Kaká még szűz volt, amikor megnősült

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fabio Cannavaro is kitart felesége mellett, akit tizenhat éves korában ismert meg. A spanyol Fernando Torres szintén gyerekkori szerelmét vette el. Ha valaki egész életében focistafeleség szeretne lenni, a mediterrán térségben keresse élete párját.
A Dívány összegyűjtötte a vébé azon kevés, hűséges focistáját, akikkel nem lehet bulvárlapokat eladni.

Nem titok, hogy hány nőt kapott meg eddig Christiano Ronaldo, és hogy Beckham hogyan rombolja a
példás családapa imidzsét egy méltatlan viszonnyal. Mi azonban látjuk az értékeit azoknak a világhírű,
sikeres és dúsgazdag játékosoknak is, akik komolyan gondolták, hogy botorság lenne lecserélni
feleségüket egy csodaszép modellre, törekvő színésznőre vagy éppen egy rúdtáncosra. Kezdjük az idei
világbajnokság legromantikusabb pillanatával.

Az emberi értékei miatt szeretem

Landon Donovan az amerikai csapat hőse lett, amikor gólt rúgott az Algéria ellen játszott meccsen. Kihasználva az alkalmat, amikor vélhetően a legtöbb honfitársa láthatta élőben ünnepelni, puszit dobott, majd a kamerákba rebegte: Hi, Bianca!, amiről akár azt is gondolhatnánk, hogy egy nem túl elegáns gesztus volt ex-felesége felé, ha eddig egy percig is titkolta volna, hogy borzasztóan bánja, hogy nem sikerült tavaly felbomlott házasságuk. A hollywoodi filmeket idéző pillanat még a legkérgesebb női szíveket is meglágyítaná, így nem csoda, hogy az amerikai sajtó azóta is azzal van elfoglalva, vajon újra összejön-e a sorozatszínésznő és Donovan.
Persze a válogatottal kapcsolatban nemigen maradt más írnivalójuk, tekintve, hogy az Államok végül
kiesett.

Landon és Bianca

Annak ellenére, hogy nyilván az olasz Fabio Cannavaro is naponta vihetné csinos kis rajongóit az
ágyába, ő igazi hősszerelmesként ragaszkodik feleségéhez, akit 16 éves korában ismert meg. Daniela
csinos, de egyáltalán nem álomnő, legalábbis a sztárfocista biztosan bármikor lecserélhetné egy ropogós modellre. Ő azonban már tinédzser korában is olyan romantikus volt, hogy a falakra kaparta fel Danielához szóló szerelmes sorait. "Mindenképp hozzámentem volna, függetlenül attól, hogy mi a hivatása, és hogy az hova szólítja. Nem számít, hogy világhírű focista. Az emberi értékei miatt szeretem" - nyilatkozta egyszer az olasz hátvéd felesége, aki három gyereket szült Cannavarónak. Reméljük, hogy a tökéletes családi összhang vigaszt nyújt majd most is, hogy az olasz csapat megalázó vereséget szenvedett a csoportmeccseken, és utolsó helyezettként esett ki.

Cannavaro és felesége

Torres esküvőjén két vendég volt

A legszimpatikusabb focista esküvő a legcsinosabb spanyol csatár nevéhez köthető, aki szintén gyerekkori szerelmét vette el tavaly májusban. A spanyol Fernando Torres és jegyese már nyolc éve voltak ekkor együtt, ráadásul Olalla hét hónapos terhes volt, amikor egy aprócska spanyol faluban összeadták őket - a ceremónián is csak két vendég vett részt. Ezzel egyrészt összetörte női rajongói szívét, másrészt belopta magát azokéba, akiknek ez jobban tetszik, mint az irtózatos felhajtással ünneplő Rooney vagy Ashley Cole által szervezett költséges álomlagzik.

A Torres család

A legbájosabb páros címére pályázhat a brazil középpályás Kaká és hitvese, a dúsgazdag családból
származó Caroline Celico. 2002-ben találkoztak először, ezt követően nem sokkal Kaká az AC Milanhoz
igazolt, és mivel a lány ekkor még csak 15 (!) éves volt, nem tarthatott vele. A mélyen vallásos brazil
azonban komolyan gondolta a hűségesküt, sőt saját elmondása szerint mindketten szüzek voltak egészen a nászéjszakáig. Kaká egyébként egy súlyos balesetből lábadozva fordult a vallás felé, és azóta is úton-útfélen hangoztatja Krisztus iránti elkötelezettségét, aki viszont nem nézné jó szemmel, ha nem tartaná be a házasságra, a házaséletre és a hűségre vonatkozó parancsait. Mindenesetre a kapcsolatuk nyolc éve tart, és mindketten állítják, hogy nagyon boldogan élnek..

Kaká és felesége a babájukkal

Az egyik legvisszahúzódóbb, szinte bújkáló focistafeleség Sylvia, a lengyel származású német csatár,
Miroslav Klose neje. Nagyjából semmit sem tudni róla, megjelenése is inkább átlagos, bár nagyon jó
stílusa van. Túl azon, hogy 2005-ben ikreik születtek, keveset lehet tudni magánéletükről, ami Klose
bevallása szerint problémamentes.

Miroslav Klose családjával

Buffon, Zidane, és még akik nem voltak a vébén

Az idei vébén már nem szereplő, úgynevezett nagy öregek között is találunk hűséges családapákat, élen a legendás, már visszavonult Paolo Maldinival. A 42 éves egykori hátvéd 16 éve házas, felesége az egykori modell Adriana Fossa, aki két fiút szült neki. (Ők már most a Milan ifjúsági csapatában játszanak.) Maldini saját életét két korszakra bontja: gyermekei születése előtti és utáni időkre - ennyire fontos eseményként élte meg az apaságot, ami szerinte roppant szórakoztató elfoglaltság. A nagy idill sajnos idén áprilisig tartott, no nem mintha kapcsolatuk megromlott volna, hanem mert feleségével édeskettesben próbáltak lefizetni egy adóhivatalnokot.

Maldini és felesége
Raúl a jeggyűrűt csókolja

Tizenegy éve házas Raúl, a spanyol legenda, aki pályafutása során megélt egy-két hullámvölgyet, ám magánélete álomszerűen boldog. Éveken át figyelhette a közönség, hogy minden egyes gól után megcsókolja jeggyűrűjét, így jelezve szerelmét és hűségét felesége, Mamen Sanz iránt. A házasságból
négy fiú és egy lány született, és a paparazzo fotók tanúsága szerint a pár egymás iránt táplált érzelmei nem lanyhultak az évek során.

A rendes férjek között találjuk még az olasz válogatott kapusát, Buffont, és a pályafutását 2006-ban
lezáró, minden idők legnagyobb középpályásának tartott Zidane-t, aki Cannes-ban ismerkedett meg
feleségével.

Buffon és Alena

Tehát vannak rendes focisták is, igaz, többségük a déli országok fia. Hogy van-e összefüggés, nem
állíthatjuk biztosan, mindenesetre ha valaki focistafeleség szerepre vágyik, jobban teszi, ha a mediterrán térségben keresi élete párját.
A VB közvetítéseit mindennap élőben az Indexen nézheted meg.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.