Így nyírnak ki minket az illatok

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az illatosítók és a légfrissítők nem csak büdösek, még impotenciát is okozhatnak. Az allergia és a migrén csak ráadás.

Aki nagyvárosban él, ki van éhezve arra, hogy a borzasztó szagok helyett inkább kellemes illatok vegyék körül, ezért ha csak teheti, olyan dolgokat vásárol, amelyek segítenek elfedni az esetleges bűzt. Ezzel azonban magunkkal szúrunk ki. Több aktuális kutatás is azt támasztja alá, hogy az illatanyagokat tartalmazó termékek komoly hatással vannak az egészségünkre, hiszen bőrallergiát, asztmás és migrénes rohamot okozhatnak, sőt, még a szexuális vágyra is kedvezőtlenül hatnak.

Egy elismert szakember szerint az emberek közel harmadának keserítik meg az életét az illatok és a szagok, az illatallergia pedig minden huszadik embert érint – és az arány egyre nő – írja a Daily Mail.

Júliusban az Európai Unió fogyasztóvédelemmel foglalkozó bizottsága arra kérte a parfümgyártókat, hogy írják össze a termékeikben előforduló lehetséges allergéneket, hiszen több beszámolóban is megállapították, hogy ezek bőrtüneteket okozhatnak.

Váratlan támadás

Egy gond van csak, nem olyan könnyű rájönni, hogy mi a baj, valószínűleg ugyanis csak azután számíthatunk komolyabb reakciókra, miután a szervezetünk a második alkalommal is találkozott az allergénnel. Miután persze minden alkalommal tovább romlik a helyzet, előbb-utóbb bizony szembesülnünk kell azzal, hogy valami nincs rendben. A szakemberek szerint sokkal veszélyeztetettebbek az ekcémások, de azok sem lélegezhetnek fel, akik nem szenvednek semmilyen allergiában. „Akár olyan termék is válthat ki allergiás reakciót egyik pillanatról a másikra, amit évekig használtunk. És természetesen ott vannak azok az áruk, amelyekről nem is gondolnánk, hogy irritációt okozhatnak, ilyenek például az illatosított vécépapírok, törlőkendők” – figyelmeztet dr. Susannah Baron brit bőrgyógyász.

Illatos otthon, rendetlen légzés

Az illatosítókkal és a légfrissítőkkel is vigyázni kell ám, ezek ugyanis légzési problémákat okozhatnak az asztmásoknál. Az Atlanta Allergy and Asthma Clinic munkatársa, dr. Stanley Fineman kutatásokat is végzett a témában, és megállapította, bizonyos illatanyagok károsan befolyásolják a légzést, és az asztmában szenvedőknek erre különösen figyelniük kell. És ez nem minden: az erős illat fejfájást is okozhat. Egy brit alapítvány, a Migraine Action azt javasolja a migrénben szenvedőknek, hogy vezessenek naplót arról, mi is válthatta ki a migrénes panaszokat, és a lehetséges okok között jegyezzék fel az illatokat, szagokat is. (Így szabadulhatunk meg a fejfájást okozó illatoktól!)

Nyilván senkit nem lep meg, hogy az intim tisztálkodáshoz használt termékekben is vannak illatanyagok. Dr. Sovra Whitcroft, a Surrey Park Klinika nőgyógyásza szerint ezekkel az a gond, hogy megváltoztatják az érintett területek pH-ját, így annyi a természetes védelemnek, aminek persze a baktériumok rettenetesen örülnek. Arról nem is beszélve, hogy a különböző vegyületek irritálhatják az érzékeny nyálkahártyát, bőrt, ami gyulladáshoz is vezethet.

Hozzátette, a talkum- vagyis hintőportartalmú készítményekből a finom szemcsék bejuthatnak a testbe is, és több kutató is azt állítja, lehet, hogy van összefüggés ezen termékek és a petefészekrák között. Bár ezek a következtetések nem biztos, hogy teljesen megalapozottak, szerinte nem érdemes kockáztatni. „Ha egy nő egészséges, megfelelően tisztálkodik és rendszeresen cseréli a fehérneműjét, akkor nincs szükség arra, hogy ilyen dezodorokat használjon. Ráadásul az illatanyagok fertőzéshez vezethetnek, vagy el is fedhetnek egy kialakult betegséget” – tette hozzá.

Lőttek az igaz szerelemnek is

És ezt még lehet fokozni. Az olyan általánosan használt illatanyag, mint a szintetikus  pézsmaolaj a hormonrendszert is megzavarhatja, hatással van az ösztrogén- és a tesztoszteron-háztartásra is. Pár évvel ezelőtt osztrák diákok körében végeztek egy felmérést, és mint kiderült, azoknak a hallgatóknak volt magas a mesterséges pézsma (galaxolide és tonalide) szintje, akik több parfümöt vagy illatosított testápolót használtak. Mel Rosenberg, a Tel-Avivi Egyetem mikrobiológusa szerint a megszállottságunk bizony a szexuális életünkre is negatívan hathat. Ha ugyanis igaz, hogy a párválasztásában szerepet játszanak az illatok is, akkor alaposan becsapjuk magunkat és másokat is a sok kenceficével. „Lehet, hogy egy lányba a hajbalzsamának illata miatt szeretünk bele, nem pedig a természetes illata miatt, pedig a társunkat ez utóbbi alapján kellene kiválasztani” – tette hozzá.

Anne Steinemann, a Washingtoni Egyetem munkatársa már több mint tíz éve foglalkozik illatok és szagok egészségügyi vonatkozásával. „Legtöbbször arra használjuk az illatosított termékeket, hogy elfedjünk valamilyen problémát, vegyük csak a légfrissítőket. Ezzel azonban csak ártunk magunknak, hiszen mérgező anyagokkal telítjük a levegőt. Két felmérésemből is az derült ki, a népesség 30 százalékára  kedvezőtlen hatása van az illatoknak, szagoknak, amikkel a mindennapi életben találkozunk. Azóta a világ minden pontjáról több ezer levelet kaptam olyan emberektől, akik illatanyagot tartalmazó termékektől lettek rosszul. Beszámolóik szerint eszméletvesztés, figyelemzavar, kiütés, migrén, asztmaroham lépett fel náluk.”

Nem könnyű megtalálni a tettest

A legnagyobb probléma az, hogy nehéz megtalálni a felelős illatanyagot, mivel a szervezet lassan reagál. „Nagyon sok vegyület van, ami irritálhatja a bőrt, ilyen például a formaldehid, amit gyakran használnak tartósítóként a parfümökhöz. Saját magunknak kell kinyomozni, hogy mi a felelős” – nyilatkozta Lindsey McManus az  Allergy UK-től.  Dr. Baron, aki szerint az olyan természetes anyagokkal is vigyázni kell, mint a perui balzsam, úgy véli, az sem segítene, ha kevesebb illattal vagy szaggal találkoznánk naponta, de tény, hogy egyre több az ekcémás panasz. Így biztos, ami biztos alapon érdemes illatanyag-mentes termékeket használnia annak, aki allergiára hajlamos. És igen, sajnos az allergének mindenhol ott vannak. „Önmagában az sem elég, ha tudjuk, hogy melyik parfüm okozza a problémát, hiszen szinte minden higiéniás termékben, kozmetikumban vannak illatanyagok a szappantól kezdve a tusfürdőn, samponon, hajbalzsamon, naptejen, borotvahabon át a mosószerekig” – tette hozzá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.