A füge növeli a férfi potenciát: tények a gyümölcsökről

Az egyik népszerű, interneten keringő levél témája, hogy az egyes zöldségek, gyümölcsök melyik szervünkre hasonlítanak és így mire hatnak. Dietetikusunk utánajárt, hogy ez mennyire van így. Kiderült, hogy azért van valóságalapja is.

Isten patikájaként nemcsak a magyar webet, de a külföldit is elárasztotta egy lista. Az egyes zöldségek, gyümölcsök - a levél magyarázata szerint - pontosan azokat a szerveinket támogatják, amelyekre hasonlítanak. Igazságalapjuk lehet, de nem minden esetben.

Sárgarépa

Állítás: Egy szelet sárgarépa olyan, mint az emberi szem. A pupilla, az írisz, a sugárirányú vonalak úgy néznek ki, mint az emberi szem. És IGEN, a tudomány ma már tudja, a sárgarépa nagyszerűen feljavítja a szem érkeringését és működését.

Igazságtartalom: A sárgarépában található karotinoidok (ezek közül a béta-karotin csak egy a közel ötszázféléből) a szervezetben A-vitaminná alakulnak, így jó hatással vannak a látásra, emellett az egyes daganattípusok megelőzésében is hatékonyak. Ahhoz, hogy ez jobban érvényesüljön, egy kevés olaj is szükséges hozzá (például pár csepp a salátára locsolva), mivel az A-vitamin zsírban oldódó vitamin. A karotin mellett a sárgarépában levő zeaxantin és a lutein is a karotinoidok családjának tagja, együtt segítenek megelőzni a szemfenéki sárgafolt károsodását és a szürkehályogot is.

Paradicsom

Állítás: A paradicsomnak négy kamrája van és piros. A szívnek négy kamrája van és piros. A kutatások azt mutatják, hogy a paradicsomok tele vannak lycopine-okkal, amik igazi táplálék a vérnek és a szívnek. (lycopine: antioxidáns, hatása erősebb a C-vitaminnál, lassítja a sejtek öregedését)

Igazságtartalom: A paradicsom valóban jó forrása a likopinnak (ez az anyag is a karotinoidok közé tartozik). A likopin közismert antioxidáns, a szív és az érrendszer védelmébe érdemes minél gyakrabban fogyasztanod.

A párodnak azért add, mert a prosztatarák megelőzésében is versenyképes, de számos más daganattípus, így emlő- és a méhnyakrák ellen is érvényes ez a hatás. Jobban érvényes ez, ha főtt állapotban eszed, vagyis például paradicsomleves, -mártás formájában és mivel a karotinoidok is zsírban oldódnak, kevés olajat is egyél mellé (azért ne vidd túlzásba). A paradicsomban lévő lutein pedig a szemedet is óvja.

Szőlő

Állítás: A szőlők fürtökben lógnak, formájuk, mint egy szív. A szőlőszem olyan, mint egy vérsejt, a mai kutatások szerint a szőlő élénkíti a szívet és a vért.

Igazságtartalom: Élénkít, mivel nagy a cukortartalma, így energiával tölt fel. Ha nincs problémád a vércukorszinteddel, akkor bátrabban csemegézhetsz belőle. A benne lévő rezveratrolt (amit a vörösbor kapcsán már gyakran hallhattál) a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a daganatos betegségek megelőzésével hozták összefüggésbe. Káliumtartalma szintén segíti a szívműködést, de ha veseproblémáid lennének, éppen ezért legyél vele óvatos.

Dió

Állítás: A dió olyan, mint az agy, jobb és bal félteke, a kisagy és a nagyagy. A gyűrődések és a behajtások olyanok, mint az agykéreg. Tudjuk, hogy a dió jelentősen segíti az agyműködést.

Igazságtartalom: Gazdag az agyműködést serkentő ásványi anyagokban (például magnéziumban, mangánban), emellett telítetlen zsírsavai (azok a bizonyos omega-3 zsírsavak) is segítik az idegrendszer, így az agy működését is. Jól jönnek némi hangulatingadozás, akár a depresszió esetén is. A magokon kívül a tengeri halakból és a hidegen sajtol növényi olajokból jutsz hozzá. Ha tanulsz vagy vizsgázol, érdemes pár szem olajos magot (például diót, mandulát, mogyorót) magadnál tartanod, mert így jobban tudsz majd koncentrálni is.

