A tudatalattija kiszúrja, ha átverik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A belső hangunk segítene felismerni a hazugságot, csakhogy elnyomja a tudatunk.

A tudatalatti akkor is felismeri a hazugságot, amikor a tudatot becsapják, legalábbis ezt állítja egy új kutatás, amelyről a PsyBlog számolt be. Sajnos ez még így önmagában kevés a sikerhez, a tudatos gondolkodással ugyanis megakadályozzuk, hogy ezek a belső jelzések valóban felszínre kerüljenek. Marad tehát a találgatás.

A hazugság felismerése rettenetesen nehéz, és ezt számos felmérés bizonyította az elmúlt évek során. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy sokszor rossz jeleket keresünk, amikor a testbeszéd alapján próbálunk meg tetten érni egy csalót.

Tippeléssel többre megy

Leanne ten Brinke, a legújabb, témába vágó tanulmány szerzője szerint az emberek csak találgatnak arról, ki hazudik nekik. „Munkánkat az a rejtélyes, ám konzekvens kutatási eredmény ösztönözte, miszerint az emberek roppant gyengék a hazugság felismerésében, és a hagyományos hazugságfelismerő feladatokon nagyjából 54%-os az általános eredmény" – magyarázta. És hát valóban, az eredmény nem épp kimagasló, annyira nem, hogy akkor már tulajdonképpen tippelhetünk is. Aztán vagy eltaláljuk, vagy nem.

Fotó: Shutterstock

A belső hang itt is működne

Talán a tudatalattink sokkal jobban működik ezen a területen, és csak a tudatunk blokkolja azt? – erre kereste a választ Brinke és csapata. A felmérésen résztvevőknek megrendezett rendőrségi kihallgatásokról mutattak videókat, amiken a színészek hol hazudtak, hol pedig igazat mondtak. A válaszok a korábbi felmérésekhez hasonlóan gyengék voltak: az alanyok nagyon rosszul ítélték meg, mikor hazudnak és mikor őszinték a felvételen látható emberek. A hazugságot az esetek 43 százalékában, az őszinteséget pedig 48 százalékban ismerték fel. Ennél még akkor is jobb eredmény született volna, ha csak tippelnek.

Ezután a kutatók a részvevők tudatalattiját is tesztelték. Egy sor olyan kifejezést mutattak nekik, amelyek egy része a hazugsághoz, míg a többi az őszinteséghez társítható. Azt találták, hogy az alanyok önkéntelenül kapcsolatba hozták a hazugsághoz tartozó szavakat azokkal a gyanúsítottakkal, akik hazudtak, az őszinteséget kifejező szavakat pedig azokhoz kapcsolták, akik igazat mondtak.

Fotó: Shutterstock

Tudjuk, csak túl mélyen

A felmérés tehát megkérdőjelezi azt az egyre inkább terjedő nézetet, miszerint az emberek csak nagyon kis százalékban ismerik fel a hazugságot. „A kétféle kísérlet során a hazugság felismerésének indirekt mérési eszközei felülkerekedtek a hagyományos, direkt módszereken, és komoly bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy bár az emberekben nem tudatosodik, mikor hallanak hazugságot, és mikor igazat, a tudat egy mélyebb szintjén mégiscsak képesek vagyunk megérezni, mikor csapnak be minket” – összegezte az eredményeket Brinke.

bh
bh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.