Imádok a Margit hídon borozni

Olvasási idő kb. 4 perc

A Szimpla hangulatos, a Morrison's azonban olyan, mint egy hentesbolt, ahol a fiúk a lányokat méregetik. A BKV-ellenőrök szívatják a külföldieket, a magyarok általában szomorúak, és nem beszélnek angolul - így foglalhatjuk össze egy Budapesten élő lengyel lány véleményét a fővárosunkról.

Új sorozatunkban külföldi fiatalok beszélnek arról, hogyan élnek köztünk, milyennek látnak minket magyarokat, szeretik-e a hazai konyhát, és hogy szívatják-e őket a BKV ellenőrök.

"Meghosszabbítottam az ösztöndíjamat, hogy még többször átsétálhassak a Margit-hídon, s útközben borozgatva élvezzem a parlament panorámáját "- mondta Agnieszka Markowska, egy lengyel egyetemista, aki 8 hónapja él Budapesten. Nekünk talán képeslap klisé, neki ez az egyik kedvenc jelenete Budapestből. Szeret itt élni.

Az ellenőrök utaznak a külföldiekre

Első interjúalanyunk 23 éves, fizioterápiát tanul Budapesten, a Semmelweis Tudományegyetemen. Az Erasmus ösztöndíj keretében már 8 hónapja lüktet együtt fővárosunk vérkeringésével, és sok érdekes benyomást szerzett. Elvileg csak 4 hónapra érkezett, de ez nem volt elég neki belőlünk. Agnieszka Markowska a lengyelországi Wroclavból jött, s bár Budapest sokkal nagyobb, "a hidak látványa elég nekem, hogy otthon érezzem magam... Bár Wroclav 220 hidat számlál "- teszi hozzá nevetve. A Margit híd mellett a Margit-sziget a legkedvesebb helye, sokat fut itt esténként a többi külföldivel.

Mint elmondta, egy dolog idegesíti: a BKV ellenőrök, akik szerinte kifejezetten utaznak a külföldiekre. "Arra várnak, hogy lecsaphassanak a bonyolult jegyrendszer labirintusában eltévedt, gyanútlan külföldire." Azt viszont imádja, hogy bárhol borozgathat, parkokban ücsörögve, vagy az utcán sétálva. A szesztilalom ideje lejárt, a nyilvános alkoholfogyasztást tiltó törvény betartatásának ideje pedig még nem jött el hazánkban. "A rendőrök sohasem zavarják meg az iszogatás kellemes perceit, ilyen
országban még nem jártam
" - fogalmazott emelkedetten.

A magyarok 20 százaléka beszél angolul

Bár előfordulhat, hogy csak nem értette, mit mond a rendőr. "A legproblémásabb Magyarországon pont a nyelv. Azért jöttem külföldre, hogy megtanuljak angolul. Az első héten, az útbaigazító kérdésekre kapott válaszokból kiderült, hogy a magyaroknak csak körülbelül a 20 százaléka beszél angolul, úgyhogy a reakciók, a maradék 80 százalákban: Nem, nem, nem."

Azért, hogy mentsük a magyarokat, a nyelvtudás hiányosságának többek között az az oka, hogy nem angol nyelvi közegben növünk fel, a tévéből nem ivódnak belénk a kifejezések. Sokak szerint a szinkron a nagy mumus. Más országokban, például Hollandiában mindent eredeti nyelven, holland felirattal vetítenek. "Egy ottani barátomat megleste az anyukája, miközben 4 évesen matchboxozott, és már akkor angolul ment az egyszemélyes diskurzus, ahogy azt a tévéből látta."

Lengyelországban, a kettő közötti abszurd megoldást választotta a média, ami szerinte nagyon jól bevált: "a szinkron alatt halkan mindig hallható az eredeti angol szöveg, így könnyű megjegyezni az idegen szavakat. A budapesti utca embere néha beszél lengyelül is. Azt pedig mindenki kívülről fújja,
hogy: Lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát."

