Idén orgona és bonbon helyett női szempontú városnézéssel leptük meg az anyukánkat.
Idén orgona és bonbon helyett női szempontú városnézéssel leptük meg az anyukánkat – és persze magunkat. A Nők Budapest labirintusában címet viselő túrán két és fél órán át buszoztunk keresztül-kasul Budapesten, hogy megismerjük a város elfeledett női emlékeit és nőkhöz kapcsolódó tereit. A BUPAP, vagyis a Budapest Aszfaltprojekt és Pető Andrea történész közös túrájának köszönhetően egy sor kissé nehezen memorizálható nevű nőegylet székházának helyét tudnánk megmutatni kíváncsi ismerőseinknek, de megismertük Széchenyi Alice teniszbajoknő és a zsinóros díszmagyar viselet elterjedésében komoly szerepet játszó Zsindelyné Tüdős Klára történetét is. Sőt, már azt is tudjuk, mit gondolt Deák Ferenc a Parlament első női dolgozójáról.
“A túra ötlete abból indult ki, hogy sokszor látunk turistabuszokat, de mi magunk sosem látjuk azt, amit a turisták. A másik koncepció az volt, hogy megnézzük a városnak azokat a részeit, amelyek tulajdonképpen nem láthatóak. Ebből a szempontból nagyon posztmodern ez a túra, mert a női emlékek nagy része ilyen. A harmadik fontos elem pedig a labirintus metaforája: anyák napja van, ezért arra vagyunk kíváncsiak, milyen szerepe van a nőknek a történelemben és abban, hogy ez a város úgy néz ki, ahogy kinéz” – kezdte az idegevezetést Pető Andrea történész, a Közép-európai Egyetem Társadalmi nemek tudománya tanszék docense. A “legyél turista a saját városodban” felszólítás igényel némi nyitottságot, hiszen van abban valami bizarr, hogy kirándulóbuszba pattanunk idegenekkel együtt, hogy aztán ugyanazokon az utakon kanyarogjunk végig, amelyeken naponta közlekedünk biciklivel, kocsival,villamossal. Ráadásul tesszük mindezt úgy, hogy a már megszokott, megismert épületeket, utcákat és tereket egy nagyon különleges szemüvegen keresztül nézzük. Ez a szemüveg most a női szempont volt.
Tanítók, jótékonykodók, szimbólumok
A túra alapvetően két vezérfonalra épült. A mikrofont magához ragadó Pető Andrea egyrészt arról mesélt, milyen szerepeken keresztül léphettek ki a nők a tizenkilencedik század közepétől a család privátszférájából a város nyilvános köztereibe: kezdetben feleségként és özvegyként, majd saját maguk jogán: kereskedőként, jótékonykodva, kórházat, iskolát, óvodát, idősek otthonát alapítva, nevelve, vagy a mulatókban a férfiakat szórakoztatva – tehát tulajdonképpen a hagyományosnak vélt női szerepeket végezték nyilvános térben. De az is lehet, hogy csupán szimbólumként jelentek meg – mint például a Szabadság-szobor nőalakja, amelyhez Thuránszkyné Gaál Erzsébet ingyen állt modellt Kisfaludi Strob lZsigmondnak, vagy a Nemzeti Múzeum Arany János-szoborcsoportjának rajongó női fugurája, akit nem mellesleg az egyik első magyar teniszbajnoknőről, Széchenyi Alice-ról mintázott Stróbl Alajos.
A másik vezérfonal pedig az volt, miért nem beszélünk mindezekről a mainstream történelem részeként,vagyis miért kell külön túrát szervezni a női vonatkozású emlékek megtekintéséért. “A szociális segítségnyújtás és a jótékonykodás nem volt fontos a politikára fókuszáló történetírás számára, pedig a nők pont itt léphettek be a köztérbe a család teréből” – magyarázta Pető Andrea, aki számos könyvet írt a magyar történelem női vonatkozásairól a második világháború előtti nőmozgalmaktól kezdve a konzervatív női politizálásig.
A program ugyan eléggé rejtélyesnek tűnt az induláskor, de az első pár perctől kezdve nagyon is világos volt, miért ülünk a buszban, hiszen miközben elhaladtunk az épületek, utcák és terek mellett, a rengeteg információ végig a két alapszemponthoz kapcsolódott. Az inkább már a mi hibánk, hogy a kirándulás végére a sok részlet közepette kissé elvesztünk a nőegyletek, asszony-és lányszövetségek, valamint az archaikus csengésű, reformkori Vilmák, Rózsák, Laurák és Eduardinák rengetegében.
