaslok, ugyanis ilyenkor a fő cél az állcsontok fejlődésének az irányítása. Ezek a dolgok csak a növekedés befejezéséig kezelhetők ezen az egyszerűbb módon, így viszont elkerülhetjük a későbbi, esetleges foghúzással vagy állcsont műtéttel kombinált fogszabályozás kezeléseket. Későbbiekben ill.felnőtt korban első választás a rögzített készülék, amivel a tökéletes esztétika és harapás elérése a cél”- ismerteti dr. Balla László az egyes életkorokhoz kapcsolódó műveleteket.

Fogszabályzó típusok

A fogszabályzókat több szempont alapján lehet csoportosítani, de alapvetően két nagy típusba oszthatók: kivehető és rögzített. Anyaguk tekintetében már nagyobb a választék, a rögzített fogszabályozó készülékek lehetnek fémek, műanyagok, kerámiák, titán, porcelán anyagokból, de lehetnek akár mesterséges zafírból, sőt, még aranyból is.

Szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor kizárólag a már messziről kiszúrható fém készülékekkel dolgoztak. Mivel a felnőtteknek legtöbbször az állandó eszközöket ajánlják, ezért ők (ha anyagilag megengedhetik maguknak), a legkevésbé feltűnő fogszabályzókat választják. Ilyenek például a fehér színű készülékek, a fogak belső oldalára rögzítettek, vagy a még a nagy újdonságnak számító, mindössze fél milliméter vastag, átlátszó sínek. Ezeket két hétig kell folyamatosan hordani – kivéve evéshez-, majd utána az illető kap egy újat. Általában 10-20 sín után már nagyon szépen állnak a fogak, mivel egy-egy fázisban a készülék kb. negyed milliméterenként tudja mozgatni őket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.