Mindenkinek lehet álomgardróbja

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gardróbot csináltatna? Összefoglaljuk a legfontosabb szempontokat.

Irigyelte már Carrie Bradshaw-t? Sóhajtozott hangosan Kim Kadashian gardróbját látva? Rosszul van minden alkalommal, amikor ránéz az öröklött szekrénysorra, amely 60 centi mély, ellenben ronda?

Ne aggódjon, nem Ön az egyetlen. Életem egyik jó döntése volt, hogy annyi év után végre csináltattam egy rendes gardróbot, és a régiből tyúkól lett.

Az csak illúzió, hogy kis helyre nem lehet egy profi gardróbot építeni. Lehet, csak több tervezést igényel, és mint annyiszor, szükség van arra a tudásra, hogy mire is van valójában szükségünk. Hiába a nyitott polcok, ha azon nem tudjuk rendesen elhelyezni a táskáinkat, vagy sok a télikabát, viszont nincs padlás, hogy nyárra elpakoljuk őket. A beépített gardrób nagy előnye, hogy olyan atipikus helyekre is betehető, ahová konfekció bútort nem tudunk beszuszakolni: ilyen lehet a tetőtér, vagy egy extra belmagasságú lakás. A még nagyobb előnye, hogy hihetetlen sok hely nyerhető vele.

Galéria ikon

10

De akár a galéria alá is kerülhet
Galéria: Gardróbok
Fotó: Shutterstock

A tervezés

- Mi kerül bele?

- Hogyan rendezzük a holminkat?

-Van-e téli/nyári ruhacsere?

-Polcokat vagy az akasztókat preferáljuk?

-Hány személyre készül a gardrób?

-Akarunk-e ott tartani takarítóeszközöket?

-És mi a helyzet a bőröndökkel?

Mielőtt végigtúrnánk a gardróbszekrény árusító oldalakat, azon sem árt elgondolkodni, hogy ha több családtag is használni fogja a gardróbot, akkor ki mekkora. Nálunk például sokáig probléma volt, hogy a gyerek nem érte el a ruháit, így engem nyúzott (igen, nem gondoltam át, hogy ami nekem jó magasság, az neki nem feltétlenül), de az sem mindegy, hogy hogyan szeretjük tárolni a holmijainkat. Polc, fogas, vagy netán kosár az ideális számunkra? És a cipők? Na meg a síruhák?

Az is kérdés, hogy toló-, csuklós, vagy sima ajtót szeretnénk? Az első kettőnek nagy előnye, hogy az ajtó nem érintkezik a szekrénnyel, a sjn a polcok előtt halad el, a gardrób maga viszont a falhoz rögzített. A tolóajtó ráadásul nem feltétlenül olyan drága, mint ahogy gondolná az ember, én 15.000 forintból készítettem egy teljesen egyedi verziót. Ez ráadásul a gipszkarton falba csúszik bele, így helyet sem foglal. A tolóajtó is sokféle lehet, az üvegbetétestől (bár ez nehéz, és kisgyerekesnek nem is feltétlenül ajánlott ) az apácarácsig, és akkor még nem beszéltünk a szövet- vagy a perforált lemez borításról.

Hogy nézzen ki?

Mivel a bútort színét viszonylag nehéz változtatni, ezért olyat érdemes keresni, ami többféle stílushoz is passzol. A fal színe, a padozat vagy a nyílászárókkal való harmonizálás szintén szempont, attól függően, hogy külön szobába kerül, vagy a háló egy része lesz leválasztva. Ez nagyban meghatározza a döntést, bár manapság tényleg szinte mindent ki lehet hozni egy gardróbból, minden csak ár kérdése.

Érdemes egy olyan barát vagy ismerős segítségét kérni - persze, csak ha nem vagyunk biztosak magunkban -, aki jól átlátja a dolgokat, és praktikus szempontokat mérlegel; vagy olyanét, akinek már van beépített szekrénye, és tudja, mik lehetnek a buktatók, és mi az, amit máshogy csinálna.

Na, de mennyi az annyi?

