Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nonszensz, hogy nem foghatja meg a kedvese kezét,és kínosan kell figyelnie, nehogy elejtsen egy érzelmes mondatot a haveri körben? Üdv a világunkban!
Az „engem nem zavarnak a buzik, csak ne nyilvánosan csinálják”- elv szerint gondolkodók közül sokan nem vallják magukat homofóbnak, mi több, meggyőződésük hogy még rendkívül toleránsak is, és életszemléletük sokkal több teret enged a melegeknek, mint amennyi egyébként járna nekik. Melegként persze már nem hangzik ilyen jól ez a remek ajánlat – ha ilyesmit hallok, mindig arra gondolok: ugyan miért normális és elfogadott, ha egy hetero pár egy romantikus vacsi közben csókot vált, vagy ha egy fiú és egy lány összeölelkezve andalog a ligetben, és miért a fertő netovábbja, ha egy meleg vagy leszbikus páros teszi ezt? Ugyanezt a kérdést tette fel Kincses Marcell, a Coming Out könyv írója, aki megálmodta a 7 Napos Kihívást. „Aki részt vesz a próbán, olyan gesztust tesz a meleg barátai felé, és olyan párbeszédet generálhat maga körül, ami előre viszi a melegek ügyét” – véli a szerző, aki életvezetési és karriertanácsadóként vallja: a kihívásban résztvevő párok a kapcsolatuk egy újabb szintjére léphetnek azzal, hogy megtapasztalják, hogyan állnak ki egymásért és önmagukért.
Milyen érzés meleg párként élni?
Az ötletet a nyíltan meleg egykori lelkész könyvének egy részlete ihlette - aki szexuális irányultsága miatt kényszerült elhagyni az egyházi közösséget: "Egy pár, egy család látható a társadalomban. Senki nem arra kíváncsi, hogy mit csinálnak az ágyban, de ez szintén igaz a heterókra. Attól, hogy kifejezik az utcán, hogy ők összetartoznak, attól még nem kötik senkinek az orrára, hogy mit csinálnak a hálószobában. Ezért tökéletesen nonszensz az az érv, amit szeretnek puffogtatni homofóbok: „nincs semmi bajom velük, amíg a négy fal között csinálják.” Mit is? Amit ők megengednek maguknak egy padon a parkban, a metrón, a postán, családi ebéden, vagyis bárhol és mindenhol megmutathatják, hogy ők egypár, egy család, addig ezt melegeknek nem engednék meg. Senki nem beszél dugásról! Bele se gondol egy heteró, hogy milyen lenne, csak egy hétig, egyetlen egy hétig úgy kellene élnie a párjával a nyilvános közegben, hogy semmilyen módon nem fejezheti ki, hogy szeretik egymást és összetartoznak! Ez a legtöbb meleg valósága még Magyarországon, egy életen át."
Legyen ön is kirekesztett egy héten át!
A 7 Napos Kihívás tehát heteró pároknak szól – olyanoknak, akik szimpatizálnak az LMBTQ jogok harcosaival, olyanoknak, akik egyszerűen kíváncsiak, milyen érzés lehet a társadalomból „kinézve” élni, és persze masszív homofóboknak is – ha szeretnének egy kicsit mélyebben megérteni, mi az, ami ellen olyan hevesen lázonganak.
A kihívás hét napja során a párosnak úgy kell kommunikálnia közterületen, tömegközekedési eszközön, hivatalban, étteremben, ismerősök előtt, ahogyan a társadalom kevésbé toleráns fele elvárja az azonos nemű pároktól – vagy éppenséggel úgy, ahogyan ők maguk képzelik, hogyan kéne viselkednie egy meleg párnak. Ha pedig a kihívás közben úgy érzi: nonszensz, hogy nem foghatja meg a kedvese kezét, nem dőlhet a vállára a metrón ülve, és kínosan kell figyelnie, nehogy elejtsen egy túlságosan érzelmes, árulkodó mondatot a haveri körben, változtassona világon: kommunikálja Facebookon, Instagramon, Twitteren, Tumblren, vagy ahol csak szeretné, milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb! A szervezők azt kérik a vállalkozó szellemű pároktól, hogy ezalatt az idő alatt cseréljék Facebook profilképüket a #7NK fotóra, a témában pedig a #7naposkihívás hashtag használatával üzenjenek a világnak.
Kincses Marcell, a Coming Outkönyv szerzője azt mondta a Díványnak: „Ez a kezdeményezés segíthet abban, hogy láthatóvá tegyen egy valós társadalmi problémát: azt, hogy a heteroszexuális és homoszexuális párok hétköznapi viselkedését tekintve egyfajta kettős mérce áll fenn.” A lelkészből lett szerző – aki business coachként is dolgozik – hisz abban, hogy az erről való párbeszéd oldhatja az előítéleteket, és segíthet eljutni addig a végcélig, ami nyilván az lenne, hogy a 7 Napos Kihívás egyáltalán ne jelentsen kihívást senkinek – mert egy ideális világban az LMBTQ emberektől senki sem várna el másfajta magatartást, mint a heteróktól.
Hogy kiderüljön, mennyire volt sikeres a társadalmi tanulmány, a szervezők arra kérik a résztvevőket, a hetedik napon töltsék ki ezt a visszajelző lapot arról, és meséljék el: miért döntöttek a kihívás mellett, és hogyan élték meg ezt a hét napot.
Egyformán szeretünk!
Tisztán emlékszem rá, amikor tizenötéves korom körül egyszer édesapám ránknyitott, amint egy akkori (valamivel több, mint) barátommal csókolózni kezdtünk valami nagydolgozatra való tanulás közben. Zavartan ugrottunk szét, és azt se tudtam, hogyan fogjak bele a magyarázkodásba, ezért inkább egyszerűen úgy tettem, mintha semmi sem történt volna. Persze napokig pörgettem a fejemben, hogy vajon mennyire egyértelmű volt a helyzet, és stresszeltem, hogy mit fog mondani a papám. Nem mondott semmit – nem azért, mert nem látott semmit, hanem mert amellett, hogy jó apa, igazi úriember is: pontosan értette, hogy semmi köze hozzá, ha a majdnem felnőtt fia egy másik sráccal csókolózik. Később pedig amikor elmondtam neki, mi a helyzet velem, feltétlen támogatásáról és szeretetéről biztosított.
Ám nem volt mindenkivel ilyen szerencsém: volt olyan ismerősöm, aki egyenesen a szemembe mondta: „Remélem nem lettél buzi!”, és nem egyszer fordult elő, hogy szórakozóhelyen vadidegenek kötöttek belénk, amikor az aktuális kedvesemmel nem is próbáltuk elrejteni mások elől, hogy összetartozunk. Én viszont sosem adtam alájuk a lovat – de nem is igyekeztem „megregulázni” a viselkedésemet. Nem azért, mert intoleráns vagyok, és nem is azért, hogy bosszantsam őket, hanem egyszerűen azért, mert ha valaki képtelen kezelni a társadalmunk egyik szubkultúráját, aligha az a megoldás, hogy segítünk neki szőnyeg alá seperni a problémát.
Én a magam részéről fenntartom a jogot magamnak, hogy pontosan ugyanolyan szabadon fejezzem ki a szerelmemet, szeretetemet, szenvedélyemet, lelkesedésemet, örömömet, mint bárki más – és amíg ezzel mások testi épségét nem veszélyeztetem, elvárom, hogy a másképp gondolkodók se veszélyeztessék az enyémet. És persze senki másét, aki hozzám hasonló cipőben jár. Nem, nem tűsarkúra gondolok.
