Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A geocache már egy ideje közös hobbi volt. Hanna aznap mégsem poros utakra, hegymászásra és kincskeresésre vágyott. Mégis elindultak a hegyekbe. Ahogy Hanna kiszállt a kocsiból, ismerős lábnyomokra bukkant. A nyomok és a GPS egy magas sziklához vezettek. Nagy nehezen, szitkozódva felmászott, majd elé állt Norbi...
Néhány héttel ezelőtt kértük olvasóinktól, hogy a közelgő Valentin-nap alkalmából írják meg lánykérésük történetét. Jöttek is szép számmal a romantikus, kedves történetek vagy épp szórakoztató írások a világ minden tájáról. Volt, akit egy indiai hágón, míg mást a velencei gondolák között ért a kérdés, Valentin napján vagy Szent Iván éjjelén, lovaskocsi tetején vagy egy sétarepülő fedélzetén, és voltak olyanok is, akiket nem a hely, inkább a pillanat ihletett meg.
Olvasva a leveleket, bennünk határozottan megdőlt az a nézet, miszerint a férfiak nagy része nem romantikus alkat. Nehéz volt választani, mert kivétel nélkül mindegyik történetet szívesen olvastuk, jókat mosolyogtunk, vagy éppen irigykedtünk a helyzetre, majd végül úgy döntöttünk, hogy a két személyes romantikus pikniket, amelyet a Meglepkék.hu ajánlott fel, Harangozó Hannának és párjának adjuk. Az ő történetüket olvashatjátok most.
Hanna Norberttel már közel másfél éve ismerte egymást, bár tervezték, de még nem éltek együtt. Egy nyári, kora esti telefonnal minden megváltozott.
"A nagy nap előestéjén felhívott azzal, hogy lehet, hogy fel tud jönni Budapestre, mert az édesapja egyik munkáját fel kell hoznia, és akkor találkozhatnánk munka után. - Kirándulunk egyet, vagy beülünk egy kávézóba, de inkább kirándulunk - mondta.
Azért én a biztonság kedvéért reggel egy szebb ruhát is a kiránduló cucc mellé készítettem. Napközben aztán jött a telefon, hogy akkor találkozzunk."
Mindig csak az erdőbe viszel
Hannáék közös hobbija a geocache. Mindketten imádnak kirándulni, gyakran mentek el egy-egy ilyen kincskeresésre GPS-sel, de ez a nap másnak tűnt Hanna számára, s valahogy nem izgatta egyetlen műanyag dobozban lévő tárgy rejtekhelye sem.
Geocaching
A geocaching (ejtsd: "geokesing") az Egyesült Államokból kiindult szabadidős tevékenység, természetbarát hobbi, melyet Magyarországon hivatalosan a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület (MGKE) képvisel. A geocaching lényege, hogy egy jól lezárt ládikát a vállalkozó kedvű játékos elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és egy erre alkalmas GPS készülékkel a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely (ez a "cache") pontos koordinátáit. Ezeket az adatokat eljuttatja a geocaching nemzetközi honlapjára , amely adatokat aztán mindenki számára elérhetővé tesznek.
"Norbert munka után mosolygó arccal fogadott: -Találtam egy új ládát, lehet, hogy elsők leszünk, keressük meg! - Bevallom, eléggé elszomorodtam, reménykedtem, hogy inkább beülünk valahová. Mondtam is neki, hogy 'Te csak mindig az erdőbe viszel!'.
Végülis letettük a kocsit a Szépvölgyi úton, és elindultunk a GPS szerint. Szeretem a porban a cipők lábnyomait nézni, így most is ezzel mulattam az időt. Majd hirtelen valami érdekeset vettem észre.
- Norbi, hiszen ez a te lábnyomod! - párom kiránduló-szandáljának jellegzetes méhcellás rajzolatú talpa volt.
- Jaj, dehogy, sok embernek lehet ilyen a talpa! - mondta.