Kidney bab (vagyis vesebab)

Állítás: A vesebab segíti a vese működését és valóban úgy néz ki, mint egy vese.

Igazságtartalom: Addig rendben van, hogy alakja erősen emlékeztet a vesére, de különösebben nem fejt ki jótékony hatást ezekre a szervekre. Amennyiben a veséid egészségesen működnek, nincs gond a babfogyasztással. Abban az esetben, ha már nem tökéletesek, korlátoznod kell a bab, lencse, csicseriborsó, szója (vagyis a szárazhüvelyesek) fogyasztását, mivel jelentős fehérje-, foszfor- és káliumtartalmuk megterhelő lehet a kevésbé hatékony kiválasztó szerveid számára. Rosttartalma révén hatékony lehet a vércukorszint szabályozásában, a székrekedés megelőzésében, kezelésében, valamint a koleszterinszint csökkentésében, illetve egyes daganatos betegségek megelőzésében.

Zeller, Kínai kel, Rebarbara

Állítás: A zeller, a kínai kel és a rebarbara olyanok, mint a csontok. Ezek erősítik a csontokat. A csontok 23 % szódát tartalmaznak. Ezek a zöldségek is 23 % szódát tartalmaznak. Ha nincs elég szóda az étrendedben, a szervezet kivonja a csontokból és emiatt csontjaid meggyengülnek. Ezek az ételek megerősítik a csontvázat.

Igazságtartalom: Kezdjük egy kicsit a nyelvtani résszel. Nem tudom szó nélkül hagyni a fordítási bakit, ami miatt olyan, mintha valami nagyon speciális anyagról olvasnál. A szóda itt nem más, mint a nátrium, ami angolul sodium, feltehetően innen ered a szóda elnevezés. A nátrium tényleg szükséges anyag, amiből sem a túl sok, sem a túl kevés nem előnyös az egészséged szempontjából. Nátriumban egyik felsorolt zöldségféle sem bővelkedik. A rebarbara 100 grammjában csupán 4 mg, a kínai kelben 9 mg, a zellerben már több, 80 mg található. A nátriumnak viszont nincs kifejezett szerepe a csontok felépítésében. Esetleg a kalcium, foszfor és a D-vitamint említhetnénk itt, de ezekben a felsorolt zöldségfélék nem bővelkednek, kivéve talán a kínai kel közel 100 mg/100 grammos kalciumtartalma érdemel külön figyelmet. A zeller pedig szilíciumtartalma révén segíti a csontok, ízületek, artériák és kötőszövetek egészségét.

Avocado

Állítás: Az avokádó, a padlizsán és a körte segítik anyaméh és a méhnyak egészséges működését. Hasonlítanak is rájuk. A tudományos kutatások szerint, ha egy nő heti egy avokádót elfogyaszt, egyensúlyban tartja a hormonjait, megakadályozzák a nemkívánatos születési súlyt és megelőzik a méhnyakrákot. Mennyire megalapozott ez? Pontosan 9 hónap kell, hogy az avokádó bimbóból érett gyümölccsé fejlődjön, több mint 14000 különböző élelem-alkotóelem található minden egyes gyümölcsben. A modern tudomány eddig csak 141-et tanulmányozott.

Igazságtartalom: Az avokádó folsavban gazdag, ami segíti a vérben lévő homociszteintszint csökkentését. Ez úgy kapcsolódik a méhedhez, hogy a homocisztein növeli a méhnyakban található sejtek abnormális mértékű növekedését. Az avokádó gazdag egy glutation nevű antioxidánsban is, ami a szabad gyökök elleni védekezésben játszik szerepet. Ezáltal szintén véd a daganatok ellen. A padlizsánt és a körtét is fogyaszd bátran, bár ezek inkább általánosságban (ásványi anyagaik, vitaminjaik révén) járulnak hozzá az egészségedhez, nem csak a belső nemiszerveidre hatnak jól.

Füge

Állítás: A fügék tele vannak magokkal és párosával lógnak, míg fejlődnek. A fügék elősegítik a spermák mozgási sebességét és növelik a mennyiségüket, ami kizárja a magtalanságot.