A Stanley cégnél egy 3 méter hosszú, 2 méter 10 centi magas 40 centi mély gardrób megfelelő belső térrel (fiókok + akasztós rész) 314700 Ft beszereléssel együtt. Ez soknak tűnik, de ha összehasonlítjuk a nem méretre gyártottal rájövünk, hogy nem is olyan drága. Az IKEA tervezőprogramja alapján készült gardróbunk 328980 Ft-ba kerülne, és ebben még nincs benne az összeszerelés, illetve a szállítás sem. Persze ez csak két ár, számos asztalos és kisebb cég gyárt gardróbokat, és sok minden befolyásolja az árat. Elsősorban az anyagok, és persze az egyéni méretek eléggé meg tudják dobni az árat, viszont ha azt vesszük figyelembe, hogy egy jól összerakott gardrób akár egy életen át kitart, akkor megéri.

Hasznos kiegészítők

Sokan nem is gondolják, mi minden kerülhet egy szekrény belső terébe. Ezeket lassan úgy lehet rendezni, akár a legókat, csak ezek praktikusabbak.

Vasalóállvány

Furán hangzik, de vasalóállványt is tehetünk a szekrénybe. Nem, nem állítva, hanem létezik kihajtható változata, amit csak kihajtunk, és vasalhatunk is.

Ruhalift

Aki nem tudja, vagy nem akarja a télikabátjait elpakolni, annak jól jöhet a ruhalift, mely valójában egy lehúzható ruhatartó rúd. Ezt egészen magasra fel lehet pakolni, és ha kell, csak lehúzni.

Öv- vagy nyakkendőtartó

A fiókokba betehető nyakkendőtartó valójában kis fakkok gyűjtőhelye. Ebbe kerülhetnek bele a nyakkendők mellett az övek, vagy akár az órák, ékszerek, egyéb mütyürök is.

Kihúzható nadrágakasztó

Ennek a kiegészítőnek több előnye is van. Az egyik, hogy nem gyűrődik meg rajta a nadrág, másrészt sokkal kevesebb helyet foglalnak el, mintha fektetve lennének, ráadásul sokkal praktikusabban kereshetőek.

Nyomásra nyíló fiók

Ez persze már nem feltétlenül szükséges, de a konyhákból megszokott fiókmegoldás jó megoldás lehet egy minimalista lakásban.

Szennyestartó

Nem mindenki szereti, de létezik kihúzható szennyestartó, amit be lehet építeni a gardróbba ráadásul egy mozdulattal kivehető.

Valósítsa meg álmai gardróbját Fundamenta-lakásszámlával!

Ha Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést köt, az ötletekből tettek válhatnak!

A lakásszámla olyan lakáscélra felhasználható – államilag támogatott (EBKM 10,56%, havi 20.000,- Ft-os betételhelyezést feltételezve) – megtakarítási forma, amely havi, rendszeres befizetés mellett, a megtakarítási időszak (jelenleg 48-120 hónap között a kínált módozatok futamidejétől függően) végén kedvező, lakáscélú kölcsönlehetőséget is biztosít. A lejáratkor igényelhető lakáskölcsön – évi 3,9% (referencia THM 5,23%) fix kamatozású, forint alapú – igénybe vételével akár több mint kétszeresére növelhető a felvehető összeg, így az otthonteremtéssel kapcsolatos terveit nagyobb pénzügyi keretből is megvalósíthatja.

Fundamenta lakásszámlájával nem csak a gardróbszekrény beépítését, hanem a legkülönfélébb felújítási, korszerűsítési munkákat finanszírozhatja! Csak néhány példa a széles palettáról: nyílászárók cseréje, galéria, szauna vagy éppen mosogatógép beépítése, kerti öntözőrendszer kialakítása, de akár napkollektor, napelem beépítése; sőt a szakemberek munkadíjáról kiállított számlát is elfogadja a Fundamenta lakáscél igazolásaként.

Ismerje meg a Fundamenta jelenlegi Duplázó Bónusz akcióját, amelynek keretében most extra kedvezményhez juthat: az első éves állami támogatással megegyező összeg jóváírásra kerülhet a lakásszámláján!

A tájékoztatás nem teljeskörű, a lakás-előtakarékossági szerződés részletes leírását az Általános Szerződési Feltételek (Üzletszabályzat) tartalmazza, valamint a konstrukcióról részletesen tájékozódhat a www.fundamenta.hu honlapon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.