Kavicsok a cicatalphoz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Reggeltől–estig igénybe vesszük. Állunk, megyünk, súlyt és túlsúlyt cipeltetünk vele, kényelmetlen, magas sarkokba kényszerítjük. Mégis a legtöbben csak a papucsos időszakban gondolnak rá. Pedig a láb mindennapi figyelmet igényel, és ehhez szakember sem mindig szükséges. Az otthoni lábápolásról Kerekes Mónika, pedikűröst kérdeztük. 

Őszinte leszek: egy-egy fárasztó nap végén, fürdés után jó, ha az arcom hidratálására jut energiám. A lábápoló krémem fogy el legkésőbb.

Akkor biztos száraz is a sarkad, mert mindenkinek száraz, aki nem krémezi rendszeresen – mondja Mónika.  – De az otthoni lábápolás nemcsak ebből áll. A lábbőr, a köröm betegségeit könnyen megelőzhetjük, ha mindennapi tisztálkodás során a lábkörmöket körömkefével tisztítjuk, valamint fürdés után a lábujjak közül is kitörüljük a vizet. Ha puha cicatalpakat szeretnénk, mindennap krémezzük be a lábunkat, és hetente háromszor reszeljük át a sarkunkat sarokreszelővel vagy habkővel.

A pedikűrös szalonokból ismert parafinos kezelést válthatjuk ki, ha valamilyen zsíros (például körömövirág) krémmel vastagon bekenjük és néhány órára vagy akár egész éjszakára folpackba csavarjuk, illetve egy pamutzoknit húzunk rá. 

Gyakran előfordul, hogy egész nap magas sarkúban dolgozom. Majd hazamegyek és az esti programhoz még magasabb sarkú cipőt illene felvennem. De úgy érzem, képtelen vagyok rá, mert annyira fáj. Erre az estre tudsz ajánlani valamilyen gyors segítséget?

Egy 10-20 perces nyugtató lábfürdő csodákat tehet. Erre a célra a drogériákban külön kapható lábsó, de megteszi az is, ha néhány csepp citrusfélét csöpögtetünk a lábvizünkbe. Otthon mindig kényelmes gyógypapucsot viseljünk, de nagyon egészséges mezítláb járkálni a lakásban. A parkban, vagy a tengerparton gyűjtsünk egyforma, lapos, kerek kavicsokat. Ezeket varrjuk bele egy kis zsákba, mintha babzsákot készítenénk, és vasaláskor ezen a zsákon ácsorogjunk. Valódi felfrissülést ad az egész testnek.

Mikor menjünk szakemberhez? Milyen elváltozásokat nem tudunk mi magunk orvosolni?

A legtöbben csak a papucsos időszak beköszöntével keresik fel a pedikűröst, és ősszel már nem látják szükségét annak, hogy a láb megfelelő kezelést kapjon. Pedig a benőtt körmöt, ha nem akarjuk, hogy beszakadjon, jobb szakemberre bízni. Mint ahogy a tyúkszem eltávolítását se kezdjük el házilag, borotvapengével... Gyakran előfordul az úgynevezett vírusos talpszemölcs, amit sokan összekevernek a tyúkszemmel. Ám ha ezt megvágják, és elkezd vérezni, csak tovább szaporodik a talpon. Ilyen esetben mindenképpen keressük fel a pedikűröst. Sőt, a legokosabb, ha olyan szakembert választunk, aki a gyógypedikűrhöz is ért.

Örök kérdés: vágjuk vagy reszeljük? Te melyik álláspontot képviseled?

Akinek nincs berepedezve a sarka, elég, ha csak reszeli. És a pedikűrösének se engedje meg, hogy késsel vágja. A pedikűrös késre csak akkor van szükség, ha a sarokbőr berepedezett, de ezt sem szabad egyszerre eltávolítani, ugyanis ha túlságosan lehántják a sarkunkon a bőrt, az nagyon fájdalmas. A berepedezett sarkokkal, amíg a bőr nem regenerálódik, kéthetente kell felkeresni a szakembert, de a rendszeres otthoni krémezés még ennél is fontosabb.

És milyenre lakkozzuk?

Ősszel már semmilyenre. Aki egész nyáron lakkos körmökkel járt, jobban teszi, ha a cipő beköszöntével pihenteti a körmeit. Alaposan mossuk le a lakkot és a besárgult réteget finoman polírozzuk le. A körmeinket vágjuk rövidre. Míg a kézkörömnél különböző formák a divatosak, addig a lábkörömnél mindig a genetikai adottságot vegyük figyelembe. Akinek szögletes a körme, az ne akarjon kerek körmöket, és fordítva, mert könnyen benőhet a körömágy, ami nagyon fájdalmas. Tehát ősszel vágjuk, vagy vágassuk rövidre a körmöt. Polírozzuk át, és bőrpuhító olajjal kenjük be a körömágyat. Ha így járunk el, nem is lesz szükség lakkra, mert 2-3 hétig fényesen fog csillogni a saját, természetes körmünk.

Ha télen a nyárba indulunk vagy csak el akarjuk kápráztatni a párunkat, akkor mit tegyünk?

Ha wellnes hétvégére vagy téli nyaralásra indulunk és ragaszkodunk a lakkhoz, figyeljünk arra, hogy a lakk színe, mintája harmonizáljon a kéz körmeivel. Ha a kezünk nagyon díszes, akkor semmiképpen ne francia lakkot válasszunk a lábunkra, hanem a kéz domináns színével fessük egyszínűre a lábkörmeinket.

Ősszel előkerülnek a cipők, könnyű csizmák, amiben nem levegőzik a lábunk. Sőt, bele is izzad. A lábizzadást hogyan lehet elkerülni?

Az első és legfontosabb, hogy jó minőségű bőrcipőket válasszunk. Továbbá egy szezonban legalább 2-3 féle lábbelit váltogassunk. Nemcsak a lábat, de a cipőket is ápolni kell. Ha úgy érezzük, hogy beleizzadt a lábunk, akkor rakjuk ki a friss levegőre, ablakpárkányba napozni, majd ha kiszáradt, fújjuk be speciális, fertőtlenítő spray-vel. Valamennyire mindenkinek izzad a lába, de a kellemetlen szagot már egy gombaféle okozza. Ezért, az izzadósabbaknak jobban oda kell figyelniük. Speciális krémekkel vagy hintőporral kenjük be a lábunkat, mielőtt felvennénk a lábbelit. Ha a munkahelyen lehetőségünk van rá, viseljünk olyan nyitott cipőt, amiben levegőzik a láb. Ha folyamatosan kellemetlen szagú, kérjük bőrgyógyász segítségét.

Kezekről és lábakról:

Én a magam kárán, az okos az én káromon tanulja meg: ne térj be könnyedén az első, utadba eső műkörmöshöz, menj profihoz – interjú az egyik legjobbal trendekről, körmösökről és arról, mi az, ami ma már ciki. | Kecses nő hosszú, hegyes karmokkal

Már az első alkalommal észrevettem, milyen hatást vált ki belőle a lábfejem látványa: felhördül, szaporábban veszi a levegőt, és vadul csókolni kezdi a bokámat. Ő is a lábak szerelmese. | A lábamra gerjed a pasim


Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.