- De-de, mutasd csak! - Így hát kénytelen volt megmutatni, és lám, tényleg a méhcellás szandál volt a lábán. Azért még percekig bőszen győzködött arról, hogy hányan hordhatnak még ilyen talpú lábbelit, én meg ráhagytam, ha nem ő volt, akkor nem ő volt. A nyomok is eltűntek.
Az úton volt egy elágazás és a GPS jelei szerint haladtunk tovább. Nemsokára már csak 50 métert jelzett a gép. Balra és fel a sziklán... Nézek Norbira: 'Ez most komoly? Azt mondtad könnyű terep!' Ő meg csak vonogatta a vállát.
A cipőjében tartotta a kis dobozt
Visszaút bár lehetett volna, de Norbi után Hanna is elkezdett mászni, miközben alaposan szidta a láda elrejtőjét.
"Mikor felértünk, kerestük a ládát. Norbi azonban megtalálta és odaadta. Szokásos konyhai műanyag doboz, benne egy mágneses kutyafej, egy DVD papírtok, pár toll és egy papírdoboz. Gondoltam a kis logbook a jelszóval a dobozkában lesz.
Kinyitom a dobozt és abban egy gyűrűt találok. De nem akármilyet! Három hete, a görögországi nyaralásunkkor együtt néztük azt a gyűrűt, még fel is próbáltam, de nem vettük meg! Hát akkor hogy lehet most itt?!
Mint utólag kiderült, amikor én a nyaralás utolsó napján még a családtagoknak ajándékokat vettem, a férjem nem csak a középkori torony maradványait látogatta meg, ahol még alibi fotókat is készített a környékről, hanem engem kikerülve, kezében az összes aznapi csomagunkkal, rohant vissza a boltba, hogy megvegye a gyűrűt, és visszaérjen, mire én a találkozóponthoz érek. Bár késett egy kicsit, de nem gyanakodtam semmire. Elmesélése szerint a nyaralás hátralevő részében mindig a nem használatos cipőjének az orrában tartotta a dobozt, mert oda biztosan nem nyúlok."
A méhcellás lábnyomok az övéi voltak
Amikor Hanna meglátta a gyűrűt, felnézett Norbira: "Ott állt (a sziklás, lejtős talaj miatt nem térdelt) a leendő férjem, és feltette a nagy kérdést: - Hozzám jössz feleségül?- Boldogan mondtam igent. Pár percig csak ültünk és néztük a tájat, majd felhívta a szüleit, akik már reggel óta tűkön ültek.
Mint kiderült, a gyűrűhöz vezető eredeti útvonal sokkal kényelmesebb volt, mindenféle sziklamászástól mentes, de nem mert az egyszemélyes ösvényen odavezetni Norbi, mert ott már nem tudta volna kimagyarázni a lábnyomait. A méhcellás nyomok tényleg az ő nyomai voltak, mert délelőtt rejtette el a dobozt a sziklák között!"
Tényleg volt ott kincses láda
"Már csak a kocsiban vettük észre, hogy a nagy örömködésben a férjem napszemüvegét a megkérés helyén felejtettük. Innen egyenesen a szüleimhez mentünk, ahol a férjem édesapám áldását is kérte. Szüleimet a kertben találtuk meg. Édesapám, amikor meghallotta a nagy hírt, ezt mondta: - Hűha, akkor veszek fel egy pólót! - Természetesen beleegyezését adta, majd meghallgatták a történetünket. Ekkorra már kezdett beesteledni, és még várt ránk egy vacsora kedvenc éttermünkben is, ahol egy hatalmas virágcsokor fogadott!"
Pár nappal később visszamentek a helyre, hátha megtalálják az otthagyott napszemüveget. A szemüveg már nem volt ott, de felfedezték, hogy Norbi ál-ládájától néhány méterre van egy valódi geocache láda. Azóta ezt a láda kincset is felkutatták.
"Hát így kérték meg az én kezem. Rá napra pontosan egy év múlva összeházasodtunk. Várom már a napot, amikor elmesélhetem a kislányomnak ezt a történetet, remélem majd tetszeni fog neki!"
