Ezekre fognak gerjedni idén az egészségmániások

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minden évben lehet tippelgetni, mire pörögnek rá a népek. 2014-ben állítólag ezekre.

Míg tavaly a quinoa, a paleo diéta, és a tabata voltak a menő trendek, addig 2014-ben egészen más dolgoktól leszünk elájulva - vélik a Huffington Post szerzői. Érdemes összehasonlítani a 2012-es listával, hogy meglássák, nem sikerült minden terméknek az áttörés.

Hódít a múlt

Az amerikaiak eléggé ráizgultak a quinoára, na meg a hasonló jó hatásokkal rendelkező amarantra, ami szintén gluténmentes,és más gabonáktól eltérően lizint tartalmaz, mely hiányzik a legtöbb  gabonaféléből. És akkor még nem beszéltünk a Freekeh vagy Frikeh esetleg farik névre hallgató gabonáról, melyet főleg Észak-Afrikában kedvelnek.

Fotó: Glenn Asakawa

Ez gyakorlatilag zöld búza, melyet megpirítanak, így adva neki izgalmas ízt. Állítólag rosttartalma a duplája a hagyományos búzának, stabilizálja a vércukorszintet és csökkenti a koleszterinszintet.

Szuperélelmiszerek

Egyre gyakrabban találkozunk a szuperélelmiszer jelöléssel a csomagolásokon, ezeket általában olyan termékek kapják, melyek különösen egészségesek, tele vannak vitaminokkal, és természetesen fogyasztanak is. Persze nem feltétlenül ez az egyetlen járható út, gyakran az olcsóbb termékek közt is megtalálható ugyanaz a beltartalom, csak ez nem olyan menő.

Kendermag: Nem, ne reménykedjenek, semmi köze a marihuánához, legalábbis THC-t nem tartalmaz, anélkül pedig nehéz elszállni. A Chiához és lenmaghoz képest 50 százalékkal több fehérjét tartalmaz. Általában salátára szórják, smoothie-kba keverik, vagy önmagában fogyasztják. Külön előnye, hogy Omega-3 zsírsavakat tartalmaz, mely 1:3 arányban van jelen az omega-6 zsírsavakkal együtt, ezért különösen egészséges. Ha ön nem szívesen eszik halat, akkor egyen kendermagot - vagy len- és chia magot, melyek nem annyira sztároltak, de hasonló hatással bírnak.

Jó ha már most elkezdik mondogatni, hogy Ezüstös bölénybogyó (Shepherdia argentea Nutt), mert ez lesz a jövő év csodanövénye. Mit tud? Tartalmaz egy csomó likopént - mint a paradicsom - mely antioxidáns, és a rák ellen is bevethető. Sok indián rezervátumban megtalálható növényről van szó, és mostoha körülmények közt is megél.

Fotó: Wikimedia Commons

Savassága miatt már a bortermelők is érdeklődnek felőle. Mivel viszonylag nehezen beszerezhető, ezért jól pótolható bogyós gyümölcsökkel, paradicsommal és répával.

Mióta kiderült, hogy a Matcha zöld tea tartalmazza a katekint (ez egy polifenol, melynek daganatellenes hatása van), ráadásul sokkal jobban felszívódik belőle, mint a hagyományos zöld teából, azóta megnőtt iránta a kereslet. Ennek az az oka, hogy a matcha por úgy készül, hogy a tealeveket a szüret után gőzölik, melynek hatására a polifenol-oxidáz enzim lebomlik, és az erjedés leáll. A szár és egyéb részek eltávolítása után lisztszerű porrá őrölik a teát ( ha  bővebben érdekli az előállítási folyamat, nézze meg itt) Minden jó tulajdonsága ellenére azért jó, ha tudja, egyetlen italtól vagy ételtől sem fog lefogyni, vagy egy csapásra egészségessé válni.

Funkcionális tréning

A fent nevezett tréning, bár már évek óta ismert, de a siker útjára csak néhány éve lépett, ami mind a fiatalabb, mind az idősebbek számára is kitűnő edzésforma. Ezért van az, hogy ha súlyokat emelgetünk vagy futunk, azt képesek leszünk kitartóan csinálni, de még mindig megvisel, ha a repülőgép felső tartójába kell begyömöszölni a bőröndöt. A funkcionális tréning során az izmokat dolgoztatjuk, de eközben zsírt is lehet égetni, és a központi tartóizmok is megerősödnek.   

Étkezzen helyben

Az elmúlt években sokan írtak már arról, miért nem jó, hogy több ezer kilométerről érkező élelmiszereket fogyasztunk. Ennek a sok beszédnek meg is van az eredménye, legalábbis a Huffington Post szerint. Az egy dolog, hogy csökkenti a ökológiai lábnyomát, támogatja a helyi termelőket, ráadásul sokkal jobb a piacon vásárolni, mint a szuper- és hipermarketekben. Itt van a nálunk is hódító 50 km-es diéta, melynek lényegét maguk is kitalálhatják. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.