{gallery}lengyellany{/gallery}

A magyar konyha nem a kedvencem

"Ha valaki a város központját keresi, mindig visszakérdezek, hogy melyik központját? Szeretem, hogy Budapest egyáltalán nem centralizált. A gyönyörű építészeti remekművek, szobrok, várak, emlékművek, kilátók, a Parlament, az Opera, a Nemzeti Színház mind-mind szétszórtan helyezkednek el, felfedezésre várva."

Az Opera épülete különösen lenyűgözte interjúalanyunkat: "Az ORFI-ban (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) töltött szakmai gyakorlatom alatt összebarátkoztam az egyik beteggel, aki hegedűművész az Operában, és koncertjegyekkel ajándékozott meg." Azóta is visszavágyik a múltszázadi hangulatú épületbe, veszem ki szemei csillogásából, miközben az operáról beszél.

Ami a magyar konyhát illeti, nem az ő ínyének való. Túl sok fajta íz keveredik benne: "Az ételekben az egyszerűséget szeretem, az olasz és a kínai a kedvenceim. E két nemzet éttermeiből szerencsére sok van a városban, a túl sok török étterem mellett. Gyakran eszem a Vapianóban, ahol gyorsan és lazán lehet bekapni valami tradícionális olasz tésztát. " Meglepődve tapasztalta, hogy lengyel étterem nemigen van Budapesten, és, hogy alapvetően kevésbé színes a lehetőségek palettája: Wroclavban például brazil, grúz, etióp étterem is bőven akad."

A Morrison's olyan, mint egy hentesbolt

Amikor a kedvenc éttermeiről és szórakozóhelyeiről kérdeztük az egyetemistát, elmondta, kedveli a Vámház körút eleji For Sale pubot, az istállónak berendezett, western hangulatú bárt. Itt a mogyoró héját kötelező a földre dobni, ami roppanó hangot adva elegyedik a már ott lévő szalmával. A hétvégi estéket előszeretettel indítja romkocsmákban, például a Szimplában vagy az Instantban, és innen irány a Sziget, a kommerszebb, diszkó világú White Angel (ami a legtöbb Erasmus parti helyszíne) vagy a Dokk. - Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy Agnieszka szerény külseje, vad, balkáni vérmérsékletet takar, ha a táncparkett bevételéről van szó.

A külföldiek egyik favoritja (a mindennapi tematikus bulival, például karaokéval jelentkező) Morrison's nem áll közel a szívéhez. "Olyan, mint egy hentesbolt, ahol a fiúk kidülledt szemmel méregetik és fogdossák a lányokat, mint a friss húst. "Kedvence a Balkán Beat, ami szerinte sokkal jobb a Lengyelországban hallható balkán zenéknél, és a Gödörben igyekszik minden koncertjükön ott lenni, mióta itt él.

A magyarok mégis szomorúak

A sok szórakozás ellenére az egyetemista lány a magyar embereket szomorúnak látja, akik az utcán kerülik a szemkontaktust. "A metrón lesütött tekintetek utaznak egymás mellett, gondosan kerülve a találkozás lehetőségét. Ennek a gazdasági válság lehet az oka, mert Lengyelországban kiegyensúlyozottabb volt a krízis általi süllyedés, Magyarország viszont zuhanás szerű változást élt meg."

A Sziget fesztiválról már nagyon sokat hallott, de sajnos a nyarat már nem tölti itt. Biztosra veszi, hogy visszatér hazánkba, ha csak barátlátogatások erejére is. Legtöbb itteni barátja külföldi. "Azaz mindegyik"- javítja ki önmagát. "Bár a fiatalok kedvesek és segítőkészek, de ahhoz, hogy itt éljek nem elég az angol nyelvtudás...S már sorolja is büszkén a magyar szavakat: "Köszönöm, egészségedre, mozgáskontroll, persze, Deák tér, nem."

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Koncz Linda
Koncz Linda
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.