Látogasson el a hazai vadasparkokba!

Olvasási idő kb. 3 perc

Tudta, hogy van olyan is, ahol a hazai fajokon kívül egzotikus és különleges állatokat is láthat?

A természetjárás és kirándulás jobb időben remek szabadidős program lehet. Azt már bemutattuk, milyen arborétumokba menjen, ha különleges növényeket szeretne megcsodálni, azonban most azt szedtük össze, hogy hol ismerkedhet meg különböző - hazai és egzotikus- állatfajokkal.

Szegedi Vadaspark

1989-es alapításával ez Magyarország legfiatalabb, 44 hektárjával pedig a legnagyobb vadasparkja. Az összes kontinens állatfajait bemutató területen a látogatók igazi ritkaságokkal találkozhatnak, melyek kényelmét hatalmas kifutók biztosítják. Az itt lévő fajok nagy részét az európai fajmegmentési program keretén belül tartják, illetve több olyan, betegségből lábadozó állat is él itt, melyek a szabadban nagy valószínűséggel elpusztulnának, és akiket teljes felépülésüket követően visszaengednek majd valódi élőhelyükre. Az erdővel, tavakkal tarkított területen található többek között az Afrika-ház, Tigrisház, Madagaszkár-ház, illetve a Trópusi Házak. Persze helyet kapnak hazánk képviselői is, a Tanyaudvarban például közelebbről is megismerkedhet Magyarország háziállat fajaival.

Sok más állatkerthez hasonlóan itt is tartanak rendezvényeket, valamint ismeretterjesztő előadásokat, ezek segítségével még nagyobb ismeretre tehetnek szert az érdeklődők.

Honlap: www.zooszeged.hu

Ár: felnőtt: 1600 Ft, gyerek: 1000 Ft, családi: 3800 Ft

Budakeszi Vadaspark

A vadaspark Budapest határában fekszik, több mint 300 hektáros elkerített területen. Itt nincsenek börtönre emlékeztető, határozott vasrácsok, az állatok elkerítését igazán visszafogottan alkották meg, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy lakóik minél természetesebb közegben élhessenek (és a látogatók is minél valósághűbb képet kapjanak). A vadasparkban főleg magyarországi, illetve európai fajokat mutatnak be, melyek jelképes összeg fejében örökbe is fogadhatóak. A területen azonban egyéb szórakozásra és kikapcsolódásra is lehetőség van, köszönhetően az ott lévő kilátónak, vadlesnek, játszótérnek, illetve tűzrakó helynek.

A vadaspark szinte egész évben különböző programokkal várja a vendégeket, a részletes programlista itt olvasható.

Honlap: http://www.vadaspark-budakeszi.hu

Ár: felnőtt: 1100 Ft, gyerek: 600 Ft, családi: 2500 Ft

Nyíregyházi Állatpark

A Nyíregyházi Állatpark Sóstó tölgyerdei üdülőövezetében található 30 hektáron, ahol a világ szinte összes részéről vannak különleges állatfajok. Jó oldala, hogy azok az élőlények, melyek barátságosak és nem félnek az ember közelségétől, a látogatók közt járnak-kelnek (pl. a Majomerdőben). Az állatparkban lehetőség van megismerni a magyarországi háztáji állatokat is, illetve azok gondozását, és ennek keretein belül az érdeklődők megtapasztalhatják például azt is, milyen is lehet megfejni egy kecskét.

A területen eredetileg főleg európai állatokat mutattak be a hatalmas kifutókon, azonban látogatók híján később kibővítették egzotikus fajokkal, valamint 2010-ben a Zöld Piramissal, melyben az Ócenárium és az Esőerdőház kapott helyet.

Honlap: www.sostozoo.hu

Ár: felnőtt: 2600 Ft, gyerek: 1800 Ft, családi: 6300-9200 Ft

Nógrádi Vadaspark

A Nógrádi Vadaspark a Börzsöny lábánál, 110 hektáros területen terül el. Az egész egy családi gazdálkodás tulajdona, akik kizárólag a Magyarországon honos élőlényekkel szeretnék megismertetni az odalátogatókat, így természetes közegükben lehet megtekinteni az ott lévő vaddisznókat, gím- és dámszarvasokat, illetve a muflonokat. Természetesen itt is szemügyre vehetőek a legnépszerűbb háztáji állatok – mint például szamarak, birkák, marhák. Hogy még inkább élvezetesebbé tegyék az ottlétet, különböző programokat is szerveznek, így az érdeklődők megtekinthetik az ott lévő állatállományt esti vadles, vagy traktoros túra keretein belül is.

Bár a vadasparkban lévő élőlényeket nagy odaadással gondozzák, a vele határos, egy hektáros területen vadászaton is részt vehetnek a kalandorok.

Honlap: www.nogradivadaspark.hu

Ár: esti vadles: 1500Ft, traktoros körséta: 1100 Ft

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.