Igazságtartalom: A fügében lévő fruktóz (gyümölcscukor) jó hatással van a férfiak potenciájára, akár az aktus előtti energiafeltöltést vagy az azt követő utánpótlást jelenti, így közvetve a termékenységre is hathat, bár nem közvetlenül. Magjai segítenek a székrekedés megelőzésében, kezelésben.

Édesburgonya

Állítás: Az édesburgonya a hasnyálmirigyre hasonlít és ténylegesen egyensúlyban tartják a szervezetet a cukorbetegség megelőzése szempontjából.

Igazságtartalom: A benne található inulin (neve nem keverendő össze az inzulinnal) olyan emészthetetlen, vízoldékony rostféle, amelynek napi 30–80 grammját a szervezet inzulin nélkül is képes hasznosítani (bontásához nem rendelkezünk megfelelő enzimmel), ezáltal kíméli a hasnyálmirigyet, így akár cukorbetegek is fogyaszthatják (mérsékelt mennyiségben).

Olive (olíva)

Állítás: Az olívabogyó segíti a petefészek egészséges működését.

Igazságtartalom: A belőle sajtolt extra szűz olaj az omega-3 zsírsavak révén az emlőrák, a vastagbéldaganat és az érelmeszesedés ellen hatékony, a petefészekre nincs különösebb hatással.

Narancs

Állítás: A narancs, a grapefruit és az egyéb citrusfélék olyanok, mint a női emlőmirigyek és segítik a mell egészségét és a nyirokmirigy csomóknak a mellből való eltávozását.

Igazságtartalom: A grapefruit esetében éppenséggel egy ellenkező érvényű kutatási eredményt érdemes említeni. Kiderült ugyanis, hogy a grapefruit gátolja az ösztrogén lebontásában szerepet játszó enzim, a citokróm P450 3A4 működését. Ezáltal megnő a vérben keringő ösztrogén mennyisége. A változókor utáni nőknél a nagyobb ösztrogénmennyiség viszont fokozza az emlőrák kockázatát, hiszen a női nemi hormon az, ami a mell szöveteit osztódásra serkenti. Így számukra a napi rendszeres grapefruitfogyasztás nem kívánt eredménnyel járhat a kutatások alapján.

A narancs esetében viszont igaz lehet a hír, mivel a benne található limonoidokról nem csak azt találták, hogy vírus-, baktérium- és gombaölő hatásúak, de tumorgátló és maláriaellenes tulajdonságai miatt is a vizsgálatok középpontjába került. A laboratóriumi tesztek azt mutatták, hogy száj-, bőr-, tüdő-, emlő-, bélrák esetén lehetnek hasznosak. A narancsban lévő heszperidin (ami a polifenolok közé tartozik) szintén antikarcinogén hatásai miatt kap újabb piros pontot. Evés előtt alaposan mosd meg a citrusfélék héját, akkor is, ha azt nem használod fel már semmihez.

Hagyma, fokhagyma

Állítás: A hagyma olyan, mint az emberi sejt. A tudomány mai állása szerint segítik eltávolítani a veszélyes mérgező és hulladék anyagokat a sejtekből. Könnyeket fakasztanak, amelyek viszont tisztítják a szemet.

Igazságtartalom: A nyers hagyma, amelynek alakjáról kevésbé jutna eszembe egy sejt, különösen a vöröshagyma szeletelésekor a következő történik. A hagymában és a fokhagymában is kéntartalmú aminosav-származékokat találunk. Hagymaszeleteléskor az egyik vegyület, az S-1-propenil-cisztein-szulfoxid egy enzim hatására illékony propántiol-szulfoxiddá bomlik. Ez az anyag vízzel érintkezve – például a szemben – propanollá, kénsavvá és hidrogén-szulfiddá hidrolizál. A szem könnyel igyekszik hígítani a savat. Így tényleg tisztítja a szemet, bár ennek nem biztos, hogy adott pillanatban annyira örülsz. A fokhagyma a népgyógyászat szerint is baktérium-, vírusölő hatású, fogyasztása növeli az immunrendszer működését, így ez az állítás közvetve igaz.

Oszd meg másokkal is!
Mustra