A Tesco után a Londoni Filharmonikusokhoz került Kristóf

Olvasási idő kb. 2 perc

A fiatalember 21 évesen Londonba ment, hogy nyelvet tanuljon, végül a Londoni Filharmonikusoknál kötött ki, és egy hangmérnök asszisztense lett. A szülei elől menekülő Kristóf Angliában találta meg az életcélját, de most idehaza tanul, hogy diplomája is legyen a tudásáról. Sorsfordító utazások, 5. rész.

Egy utazás, ami megváltoztatta az életem - Piros, aki Lappföldön találta meg új céljait

32 évesen rájöttem, mit is akarok - Anita frissdiplomásként Máltára ment dolgozni

Úgy éreztem, túl jól ismer, ezért elmenekültem - Szilvi Granadán töltötte a nyarat, és kitágult a horizontja

Megígértem a barátomnak, hogy nem halok meg - Bori bejárta Chillét, Bolíviát, Argentínát, Perut és majdnem meghalt, mert vakmerő volt

Kristóf Debrecenben nőtt fel, érettségi után Pestre ment, és elvégzett egy hangtechnikusi képzést a Magyar Rádiónál. Mindig szeretett zenélni, zongorázott is kiskora óta. “Szerencsére muzikális alkat vagyok, szinte bármilyen hangszer kerül a kezembe, hamar megtanulok rajta játszani” - mondta.

London, pizza, porta

21 évesen kiment Londonba, hogy kicsit világot lásson, és megtanulja a nyelvet.
Beszélgetésünkből kiderült, hogy szülei gyermekkorában szinte megfojtották az óvó féltésükkel, ezért a végefelé már számolta a perceket, mikor repülhet ki a családi fészekből. Miközben a magyar rádiós tanfolyamra járt, bármit megtett volna, hogy minél távolabb kerüljön otthonról. Ráadásul szülei fél évre még Pestre is felköltöztek vele, hogy a közelében maradjanak.

"Egy évig apró munkákat csináltam kint. Dolgoztam a McDonald’s-ban, voltam éjjeli portás, meg pakoltam a Tescóban is." Kint megismerkedett egy bristoli sráccal, aki egy színtársulat tagja volt. Többször elkísérte, hogy megnézhesse a darabjaikat, mert olyan lakásszínházat csináltak, amit nagyon szeretett.

"Egy idő után én is a csapat tagja lettem, segítettem a hangtechnikában, meg a számok keverésében az előadások alatt. Nagyon örültem, hogy végre megint azzal foglalkozhatok, ami a véremben van. Egy év kihagyás után újra elkezdtem zenélni, sok zenét írtam, kevertem azokban az időkben. Itt nagyon sok érdekes, szakmabeli arccal kerültem kapcsolatba, és rájöttem, mindenképp a zenéléssel kell, hogy foglalkozzak, ezért körülbelül bárkinek besegítettem egy kis hangolási melóba."

Londoni Filharmonikusok, bár, asszisztensi munka

"Hasznosnak mutatkoztak az ismeretségek, kiderült, hogy a Londoni Filharmonikusok önkéntes fiatalokat keres. Jelentkeztem, és legnagyobb meglepetésemre felvettek." Egy egy szobás apartmant tudtak biztosítani számára. Hétvégente még dolgozott egy bárban, illetve a színháznál is, és egy hangmérnök mellett asszisztensként, amit állítása szerint nagyon szeretett csinálni. "A hangmérnök nagy tudású ember volt, sok felelősségteljes munkafázist rám bízott, és minden nap részese voltam a koncerteknek. Bár én a technikai csapat tagja voltam, nagyon megkedveltem a komolyzenészeket, sokkal lazább lények, mint korábban gondoltam. Persze őrültek..."

Az új munkák miatt kint maradt még egy évet, és pont karácsonykor jött haza. A referenciák nagy előnyt jelentettek számára itthon, szinte azonnal szerzett két kisebb munkát. Az év elején jelentkezett a Műszaki Egyetemre, akusztika-hangtechnika szakra, hogy diplomával is tudja igazolni a tudását. "Ha nem sikerül, akkor valószínűleg megint elmegyek külföldre. Remélhetőleg ismét velem lesz a szerencse..." - tette hozzá Kristóf.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Koncz Linda
Koncz Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.