Szigetek itt is vannak a közelben, de az a Sziget speciel van vagy nyolcszáz kilométerre. Mondjuk, a vurstlihangulat csak százötven méterre, talán nem véletlenül oly kedvelt a makarskai Riviéra a magyar turisták körében. Az ember per négyzetméter állandó, és az ellátóbódék tengere furcsa szendvicsszerkezetben helyezkedik el. Egyik oldalról egy tényleg nagyvilági, feelinges óváros határolja; a fölé magasodó, ezerhétszáz méteres sziklák méltóságát a gyomrodban érzed. A másik oldalról meg az egyik legjobb bulihely, ahol jártam. Ez a Buba Beach Bar, közvetlenül ott, ahol a vurstli véget ér.
A Buba Beach Bar központja egy körülbelül tizenhárom négyzetméter alapterületű, kerek bárpult valami pálmatető alatt, húsz méterre a tengertől, és néhány pálmából rakott árnyékoló, egy kis terasz meg valami emelvény…
a dj-nek, aki nagyjából délben
…tolni kezdi. A pultos rendszeresen slauggal oszlatja az ücsörgőket. Csak ülnének és rendelnék a söröket, mert osztrákok, és bajszuk nőtt, de ez itt egy rendes buli. Egy idő után ők is kénytelenek belátni.
Egyszer jártam egy korfui kempingben, ott a tulaj azzal fokozta a hangulatot, hogy tömény alkoholt spriccelt a táncolók között a parkettre, aztán meggyújtotta, hogy kapkodják a lábukat. Más lehetett az aszcendense. Mindenesetre mindkét módszer működik.
(Ha már itt tartunk, locsolásban a spanyoloké a pálma. Ők erre rendszeresített csőrös üvegből piát intubálnak a pult mögül, a buli hevében, a jókor, jó helyen kinyitott szájakba.)
Nem azt akarom mondani, hogy az a partizás és a jófejség netovábbja, amikor alkoholt töltenek ingyen az arcodba, és mindenki hülye. Csak azt, hogy…
a buli legalapvetőbb kelléke,
legyen szó egy pubról vagy fesztiválról, a házigazda. Aki belenyomja az energiáit, és aki olybá tűnik, mintha csak azért csinálná, mert neki annyira jó.
Azt sem akarom mondani, hogy a magyarok ne tudnának ilyet. Jájá, dádá, én is voltam olyan partin, mondjuk, a frankhegyin, ahol a sok partit látott, szakadt indiai kendőt is műgonddal pozicionálták, hogy nekem jó legyen, mert nekik is akkor, és én tényleg éreztem is, hogy velem partiznak, akik kitalálták ezt az egészet. Köszi. De most arról beszélek, hogy vannak országok, ahol ugyanezt érzed azokon a helyeken is, amelyek nálunk
pénztermelelésre létrejött szórókoztatóipari vállalkozásnak
tűnnek. Nem tudom mi a titkuk, lehet, hogy ők tényleg élvezik, hogy nyitottak egy bárt, vagy összeraktak egy fesztet? Még nem próbáltam, de sokan ajánlották a belgrádi Exitet, ahol állítólag ez nagyban is lejön.
Néha az az érzésem, hogy a fesztivál definíciója valami ilyesmi: körbekerített, őrzött, lehetőleg poros terület, ahova olyan neveket hívunk, akik kalkulálhatóan biztosítják a nézőszámot, sztárságukból adódóan közepesek, ám pontosak, így mindenkinek marad energiája és ideje fogyasztani.
A Balaton Soundon egyik délután Karányi játszott vagy két órát. Még csak nem is a kedvencem, de annyira ott volt, és beletette az energiát, hogy eszembe jutott, ha mindenki ezt adná…
nehéz lenne eljutni a csokis churrosig.
Egy fesztivál mégiscsak a zenéről és a táncról kellene, hogy szóljon. Arról, hogy csak este jut eszünkbe, egész nap nem ettünk semmit. Közben lehetne jó sok víz mindenhol ingyen, hogy ne kelljen félórákra kizökkenni a bárpultnál a folyadékpótláshoz. És szólhatna még közben az újakról is, akiket itt fedezünk fel, és akik még akarnak valamit, nem csak a menedzserük által betervezett programot futják végig éppen. Ehhez persze jó fesztivál kellene, ahova elmennek az emberek…
pusztán a hangulatért,
negyedannyi sztárfellépő esetén is. Ehelyett állsz háttal a színpadnak, mondjuk, a Moby alatt, és azt mondod, nem is olyan rosszak. De aztán megfordulsz, és meglátod, hogy ehhez hányan, mennyire megjátszva, és feltehetően milyen sokért erőlködnek a színpadon, és valahogy elmegy a kedved. Próbálsz keresni valakit, aki tényleg ott van, de nehéz ügy.
Az utóbbi fesztiválokon alig találkoztam olyan pultossal, aki figyelte volna, ki milyen sorrendben állt oda, aki egy mosolyra vissza tudott volna pillantani, vagy aki legalább ritmusra szúrta volna bele a fogpiszkálót a melegszendvics tetejébe. Ez a hangulat annyira made in hungary… bár lehet, csak akkor érzékeli az ember, ha gyakran jár másfelé.
Ahogy rá vagyunk feszülve, az nagyon komoly. Nagy a tömeg a bejáratnál a BS-en, próbálok hat hónapos terhes csajommal a töküres VIP-kapu felé somfordálni,
mégse bokszolják már gyomorba.
Három nap, három próba: három különböző huszonéves lány utasít vissza keskenyre húzott szájjal, hogy itt csak a VIP-sek. Egyszer azért bejutunk, amikor a nagydarab, kopasz inkalos is a kapunál van. Itt csak a VI… – kezdené a lány, de a hústorony rádörren, hogy csönd, és int a fejével. Respect, és meg kell hagyni, bent is több biztonságis van ritmusban a zenével, mint pultoslány.
Magyar fesztivál az, ahol a teljes kiszolgálószemélyzetből, beleértve a szervezőket is, a biztonsági emberek a leglazábbak (bár ők is csak a vállukat mozgatják néha). Akik egyébként pont olyanok, mint egy évtizede… akkoriban azért tűntek karót nyelt hústornyoknak, mert a többiek voltak lelazulva. És mi sem köcsögöket meg nyakláncokat és kürtőskalácsot mentünk vásárolgatni a fesztiválokra.
Ez itt most szerencsére más. Buba Beach Bar, Makarska. Nekem a fogorvosom ajánlotta, csak annyit tudtam válaszolni, hogy „áááááá”, és most is ezt mondom.
A Sziget fesztiválról szóló írásunk itt:
Dalmát csaj és a szigeti kommersz » avagy egy külföldi lány szemével Európa egyik legnagyobb fesztiválja…
