Harvardi tudósok egy olyan hormonra bukkantak, mely kordában tartja a vércukorszintet, és tabletta formájában is szedhető.
Elképzelhető, hogy a cukorbetegek idővel megválhatnak a sok kellemetlenséget okozó injekcióiktól, és mindössze tablettaszedéssel kordában tarthatják vércukorszintjüket. Harvardi tudósok ugyanis rábukkantak egy olyan hormonra, amely pontosan erre képes.
A diabeteszben szenvedők életét nagy mértékben megkeseríti az, ha rendszeresen injekciózni kell magukat. Azonban úgy néz ki, talán megszabadulhatnak ettől, mivel a Harvard Egyetem tudósai felfedeztek egy olyan hormont, mely meg tudja növelni az inzulintermelő sejtek számát a hasnyálmirigyben, és ezzel elősegíthetnék a 2-es típusú diabéteszesek kezelését, melyet sokszor a túlsúly eredményez.
Ez a hormon a betatrophin, és a szakemberek szerint így a napi háromszori injekciózást felválthatja a havi, heti, vagy akár az évi egyszeri tabletta beszedése.
A 2-es típusú cukorbetegség az az állapot, amikor a hasnyálmirigy nem tud elegendő inzulint termelni, ami pedig fontos lenne a cukor energiává történő átalakításában. Ez kezdetben kontrollálható lenne egészséges táplálkozással, elegendő alvással, testmozgással, esetleg D-vitamin szedésével, azonban egy idő után a beteg állapota olyannyira leromlik, hogy kénytelenek gyógyszerekhez vagy injekcióhoz nyúlni. A 2-es típusú cukorbeteségnek sajnos nem az állandó injekciózás a legrosszabb része: olyan szövődményei lehetnek, mint a vakság, ideg- és izombénulás, vagy különböző szívproblémák. A kutatók ezért évtizedek óta keresik folyamatosan az alternatív lehetőségeket, és így találtak rá a betatrophin nevű hormonra.
A kutatások ugyan még csak az állatkísérleteknél tartanak, de az eredmények ígéretesek. A Cell nevű tudományos szakfolyóiratban beszámoltak arról, hogy azoknál az egereknél, akiket ezzel a hormonnal kezeltek, harmincszorosára nőtt az inzulintermelő bétasejtek mennyisége. Ráadásul ezek az új sejtek csakis akkor termelnek inzulint, amikor szükség van rá, ami jobb vércukorszintet eredményez.
A jó hír, hogy a hormont elvileg három éven belül már embereken is fogják tesztelni, a rossz pedig, hogy még nagyjából egy évtized kell ahhoz, hogy pontosan látni lehessen, milyen hosszú távú hatásai vannak.
