Gyalogoljon 2000 lépéssel többet, kisebb esélye lesz a szívrohamra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ez kábé 20 percnyi, mérsékelt tempójú sétának felel meg. Újévi célkitűzésnek még épp nem késő!

A séta csökkenti a szívroham kialakulásának esélyét, az orvosok pedig most azt is kiszámolták, hogy pontosan hány lépést kell tenni ahhoz, hogy egészségesnek tudhassa a szívét - írja a Time magazin. A gyaloglásnak köszönhetően még a cukorbetegségre hajlamosak is csökkenthetik nyolc százalékkal a szívbetegségek kialakulásának esélyét.

Nincs megállás

A Lancet nevű tudományos lapban megjelent új kutatási beszámoló szerint napi 2000 extra lépéssel - ami nagyjából 20 percnyi, mérsékelt tempójú gyaloglásnak felel meg - állítólag még azok is csökkenthetik a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát, akiknél már megjelentek a cukorbetegség korai tünetei.

A kutatók negyven országból 9306 felnőtt adatait hasonlították össze a NAVIGATOR elnevezésű vizsgálatban. Minden önkéntes egy olyan programba került, amiben cél volt az is, hogy fogyjanak, és hogy minden héten 150 percet eddzenek. Mindannyuknak adtak lépésszámlálót, amit egy-egy hétig kellett hordaniuk a kísérlet első és utolsó szakaszában.

A kutatók megfigyelték az összefüggést aközött, ahány lépést az önkéntes résztvevők átlagosan tettek, és hogy ez alapján mekkora lehet az esélyük abban az évben a szívbetegségre. Ehhez figyelembe vették azokat a tényezőket is, amik még hatással lehetettek a betegség kialakulására - mint például a résztvevők étkezési szokásait vagy kórtörténetét.

Ha az A alany 4000 lépést tett naponta a kutatás kezdetekor, és nem változtatott ezen a következő 12 hónapban, B alany viszont 6000 lépést tett naponta a kutatás kezdetekor, és ezt a mennyiséget napi 8000 ezer lépésre növelte a következő egy évben, a kutatás végére (ha minden más tényezőjük azonos volt) B alanynak 18 százalékkal csökkent az esélye a szívbetegségre.

Egészség és zsírégetés

A gyaloglásnak persze nem csak emiatt lehet fontos szerepe. Ahogy korábban írtuk, a sportként végzett gyaloglással égetheti legkönnyebben a zsírt a futás és az úszás mellett. Ha futni nem merne, mert félti az ízületeit, de szívesen sportolna valamit, akkor itt elolvashatja, hogyan mutatta be Szabó Anikó gyaloglóedző a sportot olvasóinknak.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.