Több mint Sissi
A túra az Erzsébet térről indult és a városnézések szabályaihoz híven ide is érkeztünk meg, miután felbuszoztunk a várba és megnéztük a zuglói Hermina-kápolnát. Erzsébet királyné éppenséggel nem tartozik az elfeledett nők közé, hiszen a magyarok pártfogójaként elhíresült Sissi nagyon is meghatározza Budapest képét: híd, körút, tér is viseli a nevét és az Erzsébet-híd budai hídfőjénél még szobra is van. Kevesebbet tudunk viszont Zsindelyné Tüdős Kláráról, aki 1937-ben a Kristóf tér közelében niytotta meg Pántlika szalonját. Az Operaház díszlettervezőjeként ruhákat is kreált, többek között neki köszönhetjük a zsinóros díszmagyar viselet elterjedését – például Horthy Miklós felesége is nála vásárolt. A két világháború közötti református nőmozgalom fontos alakja volt, Istenhegyi úti villájában pedig a náci üldözés alatt zsidókat is bújtatott. Ő az egyetlen nő, akinek portréja helyet kapott a Debreceni Református Kollégiumban.
A 19. század elejétől sorra alakultak a katolikus, református és zsidó nőegyletek, melyek elsősorban jótékonykodással foglalkoztak, ahogyan Pető Andrea fogalmazott: “akkoriban sikk volt nőegylet tagjának lenni”. Az Attila úton jött létre a Budai Jótékony Asszonyi Egyesület: idős nőknek építettek otthont, amely később Elszegényedett Úrinők Házáva alakult. Az Attila útról nyíló Nőegylet utca a nevében is arra utal, hogy itt pezsgett a nőegyleti élet. De Pesten sem voltak lustábbak a nők: az Uránia mozi épületében tartotta alakuló gyűlését a Bédy-Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma által létrehozott Feministák Egyesülete, amelynek székháza az Apáczai Csere János úton volt. Ők a liberálisabb vonalat képviselték és a választójog megszerzéséért küzdöttek, megcélozva a férfiakat és az alacsonyabb státusú vidéki parasztságot (a nők választójogát 1920-ban vezették be, ám ekkor még cenzusos választójogot kaptak a nők is – ám szigorúbb feltételeknek kellett megfelelniük, mint a férfiaknak).
A Múzeum körúton megtudtuk, hogy az orvosi, gyógyszerész- és bölcsészkar 1895-ben nyílt meg a női hallgatók előtt, az első diplomás orvosnő pedig Steinberger Sarolta volt. A Blaha Lujza tér felé haladva a Szent Rókus Kórháznál kiderült, hogy azt egy nő, Trugly Erzsébet alapította 1926-ban, miután kigyógyult súlyos betegségéből. Az Akadémia épületénél hallottuk Madách Imre hírhedt akadémiai székfoglalójának történetét. A híres drámaíró 1864-ben A nőről, különösen esztétikai szempontból című beszédével vált az MTA tagjává. Ebben kifejtette, hogy a nő agya alkalmatlan tudományos tevékenységre, ezért aztán a női nem csak esztétikai funkcióra alkalmas. Egyébként az MTA még ma is erősen férfiakáltal dominált terep: a rendes és levelező tagok mindössze 5,5%-a nő (egy 2008-as adat szerint). A Parlamentél pedig Deák Ferenc eddig nem ismert oldaláról kaptunk információkat: a “haza bölcse” nem igazán örült a parlament első női dolgozójának, aki egy gépírónő volt. Már csak azért sem, mert az épületben nem volt nőknek kialakított mosdó.
Mielőtt elfelejtjük: nem kizárólag nőknek ajánlott a túra, és abszolút nem (csak) elkötelezett feministáknak. Számunkra is meglepő módon a busz szinte tele volt, így lesz folytatás: a következő női labirintus-túrát június 24-én tartják, jelentkezni itt lehet. Alternatív, tematikus városnézésből egyébként egyre nagyobb a kínálat Budapesten, a BUPAP is egy hasonló vállalkozás, amely többek között svábhegyi irodalmi-művészeti sétára és Budapest második világháborús ostromát felidéző történelmi túrára is várja a helyben turistáskodni vágyókat.
